Az USA legnagyobb kihívása az, hogy vezetői képesek legyenek a hosszú távú stratégiai gondolkodásra – mondja a ma száz esztendős Henry Kissinger.
„Platón képe, ahogy az értelem kocsihajtóként irányítja a szenvedély oktalan állatait, nem csak a kocsihajtó bölcsességét, de talán a hatalmát is túlbecsüli.”
– Jonathan Haidt –
A ma, május 27-én 100. születésnapját ünneplő amerikai ex-külügyminiszterrel, Henry Kissingerrel a The Economist készített óriásinterjút. Négyrészes sorozatunkban a legfontosabb gondolatait válogattuk ki, amelyeket többek között az USA–Kína konfliktus, az ukrajnai háború, a pragmatikus gazdaságfilozófia és a politikai kultúra jelenlegi állapotával kapcsolatban fogalmazott meg. A negyedik, befejező részben a stratégiai gondolkodás szükségességéről és a jövőbe vetett hitéről beszél.
Kissingernek nem változott az évtizedek folyamán az a meggyőződése, hogy a helyes döntések meghozatalához nem csak egy politikai csoportra, de olyan vezetőre is szükség van, aki képes nagy távlatokban és komplex következményrendszerekben gondolkodni. Az interjúban példaként említi Roosevelt elnököt, aki fel tudta készíteni az amerikai társadalmat arra, hogy a berögzült izolacionista külpolitikát félretéve világháborúba vezesse az USA-t. Megemlíti de Gaulle-t, aki a legsötétebb órákban is képes volt visszaadni Franciaország jövőbe vetett hitét, vagy John F. Kennedy-t, aki lendületességével egy egész generációt inspirált. Mint mondta, ezekben a vezetőkben közös volt, hogy nem azt nézték, létezik-e egyáltalán a sikerhez vezető út, hanem az, hogy ha nem volt, nekiálltak építeni egyet.
A vezetés egy ország politikai kultúráját tükrözi – mondja Kissinger, hozzátéve, hogy napjainkban egészen lesújtó tapasztalatai vannak e téren. Amerika közös értékei elveszni látszanak. Ez nagyban köszönhető a médiának, amelyből mára kiveszett az arányérzék, az ítélőképesség és a párbeszéd iránti igény. A sajtónál azonban
Fájdalmas nosztalgiával hozza fel példaként, hogy nemzetbiztonsági tanácsadó korában a két párt képviselői rendszeresen együtt vacsoráztak, és George McGovern egykori demokrata elnökjelöltet, akivel – republikánus létére – baráti viszonyt ápolt. Ma már az ilyesmi lehetetlen lenne, Trump és Biden ellenségeskedése soha nem látott mélységekbe taszította az amerikai politikai kultúrát, lehetetlenné téve a konstruktív párbeszédet. Szerinte az Egyesült Államok vezetése finoman szólva sincs a helyzet magaslatán, de az alternatíva sem sokkal kecsegtetőbb. „Nem ezek az USA legfényesebb történelmi pillanatai. Biden nem kínál megoldást, és nagyon remélem, hogy a republikánusok elő tudnak állni egy jobb jelölttel”.
Kissinger szerint az USA legnagyobb kihívása az, hogy vezetői képesek legyenek a hosszú távú stratégiai gondolkodásra. Amennyiben erre képtelenek, az katasztrofális kudarchoz fog vezetni. „Ha fogy az idő, és a helyzetet a vezetés képtelen kezelni, akkor milyen illúzióink lehetnek az USA és Kína békés együttélésével kapcsolatban?” – teszi fel a kérdést, hozzátéve, hogy a sikerre természetesen nincsen bevált recept, főleg úgy, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzet semmivel nem hasonlítható össze, így bármilyen lépés magában hordozza a kudarc lehetőségét.
Ennek ellenére – vagy éppen ezért – Kissinger töretlen optimizmusának ad hangot, „a nehézség nem akadály, hanem kihívás” elve alapján. Mint mondja, a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy az emberiség fejlődőképes, és tud tanulni a hibáiból. Igaz – teszi hozzá – az előrehaladás mindig valamilyen szörnyű konfliktus, például a harmincéves, a napóleoni vagy a második világháború után gyorsult fel, egy eszkalálódó háború azonban elkerülhető az USA és Kína között. Utal a Thuküdidész-csapda elméletre, amely
ám rögtön hozzáteszi: a jelenlegi helyzet nem szokványos, ugyanis mindkét fél teljesen tisztában van egy lehetséges háború pusztításával és azzal, hogy esetükben nem létezhet zéró összegű játszma.
A nagyhatalmaknak és a világ vezetőinek az a feladata most, hogy a realizmus talaján állva nézzenek szembe az új fenyegetéssel, és megértsék: a megoldás az egyensúly megteremtésében, a kompromisszumkészségben és a visszafogottságban rejlik. Súlyos felelősség és példátlan kihívás ez – mondja Kissinger –, de egyben nagyszerű lehetőség is. „Lehetségesnek tartom egy olyan új világrend létrejöttét, amelyben Európa, Kína és India is jelentős szerepet kap. Ha gyakorlati oldalról közelítjük meg a problémát, még jó vége is lehet a dolognak. De legalábbis végződhet úgy, hogy elkerüljük a katasztrófát.”
Fotó: Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter John McCain arizonai szenátor, volt republikánus amerikai elnökjelölt búcsúztatásán 2018. augusztus 31-én.
MTI/EPA/Shawn Thew
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Andrij Lunyin parádézott.
Megtámadta Irán Izraelt, mi lesz a válasz? Jelenleg a világbékére nincs esély, viszont a világháborút el kell kerülni. Addig az unióban: Európa folyamatos válságban van.
Az iráni légicunami teljes kudarccal végződött, a nyugati-arab-izraeli koalíció de facto létrejött.
Nem járnak jó idők a Sparra: veszteséget termel, és a vezetés ezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt.
„A tét az életünk, a tét a béke” – szögezte le az országgyűlési képviselő.
Ami számos alkalommal teljesült is.
