Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A versmondás csodálatos dolog – Szávai Viktória a Mandiner.családnak

2017. január 17. 08:38

Január 22-e a magyar kultúra napja, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ezen a napon halt meg 1989-ben Weöres Sándor. Idén ezen a napon a nemrég indult Várkert Irodalom ingyenes programsorozatának második részeként, Szávai Viktória tart Weöres Sándor estet Sárkánylehelet címmel. Interjúnk a Jászai Mari-díjas színésznővel.

2017. január 17. 08:38
null
Admin

Weöres Sándor a te választásod volt?

Három évvel ezelőtt az akkori igazgatóm, Bálint András noszogatására fogtam bele ebbe a projektbe, azt hiszem magamtól soha sem vállalkoztam volna ilyesmire. Egyedül a színpadon verseket mondani a legemberpróbálóbb feladat egy színész számára.

Melyik a kedvenc versed és miért?

Nehéz választani, de talán az Iram című vers, amit az első pillanatban úgy képzeltem, mint egy dobszólót. Ez végül meg is valósult, az estben G. Szabó Hunor  aki nem mellesleg az öcsém kíséri dobon. A zene egyébként is fontos szerepet kap, eredetileg Dinyés Dániel zenésített meg néhány verset, a mostani fölállásban ritmushangszerek, effektek, gitárkíséret segít kifejezni azt a világot, amit megálmodtam.

 
 
Milyen verseket hallhatunk, mi alapján válogattad őket?
 
Ez egy teljesen szubjektív válogatás az Éjszaka csodáitól az Önarcképig. Nem is szeretem a „költői est” megnevezést, sokkal inkább hasonlít egy monodrámára, amiben Weöres versein keresztül fogalmazom meg saját magamat és a világhoz való viszonyulásomat.
 
Azt mondják, hogy bár Weöres Sándor gyerekversei a legnépszerűbbek, és számos generáció nőtt fel a Bóbitán, a Csiribirin, a Kutya-táron és a Galagonyán, tulajdonképpen ő egyáltalán nem gyerekvers-költő.
 
Én abszolút Weöres Sándoron nőttem fel, egy egész gyerekvers gyűjteményét tudtam kívülről három éves koromban. Ezek a sorok egy életre belém ivódtak. Épp az említett versek közül kettőt is mondok, a Bóbitát és a Csiribirit. Egyiket sem gyerekversként, az általam összefűzött anyagban egészen más értelmezést nyertek.
 
Szoktál otthon is verseket (fel)olvasni?
 
Amíg a lányom kicsi volt, mondtam neki verseket, szerettem volna átadni neki azt, amiket én a verseken keresztül kaptam az anyukámtól, de őt nem hozta annyira lázba mondjuk a Jancsi bohóc szerenádja, neki mesélni kellett, saját kútfőből. Én sajnos nagyon ritkán olvasok verseket, de ha igen, mindig József Attilát.
 
 
A Radnóti Színházban játszol. Egy prózai színházban mennyire van lehetősége egy színésznek verseket mondani?
 
Semennyire. A Sárkányleheletet két alkalommal tűzte műsorra a színház. Pedig a versmondás csodálatos dolog, a színész egy kicsit médiummá válik közben. Viszont nagyon sok kollégám tart tőle, mert elképesztő koncentráltságot igényel. Minden szótagnak, levegővételnek jelentősége van.
 
Akkor különösen jól eshet most egy kicsit kísérletezni a klasszikus prózai szerepek mellett...
 
Igen, iszonyatosan élveztem az egész alkotói folyamatot, hogy a vaskos Weöres kötetek lapozgatásától eljutottam egy sajátos színházi előadásig. Csakúgy, mint a most elkészült ’30-as évek filmslágereire épülő zenés estünknél, amikor is Szép Ernő Lila akácát fölhasználva írtam egy darabot, amit Adorjáni Bálinttal közösen játsszunk, Nagy Szabolcs remek zongorista kíséretével, Kié vagy, mondd? címmel.
 
Lesz folytatása is ennek a kísérletezésnek?
 
Éppen most készülök elhagyni a Radnóti Színházat, ahol tizennyolc évet töltöttem. Szép volt, jó volt, de elég volt. Úgy érzem, hogy nagyon sok energia van bennem, amit ott nem sikerült szabadjára engednem, ezért is nagyon izgalmasak ezek az önálló próbálkozások.
 
 
Negyven éves vagy. Foglalkoztat a korod?
 
Jól érzem magam negyven évesen, sokkal inkább jobban vagyok magammal, ahogy múlik az idő. Nem érdekelnek a külsőségek, én belül egy kislány vagyok és azt hiszem mostmár az is maradok, akárhány évesen...
 
Ha teljesülne egyetlen, de bármilyen kívánságod, mi lenne az?
 
Világbéke. Ezt most minden romantika nélkül mondom. Nem kívánok a földnek egy harmadik világháborút.

 

***

Fotók: Földházi Árpád

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale*
2017. március 20. 14:51
Verset mondani a legjobb dolog a vilagon,annyira jo ,hogy neha meg kozonseg sem kell.Az ember leul egyedul a szobaban es hangosan fololvas, csak ugy a maga oromere .
Zokni
2017. március 20. 14:51
Gratulálok Mandi az értő hozzászólásokhoz. A művésznőtől elnézést kérek, ennyire bunkó azért még én sem vagyok. Egyébként hova megy, és miért? Ugye nem az az oka, amire semmiképpen sem illenék rákérdezni?
Sörgyári megálló
2017. január 18. 16:00
Annyi ott a pocsék vers, és annyi a kontraszelektált tehetségtelenség, hogy nem is értem, hogy jött magának ide a liberalizmus. Ami egyébként minden, kivéve az állami csöcsökön való himbilimbit.
Bolond Istók
2017. január 18. 15:36
csönd béke csönd béke fény csönd fénye béke csöndje fény békéje csönd fényes csönd béke csönd béke fény béke csöndes fénye fény csöndje csönd csöndje fény fénye béke csönd fény lombban kő csönd köve kövön fény csöndje kőben csönd béke kő békéje béke köve lombban csönd fényes béke kő lombban fény kút csöndje fű kútra hajló béke csönd kút békéje inda fű inda kő lomb hintája kúton fény ingája kútban csönd dajkája csepp csepp kút cseppje cseppek csengő csöndje csönd cseppje fény kút habja kő lombja fény csöndje béke szél víz föld kis patak irama fény halmai föld keblei kút karjai kő lábai víztüdejű szél lombtorkú csönd fűruhájú fény kőarcú béke reggel dél este éj hajnal karéja dél sziklája alkony karéja éj sziklája csönd béke fény hímzése hab szövése szél fonása füst rovása tűz írása örökös szálak verejtéke só orsó koporsó kop kop harkály óriási csönd órája sok külön kis csönd ingája kövön gyík fénylő néma bálvány béke veled szeretőd lappang virágzó ág rejtekében párod rejlik minden kapu hajlatában rend ünnep béke rend köve ünnep lombja csönd füve béke kútja szállj békés lomb csöndje fényes ünnep ága lengj ima irama unalom fénye csönd ünnep béke rend szállj ima fény ünnep lengj béke fény csönd béke csönd csönd béke béke -Weöres Sándor- Dob és tánc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!