Budapesten lép fel Mark Knopfler

2013. június 21. 10:26

Három év után ismét Budapesten koncertezik Mark Knopfler: a Dire Straits egykori gitárosa, énekese szombaton lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

2013. június 21. 10:26

Az ötszörös Grammy-díjas, 63 éves gitáros áprilisban indult európai turnéja keretében lép fel a magyar fővárosban, három évvel legutóbbi itteni koncertje után. A turné Knopfler tavaly szeptemberben megjelent, sorrendben nyolcadik szólóalbumát, a Privateering-et népszerűsíti. A lemez húsz új dalt tartalmaz, és a zenész első dupla albuma 35 éves pályafutása során.

A zenész a régi Dire Straits-slágerek közül is jó néhányat elő fog adni a turné állomásain. „Nyilvánvalóan egy kicsit másképpen játszom őket, mint akkor, így marad értelme számomra és így tudnak életben maradni a koncerteken is. De vannak olyan dolgok, mint például az ujjgyakorlat a Sultans of Swing végén, amit mindig ugyanúgy kell csinálni, különben az embereknek nem lesz kerek a világ” – mondta korábban.

Az apai ágon magyar zsidó származású, a skóciai Glasgow-ban született Mark Knopfler 1977-ben alakította meg Londonban a következő évtized zenéjét aztán alapvetően meghatározó Dire Straits-et (jelentése magyarul: a tönk szélén), amely country-s, blues-os ízű zenéjével rendkívül gyorsan sikeres lett, elsősorban Knopfler elképesztő (ujjal pengető) gitártechnikájának és inkább beszélő, mint éneklő hangjának köszönhetően. A csapat 1995-ig létezett, és olyan fontos albumokat készített, mint a Making Movies (1980), a Love Over Gold (1982) vagy a Brothers In Arms (1985). Néhány örökzöld a csapattól: Twisting by the Pool, Money For Nothing, Romeo and Juliet, Walk of Life.

A gitáros már a Dire Straits idején, 1983-tól megjelentetett szólólemezeket, ezek mind filmek zenéi voltak (Local Hero, The Princess Bride). Első „igazi” stúdióalbuma már a Dire Straits feloszlása után, 1996-ban jelent meg Golden Heart címmel és azóta rendszeresen jelentkezik lemezekkel. Dolgozott együtt többek között Chet Atkinsszel, Van Morrisonnal és Emmylou Harrisszel, valamint tagja volt a Notting Hillbillies nevű country szupercsapatnak.

A Rolling Stone magazin a 27. helyre sorolta minden idők 100 legjobb gitárosának listáján. Több mint 120 millió albumot adott el a Dire Straits korai éveitől mostanáig. Producerként közreműködött Bob Dylan és Randy Newman albumain.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!