Nyilvánosan végezhették ki Észak-Koreában a Covid-intézkedések megsértőit

2024. január 10. 13:05

Egy jelentés arra is rámutat, hogy az ország közegészségügyi rendszere összeomlott.

2024. január 10. 13:05

Észak-Koreában nyilvánosan végezhettek ki olyan embereket, akik megsértették a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – derült ki egy szerdán közzétett dél-koreai emberi jogi fehér könyvből. Az országegyesítési minisztériumhoz tartozó Koreai Nemzeti Egyesítési Intézet által kiadott fehér könyv szerint a nyilvános kivégzésekről egy tavaly Dél-Koreába menekült észak-koreai disszidens számolt be, ugyanakkor a jelentés részleteket nem ismertetett, hogy 

ne sodorják veszélybe a szökevény északon maradt családtagjait.   

A 2018 és 2023 között délre menekült további 70 disszidenssel készült interjút is bemutató fehér könyvben olyan tanúvallomások is szerepelnek, amelyek a kivégzések számának esetleges csökkenésére engednek következtetni, de az is lehet, hogy a kivégzéseket a nyilvánosság kizárásával hajtják végre. Továbbá az emberi jogi jelentés szerint az egyéni és csoportos szexuális erőszakot elkövetők büntetését 2022-ben enyhítették, a börtönbüntetés idejét csökkentették, valamint kizárólag a 15 évesnél fiatalabb lányokat tekintik áldozatnak a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeknél.   

A jelentés arra is rámutat, hogy az ország közegészségügyi rendszerének összeomlása miatt súlyosan sérülnek az észak-koreaiak egészségügyi jogai. 

A disszidensek szerint az embereknek magánorvosokat kell keresniük vagy az egészségügyi tisztviselők megvesztegetéséhez kell folyamodniuk, hogy orvosi kezelésben részesülhessenek. A fehér könyv szerint az észak-koreai orvosok a megfelelő orvostudományi ismeretek és a gyógyszerek hiánya miatt hajlamosak kábítószert, például metamfetamint használni, ami akár halálos kimenetelű kábítószer-függőséghez is vezethet, továbbá a legtöbb háztartásban megtalálható az ópium mint gyógyászati szer. Dél-Korea 1996 óta évente jelenteti meg az észak-koreai emberi jogokról szóló fehér könyvét.

(MTI)

Nyitókép: Vlagyimir Szmirnov / AFP

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
törölt felhasználó
2024. január 10. 20:47 Szerkesztve
Igény Magyarországon is lett volna erre. Meg arra is, hogy az "oltatlanokat" a nyílt utcán kell tarkón lőni. Emlékszem az akkori, őrjöngő mandineres kommentekre.
eljolesz
2024. január 10. 19:57
Hiteles! Róluk ezt írja a FOS, rólunk meg azt, hogy diktatúránk van, sajtószabadságunk nincs, Ja, és ott a főni már legalább 2x meg is halt.
KBA98
2024. január 10. 19:00
Itt több Pfizer oltás nem kell!
KBA98
2024. január 10. 18:59
Ide kell küldeni Ursulát az összes, általa sms-ben megrendelt oltással együtt, amit most akarnak ismét ránk erőszakolni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!