A turizmusban működő fővárosi vállalkozások hátrányosabb helyzetben vannak, mint vidéki társaik

2020. szeptember 23. 09:42

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében – közölte a kamara kedden.

2020. szeptember 23. 09:42
null

A tájékoztatás szerint Nagy Elek, a BKIK elnöke levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez, amelyben együttműködést ajánlott a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében.

A levélben a BKIK elnöke kiemelte: a válság miatt a turizmushoz kötődő

fővárosi vállalkozások rosszabb helyzetbe kerültek, mint vidéki társaik.

Míg az ország többi részében a megnövekedett belföldi kereslet részben kompenzálja a kieső, külföldről érkező turizmust, addig Budapesten tartósan kereslethiányos helyzet állt elő, ami rövidesen tömeges elbocsátásokhoz, üzletbezárásokhoz vezethet – olvasható a közleményben.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozások kiadásainak csökkentését lehetővé tevő intézkedéseket javasol, továbbá a távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítését. Egyebek közt átmeneti bérletidíj-csökkentésre, indokolt esetben akár elengedésre tesznek javaslatot a fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében. Szerepel a kamara javaslati között a közterület-használati díjak elengedése, a parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek, a vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása, a vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére.

A kamara szerint a  fogyasztásnövekedés segítésére

a budapesti lakosság számára utalványokat kellene osztani,

amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást. Azt is javasolják, hogy mivel a V4-es országokból jelenleg jöhetnek turisták, a főváros biztosítson forrást V4-es turista csomagok kialakításához, illetve a vidékiek Budapestre látogatását is lehetne támogatni hasonló konstrukcióban.

A BKIK javasolja továbbá olyan pályázat kiírását, amely a budapesti turizmusban dolgozók átállását segíti más, munkaerőhiányos területekre.

Emellett szorgalmazzák a válság idején üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújításának a támogatását.

Egy naprakész, a fővárosi vállalkozások napi működtetéséhez szükséges minden információt jól kereshetően tartalmazó budapesti gazdasági honlap kialakítását is javasolják, amelynek a létrehozásában és működtetésében a BKIK  partner tud lenni – olvasható a fővárosi köztestület közleményében.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!