Czibere Károly

2017. április 12. 17:23
Több mint egymilliárd forintos pályázati keretet biztosít a kormány a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális fejlesztésére.
2017. március 26. 23:51
Ingyenes képzés indul leendő nevelőszülőknek, amelyre 500 millió forintot fordít a kormány európai uniós forrásból a következő három évben – mondta el az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egri sajtótájékoztatója után.
2017. február 8. 13:51
Mintegy 2.500 fogyatékkal élő ember költözhet ki a jövő év végéig a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből. A célra a kormány 21,8 milliárd forintot fordít, a pályázatra március 1-jéig jelentkezhetnek az állami, egyházi és civil fenntartók – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Szilvásváradon.
2017. február 2. 0:15
Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a vakok és a gyengénlátók családtagjainak segítenek abban, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékossággal élő hozzátartozójukat – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. január 25. 22:08
Mintegy 4,6 milliárd forint keretösszegű fejlesztő-foglalkoztató program indul április 1-jén a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztésére – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
2017. január 25. 7:09
Nyilvántartást készítenének azokról, akik korábban bármiféle kiskorúak elleni bűncselekményt követtek el – írja a Magyar Idők. A cél az, hogy ezek az emberek soha többé ne kerülhessenek a gyermekek közelébe. Az erről szóló javaslat bekerülhet a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába .
2017. január 19. 0:20
Tömegszerű intézményekben nem lesz gyermekvédelmi gondoskodás 2019-re a kormány szándékai szerint. Ennek részeként átalakul a fóti gyermekváros is – közölte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Fóton.
2017. január 17. 15:25
A kormány azt kéri, hogy továbbra is fokozott figyelmet fordítson mindenki a hajléktalanokra, valamint a településeken elszigeteltségben, magányosan élő emberekre a várható újabb, a szokottnál hidegebb időjárás miatt – mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
2017. január 17. 15:18
Még az idén elindul a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program valamennyi alprojektje, ezek között kettő a szegény gyermekes családoknak nyújt támogatást – közölte az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
2016. december 22. 1:28
Idén először a téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
2016. december 20. 21:36
Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkára szerint meg kell mutatni a társadalomnak, hogy hiteles, bevált társadalompolitikai programokkal igenis lehet csökkenteni a szegénységet.
2016. december 20. 0:14
A szociális szektorban dolgozók megtartásának fontosságáról beszélt a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Díjazók és díjazottak
2016. december 19. 22:27
A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át miniszteri elismeréseket pénteken Budapesten.
2016. december 15. 12:50
Az állami gondozás alatt álló 12 év alatti fiatalok 90 százaléka már nevelőszülőknél él, a többiek pedig csak azért nem, mert különleges szükségleteik miatt intézményi ellátásra szorulnak – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán egy budapesti nevelőszülőnél tartott sajtótájékoztatóján.
2016. november 24. 0:07
Hátrányos helyzetű gyerekeknek és az őket nevelő családoknak gyerekesély program indul, amelynek célja, hogy megakadályozza a veszélyeztetettség kialakulását és a gyerek kiemelését a családból – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
2016. november 17. 0:58
Pályázatot hirdet a gyermekotthonokban elhelyezettek életkezdési feltételeinek javítására, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), mindkét pályázat keretösszege egymilliárd forint.
2016. november 9. 23:33
Befogadó, esélyteremtő iskolára van szüksége a társadalomnak – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az iskola esélyteremtő hatásáról rendezett szerdai konferencián, a józsefvárosi Kesztyűgyár Művelődési Központban.
2016. október 21. 0:36
Jövőre 34,3 milliárd forintot fordít a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására a kormány – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
2016. október 19. 10:49
A Társadalmi riport 2016 tanulmánykötet kutatási eredményei, elemzései alapvetően megerősítik, hogy az elmúlt években társadalompolitikai fordulat történt és pozitív változások indultak meg Magyarországon – közölte az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Tárki által készített kiadvány bemutatóján. Tóth István György szerkesztő, a kötet főbb üzenetei között arról beszélt, hogy bár a makrogazdasági mutatók 2015-ben biztatóak voltak, az ország a stabilizáció után mégsem nézett szembe az oktatási és egészségügyi reformok kérdésével, ehelyett a menekültügy került a közbeszéd középpontjába.
2016. október 17. 15:31
Nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak létesítésére, fejlesztésére – jelentette be az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Czibere Károly elmondta, a szeptember végén megjelent pályázat a kistelepüléseken élőket segítheti, a kiírásra jelentkezhetnek önkormányzatok, civil szerveztek és egyházak is.
2016. október 9. 22:28
Az idősek életerős és lelkes nyugdíjasok lehetnek, ez pedig erőforrás a szűkebb környezetük, a családjuk, de az egész ország számára is – mondta az emberi erőforrások minisztere az idősek világnapja alkalmából rendezett pénteki ünnepségen, a Pesti Vigadóban.
2016. október 5. 22:14
Család- és gyermekjóléti központok jelentkezhetnek arra az 1,7 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázatra, amelynek célja az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése – közölte az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
2016. szeptember 22. 20:33
A tanodákban a hátrányos helyzetű gyermekek iskola utáni foglalkozásokon vesznek részt. A támogatásból a tanulást segítő felszereléseket és szabadidős tevékenységeket is finanszírozhatnak.
2016. szeptember 21. 20:04
Családiasabb környezetet biztosítana a kormány az intézményekben élő fogyatékos embereknek.
Czibere Károly
2016. július 8. 21:39
Czibere Károly többek között a gyermekvédelem megújulásáról, az állami gondozásban nevelkedő gyermekek elhelyezéséről, a szociális életpályamodell bölcsődei dolgozókra vonatkozó részleteiről beszélt a család.hu-nak.
2016. június 13. 15:45
Az Ökumenikus Segélyszervezet egy gyermekházat indított Kaposváron, ötévesnél fiatalabb, hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésére. Egy éven belül húsz családot, negyven gyermeket terveznek bevonni a programba, melynek célja csökkenteni a szegénység, a rossz szocializáció okozta lemaradást. A szervezet országosan tíz helyen végez hasonló, esélyteremtést szolgáló tevékenységet, ezerötszáz gyermek és szüleik számára.

összesen: 26 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó