Kisalföld: Nem kapott engedélyt a VOLT Fesztivál

2012. június 21. 09:32

Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál. Az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával – írja csütörtöki számában a Kisalföld.

2012. június 21. 09:32

A Kisalföld birtokába jutott dokumentum szerint nem engedélyezte a VOLT Fesztivál megrendezését az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Az engedélyre azért volt szükség, mert a rendezvény területe nem csak a Soproni Tájvédelmi Körzetet, hanem a különös védelem alá tartozó Natura 2000 területét is érinti. A döntést több oldalon keresztül indokolta a hatóság. Egyebek mellett azzal érveltek, hogy a fesztivál okozta zaj és tömeg zavarná a védett állatokat. A dokumentum kitért arra is, hogy a rendezvény nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával is indokával.

A lap megkereste az ügyben a VOLT Fesztivál szervezőit, akik megerősítették az értesülését. Lobenwein Norbert a Kisalföldnek úgy nyilatkozott, meglepte őket a döntés, mert tavaly óta semmi olyan lényeges változás nem történt a területen, ami indokolná ezt a határozatot. Mint elmondta, egyeztetéseket kezdeményeznek a felügyelőség vezetőjével, és biztosak abban, hogy találnak megoldást, a VOLT Fesztivál jubileumát pedig méltó módon ünnepelhetik majd.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. június 24. 11:46
Veres János pénzügyminiszter fiai nem engedtek kinyitni egy büfét az általuk szervezett fesztiválon. Az esetről a Hír TV készített rejtett kamerás felvételt, azt sugallva, hogy a fiúk védelmi pénzt szedtek. Ja, az az Azfeszt. Nem baj.
smalladam
2012. június 21. 23:28
gondolom biztos nem tudtak róla, hogy kb év eleje óta szerveznek arra a helyszínre egy százmilliós költségvetésű fesztivált, mint 20 éve minden alkalommal, ezért csak az utolsó pillanatban szóltak. pedig csak simán meg is mondhatták volna előre, hogy mennyi kenőpénzt kérnek.
Hajdú Sógor
2012. június 21. 20:23
Mérnem Esterháziplagizáltad?
Hajdú Sógor
2012. június 21. 20:23
http://www.penzcentrum.hu/utazas/a_volt_fesztival_megnyitja_kapuit_kozoltek_a_szervezok.1033020.html Lobenwein Norbert
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!