Az amerikai recesszió előjelének tartják közgazdászok a növekvő költségvetési hiányt

2020. január 28. 09:38

Az a globális vagyonkezelő, amely előre jelezte a 2008-as gazdasági világválságot, most felhívta a figyelmet, hogy Trump hatalmas költségvetési deficitet halmoz fel, aminek súlyos következményei lehetnek.

2020. január 28. 09:38
null
Takács Zsolt

Az egyre növekvő amerikai költségvetési hiány azt bizonyítja, hogy a gazdaság nem működik igazán jól – jelentette ki az a vagyonkezelő, amely 2006 és 2007 környékén is megjósolta a recessziót, akkor, amikor mások még vakon bíztak a gazdaságban. Elemzők szerint legnagyobb probléma, hogy a költségvetési deficit kevés helyet hagy egy esetleges költségvetési beavatkozásra.

Az amerikai gazdaságnak az idei legfőbb célja, hogy 11 évre nyújtsa a jelenlegi folyamatos növekedés időszakát, ami egyelőre teljesíthetőnek is tűnik. A munkanélküliség továbbra is alacsony és a GDP-növekedés sem áll le, de a Kínával folytatott kereskedelmi háború fékezheti a növekedés mértékét.

Nem mindenki pozitív

Peter Schiff, az Euro Pacific Capital vezérigazgatója elmondta, hogy 2019-ben

az államadósság 1,2 trillió dollárral nőtt, ami havi 100 milliárdos növekedést jelent

és számításai szerint 2020-ban az adósság még gyorsabban fog nőni. „Ha erős gazdaságunk lenne, akkor az államadósság csökkenne, nem nagyobb lenne” – tette hozzá Schiff. Az ő szavára igazán érdemes adni a CNN szerint, mivel ő volt az, aki megjósolta a 2007-es piaci összeomlást.

A nemzeti adósság ilyen mértékű növekedése teljesen szokatlan. A kormányok általában akkor halmoznak fel költségvetési hiányokat, amikor recesszióban csökkennek az adóbevételeik, ami egyúttal élénkíti is a gazdaságot. Most viszont egy gazdasági fellendülés alatt nőnek a költségvetési hiányok. Legutóbb az amerikai költségvetési hiány akkor nőtt ilyen gyorsan, amikor az ország a 2008-as válságból igyekezett kimászni.

USA államadósságának alakulása 1990 és 2019 között

A Peter G. Peterson alapítvány szerint az államadósság mértéke nagyon veszélyes, mert egy gazdasági visszaesés esetén nagyon kevés mozgástér marad már a változtatásokra. Peter Schiff ennél valamivel nyersebben fogalmazva elmondta, hogy

az adósság csak egy újabb jel, hogy a recesszió úton van.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Derek Zoolander
2020. február 12. 10:51
És ezt a hiányt majd az amerikai nép fizeti meg kamatostól ? Vagy a világ népei ? Mi lesz ennek a vége ? Szerintem a külföldi hitelezők búcsút mondhatnak a pénzüknek.
toyoda
2020. január 29. 08:17
Jól látod. Semmi köze hozzá. A ktg.hiány = tőkekihelyezés, ami ellensúlyozhatja a monetáris szektor összehúzódását, amikor kevesebb a hitelkihelyezés mint a hitelvisszafizetés. P. S. igazi baja a ktg.hiány által teremtett inflációs jelenség, ami a megtakarítások értékállóságát kikezdi.....csak ezt így adja elő.
Akitlosz
2020. január 28. 11:24
"A kormányok általában akkor halmoznak fel költségvetési hiányokat, amikor recesszióban csökkennek az adóbevételeik." Nem így van. MINDIG költségvetési hiányt csinálnak, a legkedvezőbb gazdasági helyzetben is.
Akitlosz
2020. január 28. 11:21
Nincsen összefüggés. Az elképzelhető legóriásibb konjunktúra idején is költségvetési hiányt csinálnak a kormányok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!