Závada letiltja darabjait az Új Színháznál

2011. október 11. 09:26

Koltai Tamás kritikus úgy véli, az Új Színház személycseréivel a neonácizmusnak csinálnak helyet Budapesten. Závada Pál író a Klubrádióban elmondta: nem engedi darabjait az Új Színház színpadára.

2011. október 11. 09:26

Závada Pál nem engedélyezi, hogy jelenleg futó darabját, a Bethlent játssza a Dörner György és Csurka István által vezetett Új Színház. Az író erről a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában nyilatkozott. Hozzátette: tavasszal lett volna ott még egy premiere, de ez is elmarad, mert nem hagyja, hogy a darabot egy „ordas eszmék templomává vált teátrumban” előadják.

Koltai Tamás kritikus ugyanitt elmondta, szerinte mellébeszélés, hogy a főváros kulturális palettája eddig nem volt színes. Úgy látja, az Új Színház esetében hozott személyi döntéssel az intézmény szellemisége gyűlöletkeltő, kirekesztő, rasszista és antiszemita lesz. A neonácizmusnak csinálnak helyet Budapesten – jelentette ki. A kritikus a társulat sorsát is bizonytalannak nevezte a műsorban.

Dörner Györgyről Koltai Tamás elmondta: valaha jó színész volt, de lekopott a színpadról. Megjegyezte, mikor utoljára színpadon látta, mérhetetlenül ripacskodott. Aki ilyen minőséget ad ki magából, holott tudjuk, hogy korábban tehetséges volt, annak sem morálisan sem esztétikailag nem lehet hinni – mondta Koltai Tamás.

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kakuk Marci
2011. október 14. 13:13
Ha garantáltan nem játszanak Závada-förmedvényt, ott a helyem! Mihelyt két igazi MAGYAR kerül pozícióba, fülsiketítő rikácsolásba kezdenek a zsidók, holott mindenütt ők diktálnak.
narmer
2011. október 12. 12:28
Nem tom, hogy Závada milyen származású, de hogy a Jadviga párnája egy félperverz, ostoba íromány, az biztos.Legalább olyan megerőltető volt végigolvasni, mint a Sorstalanságot.
tevevanegypupu
2011. október 12. 08:28
Menzel nem rendez, az aradi kamaraszinhaz (kik ok??) nem jon kozremukodni, Zavada es valoszinuleg meg sokan masok sem. Nagyon izgalmas es jo feladat var Dornerekre, remelem nem szurjak el: ujfele, mas szinhazat van lehetoseguk elinditani, mas profillal, mondanivaloval, uj irokkal es szerzokkel, talan uj szineszekkel is. Remelem orulnek ennek es nem bosszankodnak..
Biomechanoid
2011. október 12. 06:38
Nem figyelem a közvélemény-kutatások eredményeit. Segítsen ki valaki! A baloldal így megerősödött, hogy ekkora pofájuk lehet a Dörner-ügyben? Én teljesen azt hittem, hogy a 2010-es választásokkal világossá vált, a baloldal nem több, mint néhány tízezer hibbant nyugdíjas, és a "vagyok olyan magyar, mint te, de azért gyűlölöm a magyarokat" zsidók. Természetesen most is a magyarországi zsidóság veri a tam-tamot , ezzel is erősítve az ellenük kialakult unszimpátiát. Elveszítettek egy újabb várat, és ez nagyon fáj nekik. Pedig ez lesz a tendencia, ha nem változtatnak minősíthetetlen stílusukon, összeférhetetlen viselkedésükön. Így Magyarországon nem marad hely számukra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!