Villanyszerelőnél lapult a Picasso-gyűjtemény

2010. november 30. 08:39

Eddig ismeretlen, hatvanmillió dollár értékű Picasso-gyűjtemény került elő Franciaországban. A majdnem háromszáz alkotás egy nyugdíjas villanyszerelő tulajdona, aki azt állítja, a hetvenes években dolgozott a festőnek. Mivel nem tudni, hogy a történet igaz-e, eljárást kezdeményeztek ellene.

2010. november 30. 08:39

Kétszázhetvenegy eddig ismeretlen Picasso alkotás került elő egy francia nyugdíjas villanyszerelő tulajdonából. A férfi még az 1970-es években dolgozott a művésznek, és állítása szerint Picasso halála után feleségétől kapta az alkotásokat. Ezeket megmutatta a hagyaték kezelőjének, Pablo Picasso fiának, aki hitelesítette a művek eredetiségét.

Az örökség valamennyi darabja a múlt század első évtizedeiben készült, abban az időszakban, amikor a Barcelonából Franciaországba költözött a fiatal festő nyomorúságos körülmények között élt. A művek összesen legalább 60 millió dollárt (12,8 milliárd forint) érnek Jean-Jacques Neuer, a Picasso-hagyaték egyik kezelője szerint. A hagyaték kezelői eljárást kezdeményeztek a férfi ellen, mert véleményük szerint jogtalanul jutott hozzá az alkotásokhoz.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!