The Times: Orbánnak nincs felhatalmazása, hogy akár a NATO, akár az EU nevében tárgyaljon Putyinnal!

2023. október 24. 18:05

A brit lap szerint a kormányfő elszigetelődik a nyugati szövetségen belül.

2023. október 24. 18:05
ORBÁN Viktor; PUTYIN, Vlagyimir

Orbán Viktor elszántnak tűnik, hogy elszabotálja a Nyugat válaszát az orosz agresszió ügyében” – írja a hvg.hu által szemlézett vezércikkében a The Times.

Kiemelik, hogy Magyarország hiába tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak is, nem támogatja az Ukrajnának nyújtott fegyverszállítmányok ügyét. Orbán döntései számos más ponton is kilógnak a fősodratú nyugati politikából. „A magyar miniszterelnökkel azonban nem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy közben az orosz elnök ölelésébe sodródik” – teszik hozzá.

„Orbánnak nincs felhatalmazása, hogy a szövetség nevében megbeszéléseket folytasson” – írták a kormányfő múlt heti pekingi látogatásáról.

Szerintük Orbán inkább elszigetelődik a nyugati szövetségen belül – pont akkor, amikor Moszkva egyre több szabotázst, bomlasztó akciót hajt végre, fokozza a megfigyeléseket. A véres háborút a világhálón végrehajtott támadások, valamint orgyilkosságok és a tenger alatti kábelek ellen végrehajtott merényletek körítik.

Ennélfogva az egységes Nyugatnak megfontolt válasszal kell előrukkolnia, nem pedig megalkuvással egy olyan politikus felé, aki kétségbeesetten vágyik Putyin jóváhagyására – hangzik a The Times szerkesztőségi állásfoglalása.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
esvany-0
2023. október 30. 15:37
The Times: "Orbánnak nincs felhatalmazása, hogy akár a NATO, akár az EU nevében tárgyaljon Putyinnal!" De arra nagyon is van felhatalmazása, hogy Magyarország kormánya nevében tárgyaljon Putyinnal! Nektek meg semmi közötök hozzá!
Futaba
2023. október 25. 15:13
Emlékeztessük ezt a lejárt lemezt (The Times), KI kérdezte meg anno, h. Fleto fogadhatja - e Putyin - t a (rekvirált) villában ??????? Milyen jogcímen (??) kérdőjelezi meg ez a lap (onnan a messzi pi.......ból), h. kivel s mit tárgyalnak meg, s van - E ? felhatalmazása (vicc kategória), mellesleg az Eu egyik meghatározó államának a vezetőjével, (Orbán Viktor) - s újfent mellesleg, egy nem elhanyagolható (.......) világ hatalom vezetőjével ?? - Foglalkozzon a Times a belső problémáikkal, uis, van, nem kevés angliai város, ahol a bevándorlók (próbáltam finoman fogalmazni), száma, cca. 30 - 40 % - ot tesznek ki !! A Time (s), NEM nekik dolgozik - erről ennyit
Gonella
2023. október 25. 14:54
ki állítja ezt? hazánk nevében beszélt! a leyen köthet sms-ben üzletet minden felhatalmazás nélkül?
Csigorin
2023. október 25. 14:27
de kezdjuk az elejen: Putyin, Oroszorszag se az EUt se a NATOt nem tamadta meg. Viszont mindket szervezet kikialtja ellensegenek (hogy miert azt csak ok tudjak), egy harmadik orszaggal valo etnikai konfliktus urugyen. Szivuk joga, de ne fogjak ra Putyinra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!