Budapest

2017. április 27. 12:38
Az Európai Regionális Szervezet (ERGO) meghívására Christopher West, a test teológiájának világhírű szakértője Budapestre érkezik, melynek keretében 2017. május 18-án 17 órai kezdettel előadást tart a Jégpalotában.
2017. április 20. 11:57
Az irodalmi programok mellett koncertek, kiállítások, filmvetítések, kvízjáték, versíróverseny, valamint színházi közönségtalálkozó is várja az érdeklődőket a Kis Könyves Éj – Független könyvesboltok éjszakáján, amelyet pénteken rendeznek meg Budapesten és több vidéki városban.
2017. április 20. 10:00
A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása. A Budapesti Művelődési Központ 2016 őszén indított szakmai fórumsorozatot „Városok jövője – közösségek művelődése” elnevezéssel. Tette ezt azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a főváros kerületeiben megvalósuló innovatív kezdeményezések, jó gyakorlati megoldások bemutatására. Emellett kiemelt szempont a következő évtized fejlesztési irányainak felvázolása és a változó kultúrafogyasztási szokások feltérképezése. A 2017. évi konferencián kiemelt szerepet kap Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország városi kulturális színtereinek, civil szervezeteinek és kulturális kisvállalkozásainak bemutatkozása, lakossági kapcsolataik, közösségépítő munkájuk konkrét programokhoz kapcsolódó feldolgozása. Szélesebb, nemzetközi regionális szinten, a V4 országokkal közösen is indokolt a nagyvárosok közösségi–kulturális életének áttekintése, az innovatív jó gyakorlatok feldolgozása. A konferencia főbb kérdéskörei a kulturális színterek alaptevékenysége, az együttműködő partnerek illetve közösségi kapcsolati háló kiépítése, az innovatív projektek bemutatása valamint a forrásszerzési gyakorlatok megosztása. A szakmai konferencián a „jó gyakorlatok” átadásával és átvételével új utakat nyithat meg a visegrádi országok kulturális szakemberei számára. Az egyeztetésen jelen lesznek a Mestské Kultúrne Stredisko Štúrovo (Párkány, Szlovákia), a Mikulová Rozajová s.r.o. (Mikulov, Csehország), a Mazowiecki Instytut Kultury (Varsó, Lengyelország), a Budapesti Művelődési Központ és a Ház a Réten Kulturális Egyesület vezetői. A konferenciára főként kulturális szakembereknek szól. Munkanyelve angol, azonban a szélesebb részvételhez a nyelvi tolmácsolást biztosítják a szervezők. A találkozó a Budapesti Művelődési Központban (1119 Budapest, Etele u. 55/a.) lesz április 20-án 10.00 órai kezdettel. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.
2017. április 18. 22:29
A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása.
2017. április 13. 17:00
2. rész: Vesztes nélkül a szülő-gyerek konfliktusokban - milyen a vesztes nélküli konfliktus-megoldó eljárás - hogyan közvetítsünk a gyerekeink közötti konfliktusokban, - hogyan lehet megelőzni vagy leállítani a játszmakezdeményeket, - a leggyakoribb gyerekjátszmák megismerése. Időtartam: 12 óra Időpontok: 2017. április 13, 20, május 4 (csütörtökönként 17 órától 21 óráig)
2017. április 12. 17:43
A Családok Világkongresszusában (WCF) azt az álláspontot képviseljük, mely szerint a „természetes családot” egy férfi, egy nő és a kettejük egyesüléséből származó gyerekek alkotják, s kizárólag ebben a formában képezik a társadalom alapját. Interjú.
2017. április 3. 10:18
„A házasság az idő múlásával vagy jobb lesz, vagy elkezd romlani, de stagnálni soha sem fog.”
2017. március 31. 14:00
Az öt szeretetnyelv világszerte ismert elmélete éppen 25 éve született. A fogalom megalkotója, Gary Chapman végre Magyarországra látogat, hogy megossza az életre szóló szeretet titkát! „Mi a szeretetnyelved?” Egyre kevesebben jönnek zavarba ettől a kérdéstől. Az öt szeretetnyelvet – az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés nyelvét – világszerte ismerik és használják. Az elmélet éppen 25 éve született meg, megalkotója az elismert párkapcsolati szakértő, Gary Chapman. Első könyve, Az 5 szeretetnyelv évekig vezette a New York Times bestsellerlistáját, több mint tizenegymillió példányban kelt el angol nyelven, és ötven nyelvre fordították már le. A hazánkban is rendkívül népszerű könyv szerzője márciusban négy helyszínen – Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden – beszél a sokakat foglalkoztató kérdésről, az életre szóló szeretet titkáról. A budapesti esemény résztvevői egy extra, konfliktuskezelésről szóló előadást is meghallgathatnak. Budapesten két előadás is lesz, március 31-én 14 órától és 19 órától.
2017. március 29. 18:00
Dr. Gary Chapman, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotója, a világszerte közismert szeretetnyelvek-könyvsorozat szerzője szerdán 18 órától dedikál a XI. kerületi Libri Allee könyvesboltban. A töretlenül a New York Times Best Sellers-lista élvonalába tartozó szerző, párkapcsolati szakértő a héten Magyarországon tartózkodik. Debrecen és Pécs után a hét hátralévő részében Szegeden és Budapesten is tart előadásokat, illetve szerdán az olvasók személyesen is találkozhatnak a népszerű család- és párterapeuta íróval.
2017. március 28. 22:46
Dr. Gary Chapman, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotója, a világszerte közismert szeretetnyelvek-könyvsorozat szerzője szerdán 18 órától dedikál a XI. kerületi Libri Allee könyvesboltban.
2017. március 28. 21:52
Külön ünnepséggel köszönte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Jónak lenni jó akcióban érkezett felajánlásokat. A közmédián tavaly ötödjére indult el az akció. Összesen 260 millió forint gyűlt össze a jótékonysági szervezet javára. A felajánlásokból rászoruló családokat segítenek.
Az öt szeretetnyelv „atyja”
2017. március 27. 14:10
Magyarországra érkezett Gary Chapman, a világszinten elismert párkapcsolat szakértő, az 5 szeretetnyelv pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója, akinek munkássága milliók házasságára volt hatással. A szerző a New York Times Best Sellers-lista élvonalában lévő kötet megjelenésének 25 éves évfordulóján a héten Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten is teltházas előadásokat tart.
2017. március 27. 10:16
Több mint hárommilliárd forintos uniós támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok. A szolgálatok a pénzből az álláskeresésben, a továbbtanulásban és a különféle ellátások igénylésében segítik a rászorulókat. A Család.hu írása.
2017. március 24. 16:04
A főállású szülőség legyen egy új típusú közalkalmazotti állás, amelynek keretében a nagyon sok (≥5) saját gyereket vállaló házaspár egyik tagjának, kezdetben az anyának, az állam egész életére munkabért fizet. Ez az utolsó reményünk arra, hogy a 2,1-es termékenységi arányszámot elérjük.
2017. március 23. 17:00
Vajon tisztában vannak-e a szülők a mese gyermeknevelésben betöltött szerepével? Ezt az izgalmas kérdést járja körbe dr. Kádár Annamária, a mesepszichológia hazai szaktekintélye „Én, a mesehős” című előadásában március 23-án, Budapesten. Az esemény a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja által szervezett Szülők Akadémiája rendezvénysorozatának keretében valósul meg. „Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette”- foglalja össze a mese szerepét dr. Kádár Annamária. Az előadás központi témája a mesék nevelő hatása és a konstruktív szülői szerepvállalás lesz, amelyeket személyes történetekkel és nemzetközi kutatási eredményekkel színesít a mesepszichológus. A szakértő szerint a mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely már egészen kiskortól kezdve szolgálhatja a gyermekek személyiségének fejlődését, kibontakozását. Továbbá kitér arra is, hogy a mese nemcsak kisgyermekkorban meghatározó fontosságú, hanem jelentősége kihat egészen a felső tagozatos gyermekekre is. Dr. Kádár Annamária, aki a FIT Program védnöke is egyben, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi karának oktatója, számos neveléslélektani sikerkönyv szerzője. Szakterülete többek között az érzelmi intelligencia fejlesztése, a csoportokkal való munka módszertana, az asszertivitás, a személyiségfejlesztés, az önismeret, a fogalmazási képesség fejlődése és fejlesztése, a mese gyógyító ereje, valamint a játék szerepe a gyermek személyiségfejlődésben. A Szülők Akadémiája rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy a fiatal tehetségekkel foglalkozó intézmény képzésein részt vevő diákok szüleinek segítséget nyújtson a kiemelkedő képességű gyermekek fejlődésének támogatásában. Azonban tekintettel arra, hogy az említett rendezvényeken számos olyan téma kerül porondra, amelyek más szülők számára is hasznosak lehetnek, ezért az évi két alkalommal rendezett előadások egyike minden érdeklődő számára nyitott. Dr. Kádár Annamária 2017. március 23-án, a Mathias Corvinus Collegium épületében tartandó előadására bárki ingyenesen ellátogathat. A részvétel regisztrációhoz kötött, az érdeklődők jelentkezését március 17-ig várják a szervezők.
2017. március 22. 13:04
Fogyatékossággal élő, köztük Down-szindrómás és tipikus fejlődésű gyerekeknek épül közös játszóház és fejlesztőközpont, az intézmény várhatóan szeptemberben nyílik meg a főváros XV. kerületében – jelentette be a Down-szindrómás gyerekeket nevelő szülők által alapított egyesület vezetője kedden Budapesten.
2017. március 21. 18:01
Az elszigetelődést tartják a legnagyobb problémának a gyermeküket egyedül nevelő szülők, ez derül ki az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány több mint ezer fő válaszain alapuló kutatásából. A Budapesten létrejövő egyszülős központ legfontosabb feladatának pedig az egyszülős családok jogainak és elfogadásának képviseletét tartják az érintettek. A felmérés részleteit március 21-én, az egyszülős családok világnapja alkalmából publikálták.
2017. március 20. 18:44
Játék és tanulás egy családi kiránduláson? Lehet ezt egyszerre? Hát persze. Erre valók például a tanösvények, amelyekből Magyarország-szerte több tucatnyi található. Ebből mutatunk be tíz olyat, amelyik nem jelent megerőltető „kalandtúrát”, ezért akár kicsi gyerekkel is végigjárható. A Család.hu összefoglalója.
2017. március 19. 9:30
Valaha a templomtornyok irányjelzők voltak, mutatták az utat – valódi és átvitt értelemben is. Ma azonban a hétköznapok rohanásában sokszor észre sem vesszük, hogy számos megszentelt hely mellett vezet el utunk. Megannyi felekezet temploma, zsinagógája pettyezi Budapest térképét, melyeket nem csak vallási jelentőségük, hanem esztétikai, művészeti és várostörténeti értékük miatt is érdemes jobban szemügyre vennünk. Ezek az épületek egy régi városról, a benne élt és élő lakosságról mesélnek, arról, hogy a hitélet, az egyházi befolyás hogyan alakította az 1800-as évek második felétől az éppen kialakulófélben lévő világváros fejlődését. Három órás belvárosi séta során 6 különböző felekezet 8 templomát látogatják meg (hatot belülről is megnéznek), megismerkednek a vallások alaptéziseivel, az épületek és városrészek keletkezésével, valamint nem utolsósorban színes történeteket hallhatnak az egykori város életéből, és a legendás városlakókról.
2017. március 18. 21:51
A Költészet Világnapján 2017 március 21-én kedden, egy teljes napig, a Julius Meinl szervezésében minden idézet – lehet ismert vagy saját – kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel „fizethetik ki" – hirdeti az esemény Facebook oldala.
2017. március 17. 15:30
A felsőoktatási hallgatók szakkollégiumi támogatását, tudományos műhelyeinek fejlesztését célozza az a csaknem 11 milliárd forintos pályázat, amelyet Palkovics László oktatási államtitkár ismertetett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. További közel 30 milliárd forintos keret segíti a felsőoktatási oktatási-kutatási infrastruktúra fejlesztését.
2017. március 16. 15:08
Johannesburgban 171 ország vállalkozásfejlesztői, valamint a Fiatal Vállalkozók Hete szervezői gyűltek össze, hogy előremozdítsák a globális vállalkozói környezetet. A Család.hu cikke.
2017. március 13. 15:37
A tizenévesek gyakran más közösségi oldalakat használnak, és másképp fogadják be az onnan érkező információkat, mint az idősebb korosztályok, például a szüleik.
Március 15.
2017. március 13. 11:25
Március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére tartott ünnepi programok és megemlékezések több budapesti helyszínen várják a családokat.
2017. március 5. 22:25
Főként a felnőtteknek kell sokat várniuk logopédiai ellátásra, de a gyermekeknél is van várólista – mondta az InfoRádiónak a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége Egyesületének elnöke. Fehér Zsuzsa kiemelte, Budapesten van elég szakember, de vidéken hosszabb a várakozási idő. A szakember felhívta a figyelmet, már rendelet írja elő a logopédiai szűrést hároméves korban.
2017. március 2. 18:13
A csok-igénylések összértéke ezekben a hetekben haladja meg a 100 milliárd forintos lélektani határt. Egy jól ismert lehetőségről van szó, amelyet a lakosság túlnyomó része támogat – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
2017. március 2. 18:02
Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
2017. március 2. 17:00
1. rész: Kapcsolatjavítás és konfliktuskezelés A szülő-gyerek kapcsolatok javításáért Sokszor kiborulsz azon, hogy gyereked nem akar rólad tudomást venni, nem figyel rád? Még jobban kiborulsz azon, ahogy Te utána reagálsz és elszégyelled magad? A program tartalma: - saját igények és határok elfogadható módon való közlése, - mire figyeljünk, ha a gyerekünk gondban van – a professzionális meghallgatói készségek megismerése, - az eltérő kapcsolati készségeket igénylő helyzetek felismerése. Időtartam: 20 óra Időpontok: 2017. március 2, 9, 16, 30, április 6 (csütörtökönként 17-21 óráig)
2017. március 2. 14:51
„Az ifjúság nem idővel mérhető életszakasz, hanem egy állapot” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című regényében. Állapotot rögzít a közelmúltban publikált Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című kiadvány is: pillanatképet a fiatalok mindennapjairól, gondolkodásáról, terveiről. A Család.hu sorozatban mutatja be az ötödik magyarországi nagymintás ifjúságkutatás eredményeit. Negyedik rész.
2017. február 28. 12:21
Egy előremutató, eddig egyedülálló kezdeményezés indult el egy budapesti középiskola diákjai és a négyszáz fős Gilvánfa részvételével.
2017. február 27. 23:00
A rakpart lesz idén a fővárosi épületeket bemutató Budapest100 elnevezésű program központi témája, idén azonban a 18. századtól egészen a legmodernebb épületekig ismerhetik meg behatóbban a Duna-parti házakat a látogatók április 22-én és 23-án.
3. rész
2017. február 27. 9:45
„Az ifjúság nem idővel mérhető életszakasz, hanem egy állapot” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című regényében. Állapotot rögzít a közelmúltban publikált Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című kiadvány is: pillanatképet a fiatalok mindennapjairól, gondolkodásáról, terveiről. A Család.hu sorozatban mutatja be az ötödik magyarországi nagymintás ifjúságkutatás eredményeit. Harmadik rész.
2. rész
2017. február 22. 11:38
„Az ifjúság nem idővel mérhető életszakasz, hanem egy állapot” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című regényében. Állapotot rögzít a közelmúltban publikált Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című kiadvány is: pillanatképet a fiatalok mindennapjairól, gondolkodásáról, terveiről. A Család.hu sorozatban mutatja be az ötödik magyarországi nagymintás ifjúságkutatás eredményeit. Második rész.
2017. február 21. 18:25
Az Idegenvezetők Világnapját 2017. február 24-26. között szervezik meg fővárosunkban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a budapesti idegenvezetők. A rendezvény társszervezői a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK), a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), illetve a Bevásárló- és Tematikus Utcák Menedzsmentje (BUM). A rendezvény fővédnöke Tarlós István főpolgármester.
2017. február 20. 15:11
„Az ifjúság nem idővel mérhető életszakasz, hanem egy állapot” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című regényében. Állapotot rögzít a közelmúltban publikált Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című kiadvány is: pillanatképet a fiatalok mindennapjairól, gondolkodásáról, terveiről. A Család.hu sorozatban mutatja be az ötödik magyarországi nagymintás ifjúságkutatás eredményeit.
2017. február 20. 12:17
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését Tarlós István budapesti főpolgármester.
2017. február 17. 11:38
Hónapokig tartó nagyszabású, interaktív zeneoktatási roadshow kezdődik hét magyar városban, a Cseh Tamás Program támogatásával. A sorozat fővédnöke: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
2017. február 15. 9:17
A szálló por légszennyezettségi szintje az elmúlt napokban több mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket a budapesti működő mérőállomásokon, és a meteorológiai előrejelzések szerint ma sem várható javulás. A főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Nem elég szavakkal
2017. február 12. 22:39
Budapesten is útjára indul a Szülők Háza Alapítvány Tegyél jót! Ülj mellém! programja, amelyet hivatalos sajtótájékoztató keretében mutattak be február 9-én az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központban.
2017. február 6. 19:00
Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. Gyarmati Fanni (1912-2014) Radnóti Miklós felesége és múzsája 1935 januárjában, huszonhárom éves korában, néhány hónappal a költővel kötött házassága előtt kezdett naplót írni. A bejegyzéseknek 1946 szeptemberében szakadt vége, pár héttel azután, hogy a harmadik munkaszolgálata alatt 1944-ben meggyilkolt költőt Budapesten is eltemették. A tizenkét éven át, sokszor napi rendszerességgel vezetett napló tehát egyszerre korrajz és személyes sorstragédia. Az olvasó előtt megelevenedik a Radnóti házaspár szűkebb élete és környezete: bepillanthatunk a haladó magyar irodalmi és művészeti élet hétköznapjaiba egy mind jobban fasizálódó országban, hallhatunk a sűrű baráti összejövetelekről, a párizsi utazásokról, mindennapi apró-cseprő ügyekről, és nem utolsósorban betekintést nyerhetünk egy fiatal, felnőtt, dolgozó nő életébe is, aki legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a háttérből minden lehetséges eszközzel segítse férje költői kibontakozását. Gyarmati Fanni mélyen tisztelte és rajongásig imádta a férjét: megkérdőjelezhetetlenül hitt az általa csak "Mik"-nek hívott Radnóti költői tehetségében.
2017. február 2. 18:13
Mintegy tízezer forinttal nagyobb átlagfizetésről számoltak be a munkavállalók 2016-ban, mint egy évvel korábban – derült ki a fizetések.hu portál adataiból. A portál munkatársa az InfoRádióban elmondta: továbbra is magasabbak a fizetések a fővárosban, illetve a nyugat-magyarországi megyékben.
2017. február 2. 0:25
Az időjárási viszonyok gyors és kedvező alakulása nyomán Tarlós István főpolgármester szerdán megszüntette a szmogriadó tájékoztatási fokozatát – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
2017. február 2. 0:15
Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a vakok és a gyengénlátók családtagjainak segítenek abban, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékossággal élő hozzátartozójukat – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Teltház
2017. február 1. 23:05
A várakozásokat messze felülmúlva már január közepére minden jegy elkelt Gary Chapman, az 5 szeretetnyelv pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotójának tavaszi budapesti előadására – adott ki tájékoztatást a Harmat Kiadó.
2017. február 1. 21:48
Hat évvel ezelőtt robbant a bomba idehaza a Geréb Ágnes nevével összeforrt otthonszülés körüli botrányos ügyekben. A kérdés ismét aktuális, most a cseheknél tiltották be az otthonszülést. De mi van most az otthonszüléssel Magyarországon?
Műveltségi kvíz
2017. február 1. 19:08
Pure Fashion Alapítvány, január 28-án, Budapesten rendezte meg a jubileumi évi Anya-lánya Teaházát. Az alkalom a Pure Fashion Program négy pillérére, a személyiségfejlesztésre, a lelkiségre, az élményre és a közösségre épült, külön hangsúlyt fektetve a szülő-gyermek kommunikációra. A rendezvényen a Pure Fashion Programban résztvevő lányok és édesanyáik töltöttek el egy estét. Az esemény különlegessége volt, hogy a program idén tíz éves magyarországi fennállását ünnepli.
2017. január 31. 16:36
Az asztmásokra és a felső légúti allergiásokra is rendkívül rossz hatással van a szennyezett levegő. Ilyenkor megduplázódik a betegek száma – mondta az InfoRádiónak a Szent Kristóf Szakrendelő tüdőgondozójának szakorvosa.
2017. január 27. 18:44
A Fővárosi Nagycirkuszban 2017. január 28.-tól látható a Cirkuszi szomszédolás című előadás, amelyben a szomszédos és a visegrádi országok cirkuszművészete kerül a középpontba. A Cirkuszi szomszédolás című műsorban egymást kiegészítve lépnek porondra a környező országok tehetséges artistái – ezzel is azt hangsúlyozva, hogy együtt, egymásra figyelve, egymástól tanulva milyen sokra vagyunk képesek.
2017. január 25. 23:32
Korábban még nem látott képeket is felvonultató gőzhajózástörténeti, A századforduló gőzhajói című állandó kiállítást nyitott 20107. január 25-én a Közlekedési Múzeum különleges műemlék kiállítóhelyén, a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajón.
2017. január 25. 21:44
Ingyenessé tették a szmogriadó miatt kitiltott autósoknak az utazást a HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz állami megrendelésű budapesti elővárosi járatain szerda délután négy órától a szmogriadó visszavonásáig - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
2017. január 25. 12:00
Korábban még nem látott képeket is felvonultató gőzhajózástörténeti, ’A századforduló gőzhajói’ című állandó kiállítást nyitott 20107. január 25-én a Közlekedési Múzeum különleges műemlék kiállítóhelyén, a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajón. Az új állandó tárlat az 1913-ban eredetileg Ferencz Ferdinánd Főherceg névre keresztelt hajó születésének és működésének korszakát felelevenítve mutatja be a századforduló híres gőzhajóit, így a számos hazai és nemzetközi protokolláris esemény helyszínéül szolgáló, eredetileg Zsófia Hercegnő nevet viselő sétahajót, a korabeli pozsonyi és budapesti átkelőhajózást, valamint a Vaskapu-csatorna hajózástörténetét. A száznégy éves műemlék Kossuth hajó az egyetlen eredeti formájában fennmaradt termes személygőzös Magyarországon. Fedélzetén a hajózás számos érdekes relikviája megtalálható, így a jármű teljes egészében megmaradt gőzgépe és lapátkereke, valamint a gőzműködtetésű kormányszerkezet is. A kiállításban az egykori hajózási társaságok díszegyenruhái és díszkardjai mellett olyan hajós relikviák is megtalálhatóak, mint például a parancsjelző telegráf. A századfordulós hangulatot pedig egy korabeli bútorokkal berendezett kabin hozza vissza. A tárlat a helyszínhez igazodva a Kossuth hajó modelljével indul. A hozzávetőlegesen ezer fő befogadó képességű, eredetileg termesgőzösnek épült hajó később vidékről szállította a kofákat és friss árujukat Budapestre. A számos névváltáson átesett jármű 1944-es Ausztriába menekítése révén élte túl a II. világháborút és egészen 1979-ig közlekedett a Dunán. A dunai hajózási vállalatok története mellett külön rész emlékezik meg a Duna gyöngyszemeként is emlegetett Zsófia Herczegnő luxusgőzösről, aminek fedélzetén számos uralkodó, történelmi személy megfordult, II. Vilmos német császártól, VIII. Edward angol király akkori brit trónörökösön keresztül Isoroku Yamamoto japán admirálisig. A Közlekedési Múzeum szándéka, hogy az egyedülálló értéket képviselő múzeumhajóra ezzel a kiállítással és terveik szerint a későbbiekben itt megvalósuló programokkal is felhívják a figyelmet. A századforduló gőzhajói című tárlat ingyenesen tekinthető meg a hét minden napján 12.00-22.00 óra között.
2017. január 23. 8:04
Hétfő reggel hat órától tilos olyan gépjárművel közlekedni Budapesten, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelyek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. A Főpolgármesteri Hivatal arra kéri a lakosságot, hogy a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók kerüljék a szellőztetést, a szabadban való tartózkodást.
2017. január 18. 23:26
A DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 18 ezren vettek részt. Magyarország negyedik diák intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt tavaly ősszel indult. A lányoknál egy műegyetemista, a fiúknál pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt döntőjében. A család.hu beszámolója.
2017. január 18. 14:16
A kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket megkezdő fiatalokat, ezért a fiatal házasokat két évig igénybe vehető adókedvezménnyel támogatja, amely összesen 120 ezer forint megtakarítást jelent – mondta Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
21. kerület, Szent Imre tér
2017. január 16. 12:09
Budapesten megnyílt Magyarország első, rendkívül látványos Jégfolyosója.
2017. január 10. 14:45
A szocializmus már huszonhat éve kimúlt, megnyíltak a határok, de a magyarok idegennyelv-ismerete alig javult valamit. Az európai átlaghoz képest vagy az élmezőnyhöz viszonyítva a magyarországi helyzet kudarcként értelmezhető, de a korábbi magyar adatokhoz viszonyítva a számok más képet mutatnak.
Babák
2017. január 1. 14:32
Az újév első újszülöttje Magyarországon Csorba Benjámin Noel, aki Budapesten született éjfél után fél perccel. Az első vidéki újszülött Szemán Alíz, aki Debrecenben született éjfél után egy perccel.
2016. december 27. 17:45
Hajnali 3-kor Budapesten fagypont alatt volt a hőmérséklet. A nap csak órákkal később kelt fel, és a sor egyre csak nőtt és nőtt. Volt, aki vidékről érkezett a Blahára.
2016. december 20. 19:44
Budapest szilveszterkor látogatottabb lett tavalyhoz képest, a 16. helyről a 12. helyre jött fel a kontinens legtöbbet keresett úti céljainak listáján – számol be a család.hu.
Fél év elnökség
2016. november 30. 0:18
Kardosné Gyurkó Katalin éppen fél éve lett a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Mind a szervezet, mind Kata életében nagyon sűrű és izgalmas volt ez időszak, rengeteg budapesti és vidéki eseménnyel, nemzetközi együttműködéssel, számos új ötlet megvalósításával. Az elmúlt félévről, a legfrissebb történésekről és a következő időszak terveiről beszélgettünk. Interjúnk.
2016. november 26. 14:00
Hallottál már a hídmesterekről és arról, mi a feladatuk? Tudod-e, ki volt Budapest vőlegénye, és miért hívták kockás bárónak? Gondoltad volna, hogy Európában azért épült elsőként nálunk földalatti, mert az Andrássy utat akkoriban gyönyörű fakocka burkolat fedte, melyet nem akarták tönkretenni a sínekkel? Tudod-e, miért van hét tornya a Halászbástyának? És miért nincsenek felhőkarcolók Budapesten? Mindez és még számtalan egyéb érdekesség kiderül Tittel Kinga új családi útikönyvéből, a Mesélő Budapestből. Szeretettel várnak mindenkit a kötet interaktív bemutatójára, ahol a szerzővel és Török András művelődéstörténésszel, Budapest-kutatóval a Kolibri Kiadó főszerkesztője, Balázs Eszter Anna beszélget. A bemutatón a család minden tagjára számítanak, a gyerekekre izgalmas feladatok és ajándék ceruza vár! Az esemény ingyenes. A helyszínen a könyv 20% kedvezménnyel vásárolható meg.
2016. november 8. 20:32
A Magyar Nemzeti Múzeum 2016. november 3-án hirdette ki A te forradalmi titkos művészeted — szabadon című kreatív pályázatának eredményeit. Az első díjat Balogh Máté Méltó megemlékezés az ’56-os forradalmakról — Lego formában című műve nyerte el.
2016. november 8. 19:48
Újszülöttek és kisgyermekek vizsgálatához szükséges modern hallásszűrő készülékeket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke hétfőn Budapesten.
2016. november 5. 13:10
„Fiatalok a kisgyermekes családokért” címmel hirdetett országos adománygyűjtő akciót négy családszervezet. A kezdeményezés újdonsága, hogy Magyarországon első alkalommal a fiatalok (családszervezetek tagjai, önkéntesei) gyűjtenek adományt a kisgyermekes családosok számára.
2016. október 21. 14:29
Telefonos zöldszámot hoznak létre Budapesten, hogy akinek az ünnepi hétvégén elszállítják a tilosban parkoló autóját, könnyebben juthasson hozzá a szükséges információkhoz – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2016. október 18. 22:13
Csaknem negyven város ötven helyszínén várja október 29-én az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep, amelynek kínálatában magyar, nemzetközi, klasszikus és kortárs művek is sorakoznak.
2016. október 18. 5:25
A CSOK kibővítése és az áfa-visszaigénylés lehetősége felpörgette az újlakás-piacot. De vajon mire elég a támogatás?
2016. október 11. 14:54
Október 15-ig kérhetik a szülők a kedvezményes árú oltást — a fiúk részére is!
2016. október 9. 20:51
Legfontosabb feladatnak a fiatalok munkanélküliségének mihamarabbi teljes felszámolását tartom. Az esélyteremtés területén elsősorban a tehetséggondozásra fókuszálunk. Az önkéntességet az egyik szívügyemnek tartom. Interjú.
2016. október 8. 15:00
Október 8-án kora estétől hajnalig tart az Olvasás Éjszakája, ahol különleges programokkal, felolvasóestekkel, közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket! Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Olvasás Éjszakájának célja az olvasás népszerűsítése, a könyv, mint örömforrás bemutatása. Színesebbnél színesebb kulturális programokkal várják a könyvbarátokat a szervezők és vendégeik a rendezvény öt fő helyszínén, és az ország nagyobb könyvesboltjaiban. Ezúttal is válogathatunk látványos, zenés és interaktív, beszélgetős és elmélyülős programok között. Az Olvasás Éjszakájának központi helyszínei: Alexandra Könyvesház – Budapest V., Nyugati tér 7. Libri Allee – Budapest XI., Váli utca 3. Duna Plaza Könyvesbolt – Budapest XIII., Váci út 178. Libri Könyvpalota – Budapest VII., Rákóczi út 12. Fókusz Könyváruház és Hátsó Kapu – Budapest VII., Rákóczi út 14., Dohány utca 13.
2016. október 8. 14:20
Az iskolai agresszió hétköznapi formái között szerepel a megfélemlítés, a terrorizálás, a gyötrés, a zaklatás, a szekálás. A család.hu írása a bullying jelenségéről.
Ismét megrendezik az Olvasás Éjszakáját
2016. október 6. 22:00
Október 8-án kora estétől hajnalig tart az Olvasás Éjszakája, ahol különleges programokkal, felolvasóestekkel, közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket!
2016. október 6. 13:04
Az állatok világnapja kapcsán idén is megrendezésre kerül az Állatszeretet Fesztivál, melynek keretében számtalan programmal várja a látogatókat az Állatkert.
Értékelés
2016. október 3. 11:51
13 évvel azután, hogy egy népszavazáson nagy többséggel az EU-hoz való csatlakozásról döntöttünk, ma a magyarok ismét egy európai ügyben hallatták a hangjukat. Nagyszerű eredményt értünk el, mert felülmúltuk az akkori eredményt, és nem ismerjük még a határon túli magyarok szavazatát – mondta Orbán Viktor a népszavazást értékelve. A fegyver elég erős lesz Brüsszelben is – tette hozzá a kormányfő a Fidesz-KDNP eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében.
Bangkok, London, Párizs...
2016. szeptember 26. 10:57
Bangkok, London és Párizs lett a dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak legújabb ranglistáján, amelyet a Mastercard állít össze évről évre. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatói szám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján hatodik helyezett lett, megelőzve más régiós fővárosokat, például Bukarestet és Szófiát – számol be a család.hu.
2016. szeptember 22. 21:22
A filmfesztiválon 5 tematikus blokkban 18 filmet vetítenek, köztük több olyat, amelyre gyerekekkel is be lehet ülni.
2016. szeptember 22. 20:25
Pokorni Zoltán szerint alábecsüljük az internet jelentette veszélyt. A XII. kerület polgármestere beszélt a Normafa-projektről és a Déli pályaudvarról is. Nagyinterjú.
Nem adja fel
2016. szeptember 22. 16:30
A végtagok nélkül született férfi előadásainak célja a figyelemfelkeltés, és az áldozatok segítése. Előadásain megtelik a nézőtér, az élő internetes közvetítést iskolákban is követik.
2016. szeptember 22. 15:03
Az Egyesület ingyenesen, a legnagyobb diszkréció mellett intézi a nem kívánt gyermek nyílt örökbe adását. Céljuk, hogy az újszülöttek gondoskodó családba kerüljenek. Interjú.
2016. szeptember 13. 20:34
Az elmúlt 8 hónapban közel 7000 új lakás épült a fővárosban. A család.hu írása szerint jövőre további élénkülés várható.
2016. szeptember 12. 14:13
Timi és Józsi kezei között új életre kelnek a régi bútorok. Csiszolás, festés, varázslat: interjú a Schlenk házaspárral.
2016. július 26. 21:32
A Bazilikánál zenét hallgató pár hölgytagja nem is sejtette, mire készül a barátja. Videón a mesébe illő budapesti lánykérés!

összesen: 82 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó