Nemcsák Károly a József Attila Színház új igazgatója

2011. július 21. 17:29

Nemcsák Károlyt bízta meg a József Attila Színház vezetésével augusztustól Tarlós István.

2011. július 21. 17:29

Nemcsák Károlyt kérte fel Tarlós István a József Attila Színház vezetésére. A színészt 2011. augusztus 1-től ötéves időtartamra bízta meg a színház ügyvezető igazgatói álláshelyére kiírt pályázat alapján. A szakmai bizottság javaslata alapján a másik lehetséges személy Horgas Péter volt.

Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes közleménye szerint Tarlós a szakmai szempontok tiszteletben tartása mellett a pályázatában a színház hosszú távú, zavartalan működtetésére nagyobb garanciát nyújtó kandidálót nevezi ki, mivel a jelenlegi anyagi feltételekkel a teátrum az ő elképzelései alapján működtethető.

Június elejéig Koltay Gábor volt a színház megbízott igazgatója, akit az indoklás szerint azért menesztettek, mert a fővárossal nem egyeztetve kötött új szerződéseket a színház társulatával. A színház korábbi igazgatója, Méhes László március 31-én távozott, helyét megbízott ügyvezetőként vette át Koltay, a főváros pedig még áprilisban igazgatói pályázatot írt ki a vezetői posztra.

 

Fotó: Origo

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubakka
2011. július 26. 10:27
Éljen Vágási Feri
nomármost
2011. július 26. 10:13
Nagyon jól van! Szimpatikus, határozott ember. Sok sikert a munkájához!
Holesov
2011. július 22. 22:35
A nép egyszerű fia, ez kell az új világ népi színházaiba. Fényes szelek jönnek, emberek.
tevevanegypupu
2011. július 22. 18:12
Most o mennyivel jobb mint Koltay? (-:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!