A házasság véd a stressztől

2017. február 15. 23:53

A házas emberek stresszhormonszintje alacsonyabb, mint egyedülálló, elvált vagy özvegy társaiké – állítják a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatói, akik tanulmányukkal elsőként nyújtottak biológiai bizonyítékot a házasság egészségre gyakorolt hatásáról.

2017. február 15. 23:53

A Psychoneuroendocrinology című folyóiratban közölt eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a nem házas embereknek több pszichológiai stresszel kell szembenézniük, mint a házasságban élőknek – olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.

A hosszú ideig fennálló stresszes állapot megemelkedett kortizolhormon-szinttel van összefüggésben, ami megakadályozhatja a szervezetet abban, hogy védekezzen a gyulladás ellen, amely számos betegség kialakulásáért és előrehaladásáért felelős.

„Izgalmas dolog felfedezni egy olyan pszichológiai ösvényt, amely talán magyarázatot adhat arra, hogy az emberi kapcsolataink miként befolyásolják az egészségünket és a betegségeinket” – mondta Brian Chin, az egyetem PhD-hallgatója.

A kutatók három, nem egymást követő napon nyálmintákat vettek 572 egészséges, 21-55 éves kor közötti felnőttől. Az alanyoktól napjában többször is vettek mintát, és tesztelték a kortizolhormon-szintet. Az eredmények azt mutatták, hogy a házasságban élő résztvevőknek a vizsgálat mindhárom napján alacsonyabb volt a kortizolhormon-szintjük, mint azoknak a társaiknak, akik nem házasok.

A szakemberek összevetették a résztvevők napi kortizolszint-ingadozását is. A kortizolszint általában ébredéskor a legmagasabb és folyamatosan csökken napközben. A házas alanyoknak gyorsabban csökkent a kortizolszintjük, ami a szívbetegségek kialakulásának alacsonyabb kockázatával, valamint rákos páciensek esetében hosszabb túlélési idővel hozható összefüggésbe.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!