Háromszülős babák

2017. március 20. 09:41

Nagy-Britanniában már három szülő utódjaként is születhetnek kisbabák, de az erre kiadott engedélyt minden egyes esetben külön kérvényezni kell az ország termékenységi hatóságától. Ezzel a módszerrel a súlyos örökletes betegségek továbbadását kívánják megakadályozni, ami az országban évente úgy 125 gyermeket érint.

2017. március 20. 09:41

A brit Newcastle-i Egyetem kutatói az elsők az országban, akik engedélyt kaptak háromszülős baba létrehozására – jelentette be az egyetem csütörtökön. Nagy-Britannia reprodukciós szabályozásért felelős szervezete, a Humán Termékenységi és Embriológiai Hatóság (HFEA) adta meg az engedélyt, bár az eljárás óvatos használatát már tavaly decemberben jóváhagyták. A módszert a brit parlament is megvitatta, és a politikusok már tavaly februárban engedélyezte a háromszülős lombikbébiprogramokat. A HFEA döntése alapján a klinikáknak az eljárás iránt érdeklődő minden egyes páciens esetében engedélyt kell kérniük a módszer alkalmazására.

Nagy-Britanniában évente mintegy 125 gyerek születik az anya DNS-ében lévő mitokondriális hibából eredő genetikai betegséggel. Az eljárás, amelyet a Wellcome Trust newcastle-i mitokondriális kutatóközpontjában fejlesztettek ki, ezt védi ki.

Mitokondriális betegségek

A mitokondrium a sejteket energiával ellátó sejtszervecske, ha ez hibás, olyan betegségekhez vezethet, mint az epilepszia, szívproblémák, mentális retardáltság vagy izomdisztrófia.

A háromszülős eljárásban, amikor az anya DNS-ében mitokondriális hiba van, egy másik, egészséges mitokondriummal rendelkező nő petesejtjét is felhasználják. Utóbbi petesejtnek eltávolítják a sejtmagját, vele a donor nő genetikai állományának túlnyomó részét, tőle csak a mitokondriális DNS származik. Ebbe a kiürített petesejtbe helyezik a megtermékenyített embriót.

Mexikóban már megszületett az első ilyen baba

A születendő gyerek három ember genetikai állományát fogja hordozni, tulajdonságainak túlnyomó részét a sejtmagban lévő apai és anyai örökítőanyag határozza meg, DNS-ének csupán 0,1 százalékát adja a donor nő.

Idén januárban Kijevben született háromszülős baba olyan eljárással, amelyet a világon először használtak sikeresen.

Az első ilyen baba Mexikóban jött világra tavaly, ott a háromszülős mesterséges megtermékenyítés (IVF) egy másik módszerét használták. Fogantatását amerikai orvosok segítették, a szülők Mexikóba utaztak a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények a módszer alkalmazását.

 

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quiet
2017. március 22. 00:06
A gyerekek, akiknek két anyjuk van...
Best retards
2017. március 21. 18:54
Sajnos a beltenyeszetbol adodo angol degeneraltsagot evvel sem lehet kikuszobolni. Ugyanazt az elhasznalt mosogatóvizet töltögetik csak egyik dézsából a másikba. Talán a teljes kihalás javítana csak a génhibákon
Dénia
2017. március 21. 18:54
Tiszta sci-fi.
Csigorin
2017. március 21. 13:27
Nem lenne egyszerubb mindjart azt a not megbaszni amelyiknek jo a petesejtje? En nem ertek hozza, csak kerdem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!