„Az országban betiltották az ellenzéki pártokat és az egyik legnagyobb egyházat, hadi cenzúra érvényesül, a tervek szerint nem tartják meg az esedékes választásokat és erősen korlátozzák a kisebbségek nyelvhasználatát. Ukrajna természetesen hadban áll, fegyveres agresszió érte, véres és pusztító csatát vív területe megvédésért. Miközben a kisebbségek és az egyházak üldözése nem elfogadható, háborús időkben valóban nem könnyű fenntartani a parlamenti demokráciát, és a hírközlésnek is tekintettel kell lennie a védelmi szempontokra.
Senki sem kívánja, hogy a kijevi parlamentben vitákat tartsanak például arról, hogy Oroszországnak vagy Ukrajnának van inkább igaza a konfliktusban, és a háborús veszteségek számának eltitkolása is érthető. Azt is csak külső forrásokból tudjuk, hogy az ország elvben 43 milliós lakossága lényegében megfeleződött, mert legalább nyolcmillióan Nyugatra, ötmillióan Oroszországba távoztak, és az oroszok ellenőrizte területeken hét-nyolc millióan élnek. Mindez érthető és alapos indok arra, hogy a háború vége után komoly és nagylelkű támogatást nyújtsunk az ország újjáépítéséhez, sokat szenvedett népének megsegítéséhez. De Ukrajna ma nem stabil demokrácia, és sajnos nem is stabil állam. Az Európai Unió saját elveit és eddig kőbe vésettnek tartott jogszabályait sérti meg, ha a csatlakozási szerződések megkezdéséhez szükséges koppenhágai kritériumok teljesítésétől eltekint.(...)
Természetesen már korábban is előfordult, hogy geopolitikai szempontok miatt felgyorsították egyes országok csatlakozását. Portugália atlanti-óceáni katonai bázisai, Görögország az orosz befolyás ellensúlyozása miatt kapott soronkívüliséget, és az egész keleti bővítést is részben a Nyugat geopolitikai érdekei indokolták. A demokratikus államrend megléte azonban mindenütt feltétel volt. Az Ukrajnához hasonlóan háborút viselő Horvátország csak tíz évvel a Szerbia ellen vívott harc befejezése után, stabil demokráciával és stabil határokkal kezdhette meg 2005-ben a csatlakozási tárgyalásokat.(...)