Uniós biztos az EU-s forrásokról: Magyarország még nem teljesítette az összes feltételt

2023. november 22. 06:51

Didier Reynders szerint nem jár egy fillér sem a hiányosságok orvoslásáig.

2023. november 22. 06:51
WEB_INRIKES

A Portfolio arról ír, hogy Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Strasbourgban kijelentette: az Európai Bizottság nem folyósíthat semmiféle forrást Magyarországnak, amíg „a magyar kormány minden követelményt nem teljesített, illetve a hiányosságokat nem orvosolta.”

Didier Reynders úgy véli, több reform, egyebek mellett az igazságszolgáltatást érintő intézkedés megvalósítása folyamatban van Magyarországon, ám bizonyos kérdések továbbra is nyitottak maradtak: 

a bíróság függetlenségét, a szexuális kisebbségekhez tartozók jogait, illetve az akadémiai szabadság biztosítását szavatoló jogszabályok nem elégségesek, a gyermekvédelmi törvény is ide tartozik, 

– hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a magyar intézkedések végrehajtását – figyelmeztetett Reynders. Azt mondta, történtek változások Magyarországon, de ezek nem elégségesek.    

Mint kiderült, 

az Európai Bizottságnak december 15-ig kell elfogadnia helyzetértékelését arról, hogy Magyarország részben vagy egészben megoldotta-e a problémákat, 

majd több további lépés megtétele után lehetősége van arra, hogy a megszorításokat törölje.

Nyitókép: PONTUS LUNDAHL
 

 

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2023. november 22. 21:16
Kormány ne reagáljon rá . Brüsszeli uraság megunja abbahagyja . Pénzt akkor se küld ha az ukrán háborúba bekapcsolódnánk , ha a terroristákkal az országunkat feltöltjük.
Türelem
2023. november 22. 18:48
A svájci bankszámlája mindent megmagyaráz.....még arra sem érdemes, hogy leköpjük.
petronius50
2023. november 22. 18:32
Didier Úrnak kijárna már egy 5 perces fa testápolós kezelés (baseball ütővel) arc tájékon...
masikhozzaszolo
2023. november 22. 18:18
Gázába megy a pénz. Ott nincs hiányosság. Milyen jogállam is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!