Kezdődik a Duna Menti Tavasz

2012. június 05. 12:42

A csallóközi Dunaszerdahely ad otthont hétfőtől a Duna Menti Tavasz Gyermek Bábosok és Színjátszók Országos Fesztiváljának, az egyik legnagyobb múltra visszatekintő felvidéki magyar kulturális eseménysorozatnak.

2012. június 05. 12:42

A felvidéki gyermekszínjátszás és bábozás bölcsőjének és kicsúcsosodásának tartott fesztivál egyik kísérőrendezvényeként hétfőn délután gyermekrajz-kiállítás nyílt a helyi Csemadok Házban, és a Fókusz Gyermekszínpad bemutatta Arany János Toldijának színpadi adaptációját, Jarábik Gabriella rendezésében.

A Csemadok Művelődési Intézete (CSMI) által meghirdetett fesztivál versenyrésze kedden kezdődik, huszonhét csoport méri össze tudását. Huszár László, a művelődési intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: a fesztiválon – a már hónapok óta zajló válogatók, területi versenyek eredményei alapján kiválasztott – 27 csoport által a Felvidék szinte minden régiója képviseltetve lesz. Hozzátette: a döntő részvevőit mintegy 50 csoportból választották ki. „Javarészt visszajáró csoportokról volt szó. Nem ritka, hogy egy-egy iskolában már 20 éve is folyamatosan működjön a csapat, és akadnak olyanok is, akik 5-6 éve rendszeresen a döntőbe kerülnek” – hangoztatta az igazgató. „Idén nagyon jó a felhozatal, színvonalas előadásokra lehet számítani mind a bábozók, mind pedig a színjátszó-csoportok részéről” – tette hozzá.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!