Otthon helyett család

2017. április 24. 08:55

Egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az MTI-nek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2013-ban 726 gyermeket, 2015-ben pedig 829 gyermeket fogadtak örökbe. Mindez azt jelenti, hogy 15 százalékkal nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik családi otthonra találhattak – emelte ki.

2017. április 24. 08:55

Rétvári Bence kitért arra is, hogy az örökbefogadások területén az elmúlt időszakban a kormány több újítást is bevezetett, illetve számos jogi akadályt elhárított, amelyek mind az örökbefogadó szülők, mind pedig a gyerekek érdekeit szolgálják. Mindezek eredményeit az örökbefogadási adatokban is látni lehet – fűzte hozzá.

Kifejtette: az engedélyezett örökbefogadások esetében kötelezővé vált az utánkövetés, amely abban nyújt segítséget az örökbefogadó családoknak, hogy a gyermek minél egyszerűbben be tudjon illeszkedni új otthonába – ha szükséges, akár szakértő segítségével. A családok így hatékonyabb segítséget kaphatnak abban, hogy a beilleszkedés a lehető leggördülékenyebb legyen, és hogy a gyerekek ne kerüljenek vissza a gondozási rendszerbe.

Az államtitkár kiemelte, hogy a gyerekekre vonatkozó örökbefogadási szabályok egyszerűbbé és egyértelműbbé is váltak. A korábbi években több olyan gyerek is volt, akit a „feleslegesen bonyolult adminisztráció miatt” nem lehetett örökbe fogadni, és ezért intézetekbe kényszerült. Ez mostanra megváltozott: 2010 óta csaknem 40 százalékkal növekedett azoknak a 3 év alatti gyerekeknek a száma, akiket örökbe lehet fogadni – jegyezte meg Rétvári Bence, aki úgy fogalmazott: „mindez azt jelenti, hogy egyre több kisgyermeknek van esélye szerető családhoz kerülni”.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!