Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szakadék

2016. október 01. 22:10

Az OECD szerint hazánkban évek óta csökken az oktatás finanszírozására költött összeg.

2016. október 01. 22:10
Rist Lilla
NLCAFÉ

„Nem tudom, ki jár önök közül szülői értekezletekre, én még rendszeresen, és így van alkalmam személyesen is megtapasztalni, milyen körülmények között tanulnak a gyerekeink.

(...)

Egy osztályterem ma is úgy néz ki, mint harminc évvel ezelőtt. És mintha nemcsak felszereltségében, hanem szemléletében sem változott volna semmi: ha belépünk, mintha időutazáson vennénk részt. Sajnos a számadatok tökéletesen alátámasztják ezt az érzést. Az OECD napokban közzétett oktatásügyi kutatásából kiderül, hogy nálunk évek óta csökken az oktatás finanszírozása, mind abszolút értéken, mind a GDP arányában.

Pedig pénz, ráfordítás, figyelem nélkül nem fog — kedvező irányba — átalakulni ez a rendszer (sem). Mondhatnánk, hogy úgyis egyre csökken a gyerekszám, vagyis egyre kevesebb pénz is elég, de a valóság az, hogy egy tanulóra sem költünk annyit, mint korábban, tekintve, hogy az egy diákra eső források összege 2008 óta tizennyolc százalékkal csökkent. Mintha direkt sorvasztanánk el valamit, amit egyébként a leginkább megéri fejleszteni. Mert mi másba fektessünk, mi másban higgyünk, ha nem a gyerekeinkben?”

(...)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!