Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Adóbevallás: május 22 után már nem korrigálhatunk

2017. április 06. 22:46

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallási tervezet május 22-e után automatikusan hivatalos bevallásnak minősül, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó – hívja fel a figyelmet a NAV közleményében.

2017. április 06. 22:46

„Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője” – fogalmaznak. Lényeges, hogy mindenki nézze át a tervezetet, mert az adózók felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi.

Az ügyfélkapuval rendelkezők már március közepétől elérik a NAV által készített szja-bevallási tervezetüket. Azoknak is elkezdte már a postázást az adóhivatal, akik március 16-ig kérték tervezetük megküldését papíron. Május 2-ig mindenkinek megérkezik majd ez a dokumentum – írják.

Aki kézhez kapta a tervezetét, fontos, hogy figyelmesen olvassa el a kapcsolódó tájékoztató levelet, abban ugyanis minden tudnivalót megtalál. A bevallási tervezetet egyeztetni kell a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal. Ha nincs eltérés az adatokban, és egyéb kiegészítés, módosítás sem szükséges, akkor nincs további teendő. A dokumentumot tehát nem kell visszaküldeni a NAV-nak és nem kell az ügyfélszolgálatokra sem bevinni, ugyanis az minden további adminisztráció nélkül, automatikusan hivatalos adóbevallássá válik május 22-e után.

Akik megkapták a tervezetet papíron és nem értenek egyet az abban szereplő adatokkal, azok május 22-ig a 16SZJA nyomtatvány kitöltésével tudják bevallási kötelezettségüket teljesíteni. Aki időközben regisztrált az ügyfélkapura, az új elektronikus felületen egyszerűbben tudja módosítani, kiegészíteni a bevallási tervezetét.

Ha a NAV hiányol valamilyen adatot, erről is érkezik értesítés a postán megküldött tervezet mellett. Ez esetben, amennyiben nincs más eltérés az adatokban, csak a mellékelt kiegészítő adatlapot kell kitöltve visszaküldeni a NAV-nak.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!