Budapest Pride

Felmérés
2016. december 9. 12:28
Miközben az azonos nemű párok házasságát csupán a magyarok 36 százaléka támogatja, az örökbefogadásból azonban 46 százalékuk nem zárná ki a melegeket a Budapest Pride és az Integrity Lab országos, reprezentatív felmérése szerint. A nők és a diplomások nagyobb arányban támogatják a melegházasságot, pártszimpátia tekintetében pedig egyértelműen megmutatkozik a jobb-bal törésvonal. Az azonos neműek házasságát legnagyobb arányban (71%) a fideszesek utasítják el, ám az örökbefogadással már nekik sincs akkora gondjuk, azt 38%-uk támogatja. Az összes megkérdezett kétharmada szerint a melegek szeretetből szeretnék, ha lenne számukra is mód a házasságra.
Vita
2016. október 20. 16:04
Megint a kormánypártok nélkül vitáztak a melegházasságról az ellenzéki pártok a Gödör Klubban. Mivel a Jobbik is ott volt, ezért a DK bojkottálta a rendezvényt. Ami kiderült: a Jobbik ellenzi a melegházasságot, és akkor is fogja, ha a társadalom 95 százaléka támogatná. A Liberálisok és a Párbeszéd ezzel szemben azonnal bevezetné, míg az MSZP, az LMP és az Együtt támogatja ugyan a teljes jogegyenlőséget, de azért óvatosabban, a társdalomra is figyelve vezetné azt be. A vitát MIÉP-es fiatalok zavarták meg, de néhány másodperc alatt kivezették őket a klubból.
Partnereink: