Nem tudni, mi lesz a József Attila Színházzal

2011. június 21. 11:32

Nem jelent meg a József Attila Színház utolsó társulati ülésén Tarlós István főpolgármester és Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. A színészek és a megbízott színházigazgató nem tudják, mi lesz a színház sorsa.

2011. június 21. 11:32

A József Attila Színház ugyan meghívta a városvezetést, de sem Tarlós István, sem pedig Csomós Miklós nem jelent meg a teátrum utolsó társulati ülésén. Bognár Gabriella, a Koltay Gábor kirúgása után megbízott vezető csak annyit mondott, hogy nem tud mondani semmit - írja a Blikk. A színészek nem ürítették ki öltözőiket, mert nem akarták megkönnyíteni a városvezetők dolgát.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes azt üzente a társulatnak, hogy mivel nyílt levelükben kizárták őt a kulturálisan gondolkodó emberek köréből, nem tartotta elfogadhatónak, hogy személyesen jelenjen meg az ülésen.

Koltaynak azért kellett távoznia a színház éléről, mert szerződéseket kötött a következő évadra, holott Tarlós István szerint pontosan tudta, hogy elődjének, Méhes Lászlónak is ezért kellett mennie. A mintegy 120 millió forintos adóssággal küzdő színház elveszítheti önálló társulatát, és befogadó színházként működhet tovább. A pályázat beadási határideje június 17-én lejárt, az eredményhirdetés július közepére várható, az új igazgató augusztus elsejétől töltheti be a posztot.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2011. június 22. 11:14
Azért az ott dolgozó emberek, megérdemelnék, hogy valamit szóljon a városvezetés, mégis mi a tervük. Ennyi embert pofátlan bunkóság bizonytalanságban hagyni. Tarkósék, azért odafigyelhetnének az ilyen attitűdökre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!