Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Putyin: A nyugati elit a nácizmust igazolja

2024. május 09. 10:09

Az orosz elnök kijelentette, hogy a hadászati erőik állandó harckészültségben állnak.

2024. május 09. 10:09

Nyitókép: Alekszandr Zemljanyicsenko

Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megrendezett katonai díszszemlét megnyitva. Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és nem engedi meg, hogy bárki is fenyegesse.

Kijelentette, hogy az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak.

Hangot adott álláspontjának, hogy a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának. Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalíció minden katonájának bátorsága előtt, és soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:33
🍓 ️ ­­­É­­­r­­t­é­k­e­­­l­­­d­ ­­a­­­ ­­­s­­­z­­­e­­­x­i­­ ­­p­u­­n­c­­i­m­a­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­.­­­𝐗­­𝟏­­𝟖­.­­𝐅­­𝐔­­𝐍
B_kanya
2024. május 09. 11:31
https://www.c-span.org/video/?c5005520/senator-rubio-questions-undersecretary-nuland-biolabs-ukraine Szenátus , nudelmann "fuck the EU" viki (vcitoria nuland) igazmondási kötelezettség alatti meghallgatása.
B_kanya
2024. május 09. 11:28
koronaszepe "2024. május 09. 11:24 Ruszki haza!" Ogyessza, Kárpátalja haza.
koronaszepe
2024. május 09. 11:24
Ruszki haza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!