A lengyeleknél sem működik az áfacsökkentés? Már ott is a magyar árstopot figyelik

2022. január 24. 15:38

A lengyel üzleteknek csökkenteniük kell az árakat, a tisztviselők pedig ezt ellenőrizni fogják. Ha nem látszik meg az áfa változás, ahogy a Rzeczpospolita írja, „a lengyel kormány a magyarhoz hasonló nukleáris opciót indíthat”. Érdekes módon a lengyel szakírók, ahogy a csehek és a szlovákok is, kétkedve figyelik a szabad piacokon valóban nem szokványos magyar árbefagyasztást, de eközben kételkednek a saját áfa-csökkentésük hatékonyságában is.

2022. január 24. 15:38
null

Izmozni próbál Lengyelország, hogy átmenjen az áfacsökkentés

A lengyel fogyasztóvédelem is felhívással fordult az eladókhoz, hogy a február 1-én érvénybe lépő áfa-változások után valóban csökkentsék az élelmiszerek árát. A kereskedelmi felügyelet a kiválasztott élelmiszerek árát folyamatosan nyomon követi majd és tájékoztatnak az eladók negatív praktikáiról is. Az első eredményeket az élelmiszerek árszínvonalának nyomon követéséről a napokban ismertetik.

Lengyelországban sincsenek hivatalos élelmiszerárak, és a vásárlók tisztában vannak azzal, hogy valami az egyik boltban olcsóbb, míg a másik nagyobb árrést alkalmaz.  Továbbra is fennáll a kérdés,

miképp akarják a tisztviselők ellenőrizni az árakat egy olyan helyzetben, amikor a termékek egyik napról a másikra drágulnak, és a vállalatok saját maguk határozhatják meg az árrésüket.

Ultimátum a cégeknek

Ennek ellenére az illetékesek ellenőrizni fognak – nyilatkozta a gazdasági versenyt és a fogyasztóvédelmet felügyelő hivatal elnöke, Tomasz Chróstny, hozzátéve, hogy a láncoknak még van ideje „újragondolni árazási stratégiájukat”, hogy a vásárlók pozitívan érzékelhessék az élelmiszerek áfa-csökkentéséből adódó változásokat. Egyúttal megköszönte azoknak a láncoknak a pozitív és felelősségteljes reakcióját, amelyek már bejelentették az üzleteikben csökkentést.  

Február 1-től a Mateusz Morawiecki miniszterelnök kormánya, úgynevezett

inflációs pajzsot vezetett be, amelyben az élelmiszerek 5 százalékos áfa-kulcsát nulla százalékra csökkentették.

Ebbe olyan élelmiszerek tartoznak, mint a hús és hal, illetve az ezekből készült termékek, tejtermékek, zöldségek és gyümölcsök, gabonafélék és pékáruk, egyes italok vagy akár csecsemők és gyermekek táplálására szolgáló termékek, például a zabkása.

Emlékezetes, hogy Magyarország már évekkel ezelőtt 5 százalékra csökkentette az alapvető élelmiszerek áfáját, amit az ellenzék ugyanúgy nem szavazott meg, mint a minimálbér rendkívüli emelését 2022 elejétől. A magyar kormány a speciális helyzetre való tekintettel (amelyben a nemzetközi óriáscégek extraprofitjának emelése okozza az infláció nagy részét) áfacsökkentés helyett árstopot vezetett be, belátva, hogy az áfacsökkentés jelen helyzetben nem jelenne meg az árakban.

okozza az infláció nagy részét) áfacsökkentés helyett árstopot vezetett be, belátva, hogy az áfacsökkentés jelen helyzetben nem jelenne meg az árakban.

Tomasz Chróstny elnök találkozóra hívta a Lengyel Kereskedelmi és Elosztó Szervezetet és a Lengyel Kereskedelmi Kamarát, valamint tucatnyi üzletláncot, hogy meggyőzze őket a fogyasztók felé tanúsított pozitív hozzáállás fontosságáról.

Az élelmiszerek nullás áfájának bevezetése miatt a Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai már

január utolsó hetében megkezdik a kiválasztott kiskereskedelmi egységek ellenőrzését.

Küzdenek azért, hogy ne nyerészkedjenek a cégek a háborús helyzeten

Folyamatosan figyelni fogják az élelmiszerek árát, az alapvető árukosár értékét. Arra is bátorítják majd a kisebb vállalkozókat, hogy legyenek felelősségteljesek, és

Emellett azt is ellenőrzik, hogy az eladók a pénztárnál adnak-e tájékoztatást az élelmiszerek áfa-kulcsának nullára csökkentéséről, amely februártól július végéig lesz érvényes.

A következő lépés a fogyasztói kollektív érdekek megsértése miatti eljárás lehet, amiért akár 10%-os bírságot is kiszabhatnak a kereskedésre.

Amint látható, nincs túl sok eszköz a lengyel fogyasztóvédelem kezében, így könnyen lehet, hogy az áfa csökkentését nem igazán fogják megérezni a lengyel vásárlók.

A mezőgazdasági felvásárlási árak meglódultak

A Money.pl portál ugyanakkor már arra figyelmeztet, hogy az áfa-csökkentés hatásai egy hónapon belül megszűnhetnek, ugyanis

a mezőgazdasági felvásárlás árak egy hónap alatt átlagosan 6%-kal emelkedtek.

Ami még aggasztóbb, az árak emelkedésének mértéke hónapról hónapra nő, és ez előbb-utóbb megjelenik a bolti élelmiszerárakban. Így az 5 százalékos áfa-csökkentés igencsak „sápadtnak” tűnik, vonta le a következtetéseit a portál.

Főképp az ellenzéki politikusok és közgazdászok nincsenek meggyőződve, hogy mindez meghozza a kívánt eredményt. Több szakértő is figyelmeztet, hogy bár az áfa nulla lesz, de

a hosszú ellátási láncban a cégek könnyen visszaélhetnek a lehetőséggel, és az alacsonyabb adót magasabb árréssé alakítják a maguk hasznára.

Azaz a lengyel áfacsökkentés tényleg a cégek extraprofitját duzzaszthatja majd, míg a valódi megoldás egy szerb vagy magyar típusú árstop lehetne.

A megállíthatatlan áremelkedés legfőbb indokaként a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedését látják.

Többek közt a búza, rozs, élő marha- és sertéshús, baromfi és tehéntej felvásárlási ára átlagosan 6 százalékkal ugrott meg 2021 decemberében, az előző havihoz képest. Éves összehasonlításban 2021 decemberében az árak 29 százalékkal nőttek.

Így változtak a lengyel nagybani árak

A lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS) tájékoztatása szerint decemberben a búza nagybani felvásárlási ára 100 kg-onként 131,27 PLN-re (azaz 10 500Ft), az előző hónaphoz képest 9,6 százalékkal, éves szinten 56 százalékkal emelkedett.

Az élő sertés is drágult. A felvásárláskor az ára 4,61 PLN/kg (369 Ft) volt, ez 7,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző hónapban, az éves viszonylatban pedig 16,6 százalékkal.

Az élő szarvasmarhákat jóval magasabb áron vásárolják fel (9,38 PLN/kg - 750 Ft). A havi növekedés itt nem olyan magas (0,6%), de éves szinten meghaladta a 41%-ot.

A lengyelek sok baromfit esznek. Decemberben a vágóbaromfi felvásárlási ára átlagosan 4,57 PLN/kg (365 Ft), azaz 5 százalékkal több, mint novemberben és 36 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Tej felvásárlásánál 100 literért 184,13 PLN-t (14 730Ft) fizettek decemberben. Az előző hónaphoz képest ez az ár 6 százalékkal, éves viszonylatban pedig több mint 20%-kal emelkedett.

Érdekes módon a statisztikai tanulmányban egyetlen olyan mezőgazdasági termék szerepelt, amely nem drágult 2020 decemberéhez képest. Ez a burgonya. A felvásárláskor 100 kg-ért 35,17 PLN-t (2800 Ft) fizettek, ami 4,2 százalékkal kisebb érték. 2021 novemberéhez képest viszont 2,7 százalékkal drágább. Persze a lengyel piactereken jóval drágább a burgonya ára, 100 kg-ért 141,83 PLN-t (11 346Ft) fizettek.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quimby
2022. január 29. 18:02
Azért nem működik az áfacsökkentés, mert a különbözetet zsebre rakják a cégek, azaz árat növelnek.
soma100
2022. január 29. 18:02
Ha csökkentik az ÁFA-t,akkor az állami bevételeket nyirbálják úgy, hogy azzal a boltok nyereségét növelik. Ha befagyasztják az árakat, akkor az állami bevételek rögzülnek, és a boltok nyeresége csökken. A boltokat ezzel arra kényszerítik, hogy csökkentsék az felvásárlói árat, ezzel a gyártókat is kényszer helyzetbe hozzák, hogy hatékonyabban termeljenek. A gazdaságra hosszú távon az árak befagyasztása pozitív hatással van.
Jumbul
2022. január 29. 18:01
Az áfacsökkentést elnyelik a kereskedők és az állam adóbevételtől esik el. A vásárlók nem járnak jobban. A kereskedő úgy működik, hogy ha valamit eddig megvettek X összegért, akkor ezután is meg fogják venni. Először beetetésként persze csökkent az áron az áfacsökkentést után közvetlenül, de utána nagyon gyorsan visszaemeli a korábbi szintre. A megspórolt adót meg zsebre rakja.
pipa89
2022. január 28. 23:16
Ha van veszélyhelyzet (hadi, egészségügyi, természeti csapás stb.), be kellene vezetni a gazdasági veszélyhelyzet fogalmát és a megfelelő eszközöket lajstromba venni, hogy ugyanígy meg lehessen állítani azt, hogy a padlóra vigyenek minket. Ettől függetlenül. Törekednünk kell az önellátásra. Nincs mese, szűkíteni kell a behozatalra szoruló dolgok listáját. Az biztos, hogy az energia a leghúzósabb számunkra is, mint mindenkinek, aki nem ül gázmezőkön, kőolajkincsen vagy ritka fémeken.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!