Megújul az Írószövetség

2010. december 03. 08:36

Munkához látott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség eddigi legfiatalabb elnöke. A költő új arculatot és hangsúlyosabb társadalmi jelenlétet ígér.

2010. december 03. 08:36

Szentmártoni Jánost november 27-én választotta elnökévé a Magyar Írószövetség. A fiatal költő szerint a szervezet tisztújító ülése felért egy irodalomtörténeti pillanattal a sok fiatal alkotó jelenléte miatt. A Magyar Írószövetség közgyűlésén felszólalt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Tarlós István főpolgármester és kultúráért felelős helyettese, Csomós Miklós, valamint az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor is.

Az új elnök elsőként az Írószövetség székházáról kíván tárgyalni az azt tulajdonló VI. kerület polgármesterével, majd a fővárossal, hogy kidolgozzák az épület és a szövetség biztonságos működtetésének hosszú távú konstrukcióját. Szentmártoni elmondta, az Írószövetség konszenzusra kíván jutni minden írószervezettel. „Az Írószövetség legnagyobb feladata, hogy megújítsa arculatát és kommunikációját, hangsúlyosabban legyen jelen a médiában, a nagyobb fesztiválokon, és a közönségszervezés terén is progresszívebb legyen” - hangsúlyozta Szentmártoni.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hupikéktörpike
2010. december 03. 11:48
Nagyon helyes. És ne hagyják magukat terrorizálni a másik, Parti Nagy-féle bagázstól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!