MACIVA, azaz MA CIrkuszban VAgyok!

2016. november 10. 00:08

Nagyon szeretünk cirkuszba járni! Ki nem hagytuk volna a Fővárosi Nagycirkusz legújabb produkcióját, a Ludas Matyit! A kislányom aznap reggel ki is tette az ajtajára a ne zavarj táblát, de most a felirat alatt ez állt. Ezen a kis szócskán viccelődtünk előző este, de arra nem is gondoltunk, hogy MA CIRKUSZBAN VAGYOK a pontos jelentés. Ezek után nem volt kérdés, hogy jó családi programot választottunk!

2016. november 10. 00:08
Budácsik Éva
Mandiner.család
Már a belépéskor is lenyűgözött minket, felnőtteket és a gyerekeket is a cirkusz világa. A megvilágított lépcsők, a porond és az állatok szagának furcsa keveréke, valami semmi mással össze nem keverhető dolog.
 
 
Rövid nézelődés és a perecek beszerzése után lassan elkezdődött az előadás, mi pedig átadtuk magunkat ennek a csillogó világnak. Már az elején volt nagy ámuldozás, hiszen a népmese ihletésű előadás első perceiben háziállatokkal telt meg a színpad: kismalacok, nyuszik, kecske, csacsi – csak néhány a szereplő állatok közül. A zenei aláfestés sem volt akármilyen: népzene szólt! Igazi vásári hangulatot idéző világ tárult elénk, ide érkezett meg Ludas Matyi, hét lúdjával.
 
Az előadásban Matyi történetét kísérhettük végig, rengeteg csodás produkció kíséretében. A látvány lenyűgöző volt, a zene és a dalok pedig felnőttként is élvezetesek. Jókat nevettünk most is a bohócon, de az is izgalmas volt, amikor Döbrögi uraság palotájának építésébe a közönséget is bevonták. Adogattuk a téglákat – még most se értem honnan lett annyi – „dolgoztunk” engedelmesen.
 
 
Nincs azonban mese tanulság nélkül. A mi Ludas Matyink viszont harmadszorra nem páholta el Döbrögit, hanem megkönyörült rajta, hiszen édesanyja úgy engedte útra, hogy a hét erényt sose feledje. Az uraság tehát megmenekült, mi pedig nem bántuk, csak tapsoltunk és tapsoltunk, mert nagyon-nagyon tetszett az előadás.
 
Nézzük sorban kinek mi tetszett a legjobban:
  • A gyerekeknek az, hogy Matyi a harmadik verésnél megkönyörült, na és a tűz, ami égett, amikor fellógatták szegényt a lábánál fogva. (Ez utóbbi nem egy kedves dolog, a látvány mégis lenyűgözte a gyerekeket...)
  • Nekem az elefánt volt a kedvencem, még a mű elefánt is az elején, mert annyira jó volt, hogy percekig rá sem jöttünk! 
  • Mindannyiunkat elvarázsoltak az akrobata lány-ludak, a dalok és persze a látvány. A musical és cirkusz frappáns keveredése volt ez, az ötlet és a megvalósítás is fantasztikus!

Most sem csalódtunk: a Fővárosi Nagycirkuszba menni igazán jó választás, gyereknek, felnőttnek egyaránt. A Ludas Matyi érdekes, színvonalas és mit tagadjuk, egy igazi XXI. századi pörgős előadás volt, amin nagyon jól szórakoztunk. Máris várjuk a következőt!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!