Államtitkár: Magyarországnak fokozatosan át kell térnie a körforgásos gazdálkodásra

2020. február 10. 18:23

Kormányzati fenntarthatósági fejlődési stratégiát készít az Innovációs és Technológiai Minisztérium – jelentette be a tárca államtitkára a Fenntartható Magyarország 2020 – A fenntarthatóság éve programsorozat ünnepélyes nyitórendezvényén a győri Széchenyi István Egyetemen hétfőn.

2020. február 10. 18:23
null
Rádi Balázs

Boros Anita, az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte, hogy a fenntarthatóság kérdésre számos szakpolitikai területet érint.

A tényleges áttöréshez rendszerszintű látásmód kell, és az átmeneti időszakban is meg kell őrizni a társadalmi jólétet – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, ennek jegyében kezdik meg a kormányzati fenntarthatósági fejlődési stratégia kidolgozását, amelynek célja, hogy megtalálják a megfelelő megoldásokat és technológiákat.

Közölte: a problémák ismertek, és tudják, hogy min kell javítani.

Az országnak fokozatosan át kell térnie a körforgásos gazdálkodásra. A kormány ebben a szemléletformálás, illetve a cégek technológiaváltásának támogatásával igyekszik segíteni

– mondta Boros Anita.

A politikus a programsorozatról elmondta, hogy idén mintegy negyven rendezvényen szólítják meg a társadalmi közösségeket és gazdasági társaságokat.

Egyetemisták is tehetnek egy fenntartható jövőért

Pályázatok indulnak, a jövő héten például az illegális hulladéklerakás felszámolásával kapcsolatban írnak ki egyet egyetemi hallgatóknak. A pályázatok a kormany.hu weblapon is elérhetőek lesznek – közölte.

Az ITM célja egy fenntarthatósági kutatóhálózat életre hívása is, amely segíti a kormányzat reagálását a környezeti kihívásokra.

Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora elmondta: a konferenciának helyet adó Globalizációs Kompetencia Központot azzal a céllal hívták életre tavaly nyáron, hogy a tudomány, az ipar és a kormányzat képviselői találkozzanak, és egyeztessenek a jövőt meghatározó kérdésekről.

Kara Ákos, fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos leszögezte, hogy

a klímavédelem árát a legnagyobb szennyezőknek kell megfizetniük.

Hozzátette: fontos szempont, hogy a magyar családok által fizetett energia- és élelmiszerárak ne emelkedjenek.

(MTI)

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Veernewl
2020. február 12. 10:18
Téged meg a saját hülyeséged.
Veernewl
2020. február 12. 10:18
Mi vakit?
Akitlosz
2020. február 12. 09:07
Inkább a körkörös védelemre, tekintve, hogy Magyarországot saját maga veszi körbe.
scion
2020. február 12. 09:07
parasztvakítás, szemfényvesztés, porhintés. soroljam még?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!