dohányzás

2017. április 6. 18:02
A skandináv országokkal szembeni előítéletekkel ellentétben Izlandon az elmúlt két évtizedben drasztikusan csökkent az italozó, dohányzó és drogozó fiatalok aránya.
2017. március 2. 14:51
„Az ifjúság nem idővel mérhető életszakasz, hanem egy állapot” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című regényében. Állapotot rögzít a közelmúltban publikált Magyar Ifjúság Kutatás 2016 című kiadvány is: pillanatképet a fiatalok mindennapjairól, gondolkodásáról, terveiről. A Család.hu sorozatban mutatja be az ötödik magyarországi nagymintás ifjúságkutatás eredményeit. Negyedik rész.
2017. február 21. 15:30
Sok érdekes kutatási eredmény látott már napvilágot arról, hogy az elsőszülött gyerekek vagy kisebb testvéreik vannak-e jobb helyzetben a mentális, az érzelmi vagy a fizikai fejlődés tekintetében. A szakértők gyakran hivatkoznak arra, hogy a szülők osztatlan figyelmének (amit a rangidősek és az egykék élvezhetnek) a pozitívumok mellett bizony vannak hátulütői is.
2017. február 7. 23:50
Nem mindegy tehát, mit eszik, iszik, mit vesz be a szoptatós anyuka. Mit ehet a szoptatós anyuka és mit ne egyen?
2017. február 4. 22:48
Izlandon az utóbbi húsz évben meglepő mértékben csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat.
2017. január 13. 21:23
Nagyobb veszélynek lehetnek kitéve a forgalmas utak mentén élő emberek, mint eddig gondolták: egy kanadai kutatócsoport vizsgálata szerint körükben nagyobb a demencia kialakulásának valószínűsége. Hogy mi okozza ezt a jelenséget, a zaj vagy a szmog, azt egyelőre senki sem tudja. A család.hu cikke.
2016. december 20. 22:00
December elseje óta Skóciában is tilos telefüstölni az autók utasterét, ha ott 18 évnél fiatalabb ember is utazik. A szabályt megszegők akár félhavi bérüknek is búcsút mondhatnak. A cél mégsem a büntetés, sokkal inkább az egészséges életre nevelés – nyilatkozták a politikusok. A család.hu írása.
2016. november 9. 23:55
Az elektromos cigarettát rendszeresen használó fiatalok később nagyobb valószínűséggel lesznek erős dohányosok – mutatta ki egy friss amerikai kutatás, amelyet az Amerikai Orvosszövetség folyóiratának legújabb számában tettek közzé.
2016. október 11. 23:07
Az ENSZ által kinyilvánított Leánygyermekek Nemzetközi Napja kapcsán aggasztó külföldi és magyar statisztikákat elemzett a család.hu.
2016. október 10. 11:08
Egyértelműen egyre kevesebbet dohányoznak a magyar fiatalok és a felnőttek is – közölte az Emmi parlamenti államtitkára.
2016. szeptember 29. 22:14
Ha a gyermek fogantatása előtt apja dohányzott, több mint háromszorosára növeli az asztma korai kialakulásának kockázatát az utódnál azokhoz képest, akiknek apja sosem cigarettázott – derült ki egy norvég kutatásból.
2016. szeptember 23. 12:17
Megdöbbentő számok: a 16 évesek közül minden ötödik dohányzik, és még a lányok is megisznak alkalmanként közel 4 dl bort!
2016. augusztus 30. 22:03
A következő másfél évtizedben öt százalék alá akarják szorítani a dohányzó gyerekek arányát Romániában – közölte Vlad Voiculescu román egészségügyi miniszter, amikor bemutatta a most induló országos dohányzásmegelőzési stratégiát.