Egész évben ingyen mehetnek állatkertbe az állami gondozott fővárosi gyerekek

2017. március 28. 00:00

Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek.

2017. március 28. 00:00

Nyitrai Imre, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója és Benedek István Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a megállapodást a budapesti gyermekvédelmi napon írta alá.

Nyitrai Imre elmondta, a megállapodás annak köszönhető, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igyekszik “minőségi politikát” folytatni, így több hasonló aláírásra került már sor vidéki állatkertekkel, múzeumokkal és színházakkal is.

Benedek István Zsolt közölte, az állatkerti nap része a Márciusban nefelejcs című programsorozatnak, amelyet a Budapesten gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek indítottak.

A programsorozat keretében sportrendezvényeket tartottak, mintegy ötszáz gyerek vehetett részt kulturális és színházi programokon, az állatkerti napra pedig négyszáz gyereket várnak – mondta el a főigazgató-helyettes.

Persányi Miklós kiemelte, a program nem az adományozásról és az anyagi segítségről szól, hanem a társadalmi felelősségvállalás erősítéséről, ami az állatkertnek is fontos. Ezért biztosítanak kedvezményes belépőt a nagycsaládosoknak és a fogyatékossággal élőknek, valamint ingyenes látogatási lehetőséget a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknek.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. március 28. 19:53
Szerintem tarlós meg mészáros mehessen az állatkertbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!