Gyermeknevelés egy gyermekorvos szemével

2016. október 25. 11:59

Vajon mi „kell” a gyereknek? Csak két dolog: feltétlen szeretet és biztonság. A szeretetet nem kell magyarázni, mindenki érti. A biztonságot azonban nem mindenki érti, vagyis nem mindenki ugyanazt érti a fogalom alatt.

2016. október 25. 11:59
Dr. Dobó Márta
Egyesek szerint biztonságban van a gyerek, ha mindenhová autóval visszük vagy legalábbis elkísérjük még nagyobb korában is. Mások szerint biztonságban van, ha megvan mindene, amit a kor diktál: saját szoba, „trendy” ruházat, okostelefon, tablet stb. Az igazi biztonság azonban – mindezeken túl – az, amit születésétől (sőt, már magzati kortól) meg kell teremteni gyermekünk köré: a szeretetteljes és életkorhoz méretezett korlátokat, és feltétlen következetességet.
 
Keveset tiltsunk, csak azt, amiről komolyan úgy gondoljuk, hogy nem szabad megengednünk, ezt a kevés tiltás azonban mindig érvényben legyen!
 
Akkor is, ha fáradtak vagyunk és legszívesebben ráhagynánk. Akkor is, ha társaságban vagyunk, és „kínos” a gyereket pl. elküldeni aludni a megállapodás szerinti időben.
Akkor is, ha toporzékol a boltban (bár erre valódi következetesség esetén nem kell számítanunk). Akkor is, ha fáj a szívünk, hogy be kell tartatnunk a tiltást.
 
Valóban nem könnyű. De ha meg tudjuk valósítani, a gyerek valóban biztonságban fogja érezni magát, egyértelmű lesz a keret, amiben él. Mindig számíthat a szüleire, akik feleslegesen, a hangulatuktól vagy a körülményektől függően, sosem változtatják a szabályokat. Nem tiltanak feleslegesen, megbíznak bennem, tudják ők is számíthatnak rám, a gyerekre és ez növeli az önbizalmam, biztonságossá teszi az életemet.
 
Gondoljuk csak át! Mit gondol a kis két éves a szüleiről, akik még neki sem tudnak ellentmondani, őt sem tudják adott helyzetben „megfékezni”, hogyan fognak vajon ezek a szülők engem megvédeni? Belső érzése: „Nem vagyok biztonságban.”
 
A gyereknek életkorához mérten mindig több és több engedhető meg, ezzel bizalmat szavazunk neki és ugyanakkor bízunk a saját nevelésünkben is. 
 
Úgy látom, sokszor olyanoktól óvjuk gyerekeinket, amiktől talán nem kéne, és olyanoktól nem, amiktől nagyon is kéne. Talán emiatt a gyermekkori szabadság/korlátozás nem megfelelő „adagolása” miatt maradnak szülőkorú gyermekeink otthon, a „mamahotelben”, ahelyett, hogy a saját életüket élnék egyedül, vagy felelősségteljes párkapcsolatban.
 
Keresztapám, apám öccse, 1944-ben 15 éves volt. A család nőtagjai és ő, a még nem katonaköteles gyerek, Ausztriába menekült a közelgő front elől. Aztán rossz hírek érkeztek a szülővárosból, Magyarországról, hogy széthordják a bútorokat, elfoglalják a nehezen felépített családi házat. A család úgy döntött, hogy neki, a „férfinek” kell hazamennie „rendet teremteni”. És a 15 éves gyerek hazament, át a fronton, át a Dunán, visszaszerezte a bútorokat és „berendezkedett” a családi házban. Adott és vett dolgokat, hogy megéljen és hazavárta szüleit, testvéreit.
 

El tudjuk ezt manapság képzelni? Pedig a mai gyerekek is képesek lennének erre, ha hiszünk bennük és nem korlátozzuk őket feleslegesen, de a szükséges korlátok biztonságát megteremtjük köréjük. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!