Palkovics: Már közel egymillió embernek nyújt segítséget a Gazdaságvédelmi akcióterv

2020. május 21. 12:32

A Gazdaságvédelmi akcióterv, a gazdaságvédelmi intézkedések eddig közel egymillió emberről gondoskodtak, vagy védték meg a munkahelyét – fejtette ki csütörtökön Vácon az innovációs és technológiai miniszter.

2020. május 21. 12:32
null

Palkovics László a váci Lukács és Tamás Kft. munkahelyvédelmi bértámogató okiratának átadásán arról beszélt, hogy

az akcióterv legfontosabb eleme a munkahelyek megvédése.

Hozzátette, hogy munkahelyvédelmi támogatásra eddig 106 ezer munkavállalóra adtak be kérelmet, ebből már több mint 51 ezret sikeresen elbíráltak.

 A kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók érdekében már közel 10 ezer kérelem érkezett be, amelynek a harmada szintén túl van a bírálaton – fűzte hozzá a miniszter.

Palkovics László szólt arról, hogy a várakozásokat meghaladóan,

több mint 50 ezer jelentkezés érkezett a kormány által meghirdetett ingyenes informatikai alapképzésre,

amelyre nemcsak munkanélküliek, hanem egyetemisták és olyanok is jelentkeztek, akik jelenleg kevesebbet dolgoznak.

Kitért arra, hogy a kormány gondolt az egyetemistákra is, akik felvehetik a teljesen szabad felhasználású, kamatmentes hitelt, a Diákhitel Pluszt, amelyből finanszírozni tudják ezt az átmenti időszakot.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, azt mondta, hogy a kormány részéről fontos volt a gyorsaság mind a járvány kezelésében, mind pedig a gazdaság megvédésében.

Hozzátette, hogy Vác környékén is sok kis- és közepes vállalkozás élt a gazdaságvédelmi, munkahelymegtartó támogatásokkal, Pest megye északi részében több mint ezer munkahely megmentéséhez nyújtott támogatást a kormány.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!