Felháborodtak a színészek Nemcsák intézményében

2011. augusztus 26. 19:47

Ami történik, borzasztó nagy érvágás mindenkinek, egy merénylet ellenünk és a színházművészet ellen - nyilatkozta a József Attila Színház egy színésze a Nemcsák Károly vezette intézményről.

2011. augusztus 26. 19:47

A csoportos leépítéssel elbocsátásukra váró színészek Nemcsák Károly tájékoztatása szerint szeptember 22-én kapják meg felmondásukat. A határozott idejű szerződéssel dolgozók egy évi, a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezők pedig három és fél havi bérüket kapják meg - mondta el a Színház.hu-nak a társulat egy tagja.

„Mivel már bebérletezte - akárhogy csűrjük-csavarjuk - a felesége és a felesége lánya színházának előadásaiból az évadot, mi már csak akkor rúghatunk labdába, ha megvalósul a januárra tervezett, bérleten kívüli, két új bemutató.” A társulat tagja szerint nyilvánvaló, hogy mi történt: színházat kellett adni Nemcsák Károlynak.

„A művészetről pedig még nem is beszéltem. Ami történik, borzasztó nagy érvágás mindenkinek, egy merénylet ellenünk és a színházművészet ellen. Koltay Gábor legalább felvázolta, milyen értékrend szerint képzeli el a színházat. Egyfajta gondolkodás az övé, de mégis érték. Jelenleg csak a számlatömbbel gondolkodnak” - fejtette ki Színház.hu-nak a József Attila Színház színésze.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TroppauerH
2011. augusztus 27. 10:00
A remek színházban vannak még színészek? Azt hittem már kihaltak.
Szenzor
2011. augusztus 27. 08:34
Azért kíváncsi lennék arra, mit mondd Nemcsák, hogyan védi meg magát, ha ugyan...
El Topo
2011. augusztus 26. 22:04
Nálunk az volt a tréfa, amikor levettem a pelenkát valamelyikről és abban a pillanatban vastag sugárral mellbehugyozott. A mai napig is nagy katasztrófák idején mesélem el ezt a történetet, mert gurulnak tőle a röhögéstől.
Honfi-fi
2011. augusztus 26. 20:38
Már nem írom le megint, hogy sztem a miferink, a nyugalmazott gazdagréti terminátor, 1 sunyi bunkóságot követett el, mert megint kapok a pofámba 1 hegynyi diszlájkot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!