Fiatalabb anyák, kevesebb abortusz

2017. április 26. 12:45

Több, évtizedek óta kedvezőtlen tendencia is megtört tavaly. Egyértelműen megállapítható tehát, hogy erősödött és stabilabbá vált a hagyományos családmodell.

2017. április 26. 12:45
Farkas Melinda
MNO

„Bár tavaly a születésszám csak kismértékben nőtt, eközben húszéves rekordszintre emelkedett a termékenység, ami csak azért nem hozott demográfiai áttörést, mert ezalatt jelentősen csökkent a szülőképes korú nők száma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi évre vonatkozó részletes demográfiai elemzéséből. Több, évtizedek óta kedvezőtlen tendencia is megtört tavaly, így például a gyermekvállalási kedv hosszú évek óta először a 30 év alatti korosztály esetében nőtt a legnagyobb mértékben. Több mint két évtizede nem volt annyi esküvő, mint tavaly, és ami még ennél is meglepőbb fordulat: megtorpant a válások számának évek óta tartó emelkedése, és most először nőtt a házasságban született gyermekek száma is. Egyértelműen megállapítható tehát, hogy erősödött és stabilabbá vált a hagyományos családmodell. Mindeközben tovább csökkent az abortuszok száma, bár még mindig elkeserítő, hogy évente 30 ezer születendő baba elől elveszik az élet lehetőségét.

2016-ban összesen 93.100 gyermek született, 1,5 százalékkal, 1.410 újszülöttel több az előző évinél. Ez az emelkedés sajnos nem mondható jelentősnek, és mivel még mindig jóval többen halnak meg, mint ahányan világra jönnek Magyarországon, továbbra is évről évre fogy hazánk népessége. Ha viszont a számok mögé nézünk, kiderül, hogy annak ellenére nőtt a gyermekvállalási kedv, hogy közben csökkent a szülőképes korú nők száma. Az előző évhez viszonyítva ugyanis mintegy 16,5 ezer fővel csökkent a 15–49 éves nők létszáma. Ezen belül különösen a 40 évesnél fiatalabbak száma esett vissza, míg az annál idősebb, gyermeket már ritkábban vállaló korosztály 25 ezer fővel gyarapodott. Több mint 7 ezerrel csökkent a szülőképes korba lépő 15–19 éves nők létszáma, és közel ugyanennyivel mérséklődött a 20–24 éveseké, de a legjelentősebb visszaesés a 30-as éveikben járó nők körében történt, ők mintegy 28 ezer fővel lettek kevesebben.

Több tinédzser lett anya

Ha a születések száma úgy emelkedik, hogy közben a gyermekvállalásra képes nők létszáma csökken, akkor ez egyértelműen a termékenység növekedésének a következménye. A 2016-os termékenységi szint mellett száz nő 149 gyermeket hozna világra élete folyamán, öttel többet, mint egy évvel korábban. Ez 3,5 százalékos termékenységnövekedést jelent, ami több mint kétszerese a születésszám másfél százalékos emelkedésének. Ez a szint ugyanakkor továbbra is számottevően elmarad az egyszerű reprodukció biztosításához szükséges gyermekszámtól, de 1996 óta így is ez a legmagasabb érték.”

(...)

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2017. május 24. 02:57
A jövőre nézve árnyalja a képet, hogy a 12 éves lányom cigány osztálytársnője őszre már nem jött vissza az általános iskolába, mert elment szülni. A Kossuth rádió cigány nemzetiségi műsorából pedig megtudtam, hogy az állam külön programot indít helyi mentorokkal, akik megpróbálják "felvilágosítani" a lányokat, hogy ne hagyják abba az általánost hatodik körül. Számszerűleg mekkora lehet ez a jelenség, ha már az állam próbálja megállítani? A mentorok "felvilágosítani" mennek a lányokat, valójában mint egyfajta "védelem" igyekeznek kivonni a lányokat a család és rokonok befolyása alól, akik nemhogy vigyáznának a kislányokra, de semmi problémájuk nincs azzal ha gyereke lesz 13 évesen. 30 éves korára már nagymama lesz. Tehát az államnak kell megvédeni a szülőktől - rokonoktól a cigány lányokat. Mit hoz a jövő, ha nem sikerül őket normális életre nevelni?
exfahrenheit
2017. május 17. 17:47
"a gyermekvállalási kedv hosszú évek óta először a 30 év alatti korosztály esetében nőtt a legnagyobb mértékben." ez akkor van, ha semmi remény arra, hogy valaki máshogy is érvényesülhetne..
bispora
2017. május 07. 19:21
Valami hozzád hasonló vicces fiúk alakították át az USA családtámogatási rendszerét. Új idők- új szelek, szóval több támogatást kapott az egyedül élő, férj nélküli anyuka. A dolognak nem várt következménye lett: az afroamerikai közösségben ma már 70%-fölött van a lányanyák száma. Aminek aztán szépen tovagyűrűző következményei lettek és nem erősítik a gusztustalan szenvedéstörténettel operáló etnikumot. Ja, 70 éve ott a fketéknél még kevesebb volt a lányanyák aránya mint a fehéreknél. Amivel azt akarom mondani, hogy bizony te vagy az aberrált és ilyen értelemben bizony a Föld lapos.
SilentBob
2017. április 27. 21:57
Döbbenetes, hogy természetessé vált a tinik szexelése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!