Lengyel történész: Az EU egyre inkább tekintélyelvű uralomra törekszik
Tomasz Grosse szerint az Európai Unió államszerű szerveződéssé alakul át, az új európai állam azonban nem demokratikus.
„Ez is csak velem fordul elő, hogy amikor végre azt csinálhatnám, amit szeretnék, ágynak dőlök” – mérgelődnek sokan, amikor a nyaralás kezdetekor lebetegszenek. Pedig nem számít kivételnek, aki így jár.
A nyaralás a legtöbb ember számára az év várva várt időszaka, ezért különösen bosszantó, ha a szabadság első napjaiban felüti a fejét valamilyen betegség, megkeserítve a pihenni vágyók életét. E tünetegyüttesnek neve és önálló kórképe is van: a szakirodalomban nyaralási betegségként ismeretes. A szindrómát a világon sokfelé kutatják, többek között a Semmelweis Egyetemen is.
Biológiai, pszichológiai és szociális okai is lehetnek annak, ha a régóta vágyott nyaralás első napjain jelentkeznek valamely betegség tünetei. Az immunrendszerünk állapota és a stressz-szint változása szoros összefüggésben van. A nyaralási betegség egyik lehetséges magyarázata éppen ez az összefüggés: a krónikus stressz nem hat kedvezően az immunrendszerre. A stressz bizonyos funkciókat gátol – például a gyulladásokért felelős immunválaszt –, másokat pedig aktivál. „Vagyis amíg benne vagyunk a mókuskerékben, addig lehet, hogy nem tör felszínre a betegség, majd amikor a stressz szintje megváltozik, kiütközhetnek a tünetek” – magyarázza Papp Zsuzsanna pszichológus, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa. Hozzáteszi: lehetséges, hogy már pár nappal előbb bennünk bujkált a kór, de valahogyan kezeltük a tüneteket, viszont amikor kicsit leengedünk, addigra a betegség lefutása súlyosabb fázisba kerül.