Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kistestvér érkezik. Mi lesz a naggyal?!

2016. október 12. 00:14

Képzeljünk el egy családot, ahol már nem az első, hanem mondjuk a második gyermeket várják. Amikor a család bővül, az mindig újabb (normatív, azaz a normál életfolyamatok során előforduló változásokkal járó) krízis.

2016. október 12. 00:14
Jusztné Vincze Szabina

Az új családban mindenkinek újra meg kell találnia a helyét, újra kell definiálnia önmagát. Szerencsére többnyire jut elég idő a felkészülésre, a fogantatástól a baba születéséig, ugyanakkor a krízis a baba születésén is átível. A várandósság alatti felkészülési idő pedig egyben azt is jelenti, hogy gyermekünk számára (is) elkezdődik az a folyamat, amely végére érve majd alkalmazkodni fog az új helyzethez. Lehetünk bármilyen jól felkészültek, alaposak és odafigyelőek, biztosan lesznek olyan – jobbára átmeneti – viselkedésbeli változások, amelyek nehezen fogadhatók el.

Ezt az időszakot sok eszközzel, ötlettel és jó gyakorlattal megkönnyíthetjük a gyermekünk számára. Segíthetnek a kistestvér érkezésével foglalkozó, s a gyermek korának megfelelő mesekönyvek. A hosszú beszélgetések arról, hogy most milyen a testvér, és milyen lesz, ha megérkezik a világba. Ha mindig felteheti a kérdéseit, s megkapja rá a megfelelő és megnyugtató válaszokat. Ha szabad neki nem mindig örülni és nem csak szeretni a kistestvért. Ha a saját érkezéséről is sokat hallhat, nézegetheti a magáról készült képeket. Ha kicsit részt vállalhat a készülődésből, ő is választhat egy kis takarót vagy segíthet berendezni vagy átrendezni a gyerekszobát. S főleg, ha sok türelmet és szeretetet kaphat. 

Az elképzelt családunk működtet már egy jól működő rendet és rendszert, amivel az élet jórészt kiszámítható – már amennyire (kis)gyerek mellett ez lehetséges – és jól élhető, ami megfelel a számukra, s amiben már mindannyian jól érzik magukat, mert megtalálták a helyüket benne. Most viszont sok változás következik, s ráadásul, habár még meg sem született a kicsi, a nagyobbik gyermek furcsán kezd viselkedni: sokkal kiegyensúlyozatlanabb, s bizony néhány dologban mintha visszafejlődne, s ez könnyen lehet ijesztő a szülők számára.

Egy nap, amikor éppen apa viszi óvodába szeme fényét, a gyermek egy szép nagyjelenettel búcsúztatja, zokogva, apába kapaszkodva tiltakozik az ovi ellen. Amikor apa nagy nehezen szabadul, a fejlett technikának hála, azon melegében értesíti élete párját, hogy „Valami nagy baj van a gyerekkel!”, esetleg ennek valamely hibáztató formájával, például: „Túlságosan magadhoz kötöd!”. Az édesanya viszont már amióta tudja, hogy ismét várandós, azon igyekszik, hogy a nagyobbik jól viselje a dolgot, mindez nyakon öntve a terhességgel járó hormonális zűrzavarral, s már meg is adtuk egy kiadós veszekedés vagy önmarcangolás házi receptjét.

Amennyiben a kedves olvasók minél kevesebbet fogyasztanának ebből az ínycsiklandó finomságból, javaslatom a következő: valósítsanak meg a fenti jó ötletek közül annyit, amennyit csak tudnak, aztán vegyék elő türelmük tartalékait, és éljék fel őket! Ne felejtsék el mindeközben, hogy a szülők mindegyikének kötelező közben-közben kikapcsolódni, kifújni a fáradt gőzt és feltöltődni energiával! A kistestvér pedig hamarosan megérkezik, s elkezdődnek az első életévének kalandjai...

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!