A száz esztendős volt amerikai külügyminiszter új és ijesztő megközelítésben érvel Ukrajna NATO-tagsága mellett, „immár nincs visszaút” alapon.
„Egy uralkodó őrjöngve nem indíthatja meg a hadsereget, és egy tábornok sem kezdhet a csatához, ha elvesztette a reményt.”
– Szun-ce –
A május 27-én 100. születésnapját ünneplő amerikai ex-külügyminiszterrel, Henry Kissingerrel a The Economist készített óriásinterjút. Négyrészes sorozatunkban a legfontosabb gondolatait válogattuk ki, amelyeket többek között az USA–Kína konfliktus, az ukrajnai háború, a pragmatikus gazdaságfilozófia és a politikai kultúra jelenlegi állapotával kapcsolatban fogalmazott meg. A második részben Ukrajna NATO-csapdájáról beszél.
Kissinger rövid elemzése a háborúról szokványos módon Putyin dorgálásával kezdődik. Az orosz elnök háborúja egy katasztrofális döntés következménye lett, ugyanakkor nem lehet szemet hunyni a Nyugat elhibázott biztonságpolitikája fölött sem, amely az események láncolatát elindította. „Mindig úgy véltem, hogy a NATO-döntés, amely a levegőben lógva hagyta Ukrajna csatlakozási kérelmét, rendkívül hibás és destabilizáló volt” – mondta, utalva a legendásan félresikerült 2008-as bukaresti csúcstalálkozó eredményeire és kuszaságára, amely szerinte Ukrajna biztonsági helyzetén semmit nem javított, csak ártott neki, ellenben sikerült vele felbőszíteni Putyint.
A legfontosabb feladat most – folytatja Kissinger – úgy véget vetni a háborúnak, hogy az ne törhessen ki újra. Ehhez elméletileg egy olyan békét kellene kötnie Ukrajnának és Oroszországnak, amellyel mindketten elégedettek lehetnek. Egy ilyen verzió szerinte elég valószínűtlen, különös tekintettel arra, hogy az ukránok immár az egész Krím visszafoglalásáról beszélnek, miközben minden elképzelhető forgatókönyv szerint Szevasztopol, vagyis a Fekete-tengeri Flotta támaszpontja feltétlenül orosz kézben fog maradni. A legreálisabb lehetőségnek a 2022. február 24-e előtti status quo ante ötletét tartja, ám – és itt jön a csavar a javaslatában – annak fennmaradásához Ukrajnát valóban fel kell venni a NATO-ba.
Kissinger rámutat: az egész háború alatt mindenki csak a pillanatnyi helyzeteket akarja megoldani, hosszabb távra senki nem tekint. Miután Bukarestben 2008-ban megtörtént az elhibázott ígéret Ukrajna NATO-csatlakozásával kapcsolatban, ha nem tesznek pontot a történet végére, az immár egy állandó konfrontáció melegágya lenne.
„Az, amit Európa most tesz, őrülten veszélyes” – mondja, hangsúlyozva, hogy az európai országok zöme ismét csak lebegteti Ukrajna csatlakozását, mindeközben ontják a fegyvereket Kijevnek („ameddig csak szükséges”), nem gondolva bele a súlyos következményekbe. Kissinger következtetése egészen lehangoló: mire vége lesz a háborúnak, Ukrajna valószínűleg Európa „legfelfegyverzettebb országa lesz, amely azonban a legkevesebb vezetői és stratégiai tapasztalattal rendelkezik”.
Ha tehát nem csatlakozhat záros határidőn belül a NATO-hoz, akkor ismét magányos állammá válik, amely csak és kizárólag a saját érdekeit fogja nézni – vagyis borítékolhatóan „békeidőben” is támadni fog.
Vagyis Ukrajna NATO-csatlakozása nem csak az Oroszország felől érkező fenyegetés miatt szükséges, de azért is, mert
a Nyugat már csak így tudná „pórázon tartani” Kijevet,
és megfékezni azt a bosszúvágyat, amely egy önjáró, állig felfegyverzett Ukrajnából előbb-utóbb mindenképpen kitörne. „Európa biztonsága érdekében tehát jobb, ha Ukrajna a NATO-ban van, ahol nem tud egyéni döntéseket hozni területi igényeiről” – figyelmeztet Kissinger, hozzátéve: paradox módon éppen emiatt Oroszország is sokkal nagyobb biztonságban lenne egy NATO-tagállam Ukrajna esetében, főleg akkor, ha a Nyugat közben újra felvenné vele a diplomáciai kapcsolatot egy stabil keleti határ megteremtése érdekében.
Orosz vezetői részről az egyre nagyobb iramú kommunikációs ámokfutást bemutató Dmitrij Medvegyev reagált a Twitteren a Kissinger-interjúra, tőle szokatlanul tisztelettudóan és udvariasan véleményezve az elhangzottakat. Szerinte a veterán politikus téved, mivel a NATO már régen átlépte azt a határt, amelyet biztonságosnak lehet nevezni, Ukrajna NATO-felvétele pedig borítékolná a 3. világháborút.
„Képzeljük el, hogy Ukrajnát a jelenlegi ostoba vezetők felveszik az Észak-atlanti Szövetségbe:
1) a NATO már így is hibrid háborút folytat Oroszország ellen;
2) az ukrán nacionalista rezsim nem fogja abbahagyni elvesztett területei visszaszerzésének kísérletét;
3) amire nekünk minden lehetséges eszközzel keményen kell reagálnunk, és...
4) itt jön be a képbe a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye.
Véres konfliktusok idején nem működnek a finom érvelés eszközei. Ezt még az is tisztán láthatja, aki a 100. életévéhez közelít. A legjobbakat a közelgő centenárium alkalmából!”
Kissinger arra is rámutat, hogy Kínának valóban nem érdeke egy teljes orosz összeomlás, hiszen azzal olyan polgárháborús övezet és hatalmi vákuum jönne létre Közép-Ázsiában, amellyel már ő sem tudna mit kezdeni. Sok nyugati ország azonban Kína előrelátását összekeveri a háborús szövetséges fogalmával, miközben Peking elsősorban a térség stabilitását tartja szem előtt, ezért érdeke, hogy Oroszország – ha nem győzhet – viszonylag épségben keveredjen ki a háborúból. Ezért ő is úgy véli, hogy a kínai béketervezet mögött nagyon is valós szándékok állnak,
Mint a Kína és a volt Szovjetunió közötti hidegháborús időszak politikája egyik befolyásos szereplőjének, Kissingernek meggyőződése, hogy a kínai–orosz kiváló együttműködés mítosza nem valós. Bár osztoznak a gyanakvásban az Egyesült Államokkal szemben, egymás iránt is teljesen bizalmatlanok, hiszen soha nem voltak természetes szövetségesek. „Soha nem találkoztam olyan orosz vezetővel, aki bármi jót mondott Kínáról, és még soha nem találkoztam olyan kínai vezetővel, aki bármi jót mondott volna Oroszországról” – fogalmaz, kiemelve: a kínaiak a saját nemzeti érdekeik szerint cselekszenek, ezért még Ukrajna függetlenségét és NATO-tagságát is elfogadnák, elkerülve egy atomháborút és egy még nagyobb konfliktust az Egyesült Államokkal. „A saját világrendjük kialakításán dolgoznak, a saját eszközeikkel” – mondta Kissinger.
Fotó: Tűzszünetet, béketárgyalásokat és az ukrajnai fegyverszállítások leállítását követelő tüntetők Berlinben 2023. február 25-én.
MTI/EPA/Hannibal Hanschke
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A globális katonai kiadások kilenc egymást követő évben döntöttek rekordot. Tavaly sem volt ez másképp: összesen 2443 milliárd dollárt költöttünk arra, hogy vagy háborúzzunk, vagy felkészüljünk a háborúra.
Gombamód szaporodnak az ukrán fegyvergyárak, ám a kívülről aranybányának tűnő vállalkozások napi gondokkal küszködnek. A legfőbb ellenség a bürokrácia és az alulfinanszírozás.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
A románoknak sem kellett sok, hogy meggondolják magukat.
Csaknem 600 millió eurót adnak az ukránoknak. Csak úgy.
A francia elnök szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen megoldások adhatnak valódi védelmet a kontinensnek.
Az MCC főigazgatója szerint a vita megszűnése rossz hatással lesz a tudományra, a gondolkodásra és az intellektuális fejlődésre is.
