életmód

Indiában
2017. április 28. 10:41
Sorozatunk előző alanya, Ivanova Daniela Németh Orsinak adta tovább a szót, aki látássérült. Orsi nemcsak csinos, de írásaiból egyértelműen kiderül, hogy nagyon logikusan gondolkodó, tudatosan élő, széles látókörű és életvidám. Amikor pedig beszél, egyszerűen lebilincselő. Akadálymentesítésről, egyetemes tervezésről, munkáról, sportról, és sok minden másról beszélgettünk. Interjúnk.
2017. április 26. 11:16
A Nyitott Balaton tavaszi programsorozatában 128 vendéglátóhely, 108 program, 156 szálláshely, új tókerülő kerékpáros akció, és több kutyás program is várja azokat, akik április 28. és május 14. között látogatnak el az üdülőrégióba – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján kedden Siófokon.
2017. április 24. 10:57
Bár a szülők igyekeznek tudatosan táplálni gyermeküket, egy éves kor után a kicsiknél is fellépnek ugyanazok a táplálkozási hibák, mint a felnőtteknél, ez pedig túlsúlyhoz, elhízáshoz és közvetve súlyos betegségek megjelenéséhez vezethet – derült ki abból a reprezentatív kutatásból, amely a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) szakmai felügyeletével végeztek, s amelyet a szövetség közleményben összegezett.
2017. április 20. 11:52
A gyermekkorban adható és adandó védőoltások mellett nem árt gondolni a felnőttkorban kérhető védőoltásokra is – mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa.
2017. április 19. 11:59
A 28 éve koraszülöttmentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálatnak (PCAM) a sofőrhiány miatt jelenleg tíz helyett csak hat főállású sofőrje van, éjszaka pedig már csak egyetlen egység vethető be – írja a Világgazdaság.
2017. április 11. 22:31
Rétvári Bence szerint a menzarendeletnek köszönhetően egészségesebb ételeket kapnak a gyerekek az iskolákban, mint hét éve.
2017. április 11. 9:25
A húsvéti nagybevásárláskor érdemes átnézni a sonkák és a tojások jelölését, ezek alapján a vásárló tájékozódhat a termék típusáról és minőségéről, például a minőség-megőrzési időről, illetve hogy hagyományos pácolással, vagy gyorspácolással készült-e a sonka – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
2017. április 10. 18:52
Kutatások azt mutatják, hogy egy kutya társasága a korai életszakaszban úgy változtathatja meg a bélbaktériumok összetételét, hogy immunerősítőként hasson. A HáziPatika.com írása.
2017. április 10. 0:08
A brit Dan Nash és a magyar Staicu Simona egyaránt pályacsúccsal nyerte meg vasárnap a 32. Telekom Vivicittá budapesti városvédő futás félmaratoni számát.
2017. március 2. 15:21
Az elmúlt napokban (hetekben) annyit hallottam, olvastam dr. Szakács Krisztináról (Hello, Kolléganő!) újságban, rádióban és email üzenetben, mint a frissen megválasztott USA elnökről (Gratulálok, Kolléganő!).
2017. február 28. 13:28
Véget ért a Balaton Camino, három fiatal hölgy téli túrája a tó körül. Február 15. és 24. között napi 20-25 km-t gyalogoltak és körülbelül harminc ember csatlakozott hozzájuk a tíznapos gyaloglás során. A Sonline.hu cikke.
2017. február 27. 10:57
Jelentősen nőtt az idén a csecsemőknél a járványos hörgőgyulladásos esetek száma, sok kisgyermeket Debrecenben ápolnak – tudta meg az MTI a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikájának igazgatójától.
2017. február 22. 22:57
Megnyílt a Gyermek Neuropathia Centrum, amely a János kórházhoz tartozó Budai Gyerekkórházban kapott helyet – tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
2017. február 22. 14:33
Az orthorexia nervosa nem ritka, kényes virág, hanem beteges egészségmánia. A különleges táplálkozási irányok követői a közvetlen környezetüket sem kímélik.
2017. február 20. 12:54
Nem kell félni attól, hogy nem látják el a beteg gyerekeket amiatt, hogy csaknem telt ház van a budapesti gyermekintenzív osztályokon – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Velkey György azt mondta, most a kapacitások telítettek, de ennek is megvan a rutinja: az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek az intézményvezetőkkel és intenzívosztály-vezetőkkel.
2017. február 20. 12:17
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatának megszüntetését Tarlós István budapesti főpolgármester.
2017. február 20. 12:14
Megteltek a fővárosi gyermekintenzív ágyak, ezért a tisztifőorvos előre láthatóan a jövő hét közepéig nem engedi, hogy máshol ellátható intenzíves beteget a közép-magyarországi régióba hozzanak – írja lapértesülésre hivatkozva az MTI.
2017. február 15. 23:53
A házas emberek stresszhormonszintje alacsonyabb, mint egyedülálló, elvált vagy özvegy társaiké – állítják a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatói, akik tanulmányukkal elsőként nyújtottak biológiai bizonyítékot a házasság egészségre gyakorolt hatásáról.
2017. február 15. 9:17
A szálló por légszennyezettségi szintje az elmúlt napokban több mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket a budapesti működő mérőállomásokon, és a meteorológiai előrejelzések szerint ma sem várható javulás. A főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
2017. február 6. 15:52
Ne az autószerelő legyen az ember legjobb barátja! Egy családi autóval szemben ez a magyarországi fő elvárás – nyilatkozta az InfoRádiónak az interneten „Becsületesnepper”-ként ismert használtautó-kereskedő. Kroneraff István szerint családi autó választásakor is igaz, hogy sokan összekeverik a vágyaikat a realitással.
Együtt a rák ellen!
2017. február 3. 14:48
A rákellenes világnap alkalmából a rákellenes küzdelem, a szűrések és a minél korábbi felismerés fontosságáról írtak alá szándéknyilatkozatot civil szervezetek pénteken Budapesten. Beszámoló a péntek délelőtti budapesti sajtótájékoztatóról.
2017. február 2. 23:06
Ötvenmillió forint értékű Béres Csepp adományt adott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására a Béres Alapítvány az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek a rákellenes küzdelem világnapjához kapcsolódva.
2017. február 1. 23:48
Országszerte több mint százezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt héten – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ szerdán közzétett jelentésében. Az elmúlt 10 évben egyetlen influenzaszezonban sem regisztráltak ilyen magas heti betegszámot.
2017. január 30. 8:56
Mindenki volt már kimerült: egy-egy hosszú munkanap után legtöbbször már csak be akarunk dőlni az ágyba. Tipikus tünetekkel jelzi a testünk, ideje pihenni. Fajtája szerint megkülönböztethetünk testi és szellemi kimerültséget, azonban többnyire a kettő egyszerre jelentkezik, összefügg. A kimerültséget mindenki máshogy éli meg, így tünetei gyakran egyénenként változnak, ám számos olyan jele van, amely általános.
2017. január 25. 15:31
A veleszületett immunhiány nem gyógyítható ugyan, de jól kezelhető, ha a diagnózist idejében felállítják – hívta fel a figyelmet Kriván Gergely, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályának főorvosa egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Nincs többé sorbanállás!
2017. január 24. 16:05
Nemrég ünnepelte 90 éves születésnapját a Városligeti Műjégpálya. Az idei szezonra számos olyan fejlesztést hajtottak végre, amely a vendégek kényelmét és zavartalan bejutását kívánja elősegíteni: nincs többé sorbanállás sem a belépésnél, sem a kölcsönzésnél, 6 éves alatt ingyenes a belépés, hosszabb a szombat esti nyilvántartás.
2017. január 24. 15:29
Az intézményvezetők, óvónők és gondozónők, illetve a kerületek belátásán múlik, hogy szmogriadó idején kimennek-e az óvodások és bölcsődés a levegőre. „A gyermekeknek naponta legalább egy-másfél órát kell a szabad levegőn kell tartózkodniuk” – olvasható a legtöbb intézményi házirend szabályai között. Sok helyen írnak arról is, hogy mindez hány (általában -5) Celsius-fokig érvényes, arról viszont, hogy a rossz levegőminőség esetén mi a teendő, nem nagyon tesznek említést.
2017. január 22. 15:12
Az influenzajárvány miatt az országban több mint ötven egészségügyi és ápolási intézményben rendeltek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat.
2017. január 19. 11:13
Nem biztos, hogy csak a tegeződésé a jövő!
2017. január 17. 15:29
Elveszett családi kedvencek után kutat a Psí detektív (Kutyadetektív) elnevezésű cseh ügynökség.
2017. január 17. 15:28
Német kutatók publikáltak egy tanulmányt, melyben több mint háromezer ember adatait elemezték mintegy tíz éven keresztül. Az eredmény megdöbbentő. A család.hu írása.
2017. január 16. 15:56
Bármikor is kezdjük el a családi síelés megszervezését, a felmerülő kérdések ugyanazok: melyik típusú utat, illetve oktatást válasszuk? Döntéshozáskor mit vegyünk figyelembe, mivel járunk a legjobban?
2017. január 15. 21:15
A meningococcus C típusú baktérium elleni védőoltás január elsejével ingyenes lett a 2 évnél kisebb gyerekek számára, csak a 300 forintos dobozdíjat kell kifizetni. A 2 évnél idősebb gyerekek számára továbbra is fizetni kell az oltásért, kb. 7-8 ezer forintot. A B típusú oltás sokkal drágább, de még nem támogatott, és mivel összesen négyet kell beadni belőle, a teljes körű oltás kb. 100 ezer forintba kerül. Magyarországon mindkét baktériumtörzs okoz megbetegedéseket, és az esetek 70 százalékáért a B típus a felelős.
2017. január 15. 18:51
Az utóbbi évtizedekben meredeken emelkedett az autizmussal diagnosztizáltak száma, amit teljes egészében sem a nagyobb odafigyelés, sem a növekvő diagnosztikus pontosság nem magyaráz. Az autizmus iránti fokozódó társadalmi és tudományos érdeklődést szem előtt tartva az MTA a Magyar Tudomány Ünnepén kiemelt előadást szentelt a területnek, Sperlágh Beáta tudományünnepi előadásán keresztül.
2017. január 15. 18:27
Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam. Interjú.
2017. január 13. 21:23
Nagyobb veszélynek lehetnek kitéve a forgalmas utak mentén élő emberek, mint eddig gondolták: egy kanadai kutatócsoport vizsgálata szerint körükben nagyobb a demencia kialakulásának valószínűsége. Hogy mi okozza ezt a jelenséget, a zaj vagy a szmog, azt egyelőre senki sem tudja. A család.hu cikke.
2017. január 13. 10:24
Nagy dilemma, hogy kivigyük-e levegőzni, avagy sem kisbabánkat akkor, amikor kint röpködnek a mínuszok.
2017. január 11. 22:39
Határérték feletti kadmium szennyezés miatt ismét kínai előállítású, kerámia eszközöket kellett kivonni a forgalomból. A „Star Wars” mintás, három részes reggeliző szettből Magyarországra is szállítottak – számol be a nebih.gov.hu.
2017. január 10. 22:26
Átmeneti készlethiány van Budapesten a fertőző agyhártyagyulladás elleni védőoltás egyik típusából, a B típusú vakcinából, ezért hétfőn a nagykereskedőnek engedélyezték egy nagyobb tétel behozatalát – mondta az InfoRádiónak Pállfyné Poór Rita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet gyógyszerhatósági főosztályvezetője.
2017. január 10. 22:21
Két önkormányzat, Keszthely és Siófok is kijelölte az első hivatalos jégpályákat a Balatonon. A meteorológiai előrejelzések szerint átmeneti enyhülés után a jövő héten is marad a hideg idő, egyelőre nem kell olvadástól tartani.
2017. január 10. 22:17
Egyre többen gondolják úgy, hogy ott, ahol élnek, idegenek számára szerveznek kulturális programokat. Így gondolta Sergő Z. András esztéta is, aki moziban szervezett filmklubja után gondolt egyet, és nyilvános filmvetítést tartott az otthonában. Tapasztalatait, élményeit a Kossuth Rádió Napközben című műsorával is megosztotta. A hirado.hu beszámolója.
2017. január 10. 21:42
Belga kutatók vizsgálata kimutatta, hogy a tanulók iskola teljesítménye csökken, ha szennyezett környezetben élnek.
2017. január 9. 15:09
Noha vasárnap délelőtt már 13 centiméteres jégvastagságot mértek Siófoknál, a vízi rendészet továbbra sem ajánlja téli sportolásra a Balaton jegét, annak egyenetlensége miatt.
2017. január 6. 9:36
A szoftvertervezők tudatosan játszanak rá arra, hogy pszichológiai kondicionálással édesgessék magukhoz a felhasználókat, akik észre sem veszik, hogy a technológia szép lassan felzabálja az életüket. És azoknak kéne kiutat mutatni, akik ezt az egészet ránk szabadították.
2017. január 6. 8:16
Az elkövetkező időszakban különösen durva téli időjárás lesz jellemző. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása. A család.hu írása.
2017. január 6. 8:11
A betörő hidegfront, illetve a tartós hideg jelentősen megterheli szervezetünket. A hideg kedvezőtlen hatásait azonban megelőzhetjük megfelelő öltözködéssel, meleg ételek és italok fogyasztásával. Ha fázik, vacog, végtagjai, orra, füle fáj vagy zsibbad – ezek már a kihűlés vagy a fagyás előjelei! Előzze meg a további lehűlést testmozgással, vagy menjen belső térbe melegedni – javasolja az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A család.hu összeállítása.
2017. január 5. 13:40
A brit gyerekek túlságosan sok cukrot fogyasztanak reggelire, a napi ajánlott mennyiség csaknem felét megeszik még azelőtt, hogy beérnének az iskolába – figyelmeztetett az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England), hangsúlyozva, hogy a cukros gabonapelyhek, gyümölcsitalok és kenyérre kenhető krémek mind károsak az egészségre.
2017. január 5. 13:33
Életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet új változata – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2017. január 5. 12:48
Megszületett a Fővárosi Állatkert idei első újszülöttje: egy egészséges zsiráfborjú, aki épp január 1-én kora délután jött a világra. Most még a külön istállóban van, a közönség néhány nap múlva láthatja, zsiráfcsapat többi tagjával pedig pár hét múlva szoktatják össze.
2017. január 3. 14:54
Az egykoron gyümölcséért és faanyagáért egyaránt közkedvelt vadalma lett a 2017-es Év fája az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) online szavazásán – közölte a szervezet.
2016. december 30. 14:30
25 éve kapott új szívet az első sikeres szívtranszplantáción átesett beteg Magyarországon. Schwarcz Sándor azóta is jól van, és a jubileumot újjászületése helyszínén, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján ünnepli.
2016. december 27. 22:42
Sorban nyílnak a műanyagpályás síiskolák Budapesten és vidéken egyaránt.
2016. december 25. 23:03
Az egészségügyi szolgáltatók az ünnepek alatt is folyamatosan biztosítják a lakosság magas színvonalú, zavartalan ellátását – írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága a család.hu-hoz eljuttatott közleményében.
2016. december 25. 22:44
Ebben az időszakban még az év minden szakában zavartalanul nyitva tartó fürdőknél is előfordul, hogy egy-két napra bezárnak, vagy esetleg jelentősen rövidítik a nyitvatartási idejüket. A Termál Online összegyűjtötte, hogy az egyes termálfürdőknél hogyan alakul a nyitvatartási a december 24-26. közötti időszakban.
2016. december 20. 23:35
Egy munkaügyi kutatásokkal foglalkozó cég szerint az lenne a legjobb, ha a munkaadók karácsony előtti napokban a munkahelyekről mindenkit hazaküldenének, hiszen a dolgozók többsége úgy sincs bent vagy ha mégis, akkor a megszokott termelékenység nem tekinthető normálisnak.
2016. december 20. 22:00
December elseje óta Skóciában is tilos telefüstölni az autók utasterét, ha ott 18 évnél fiatalabb ember is utazik. A szabályt megszegők akár félhavi bérüknek is búcsút mondhatnak. A cél mégsem a büntetés, sokkal inkább az egészséges életre nevelés – nyilatkozták a politikusok. A család.hu írása.
2016. december 16. 8:08
A több száz éve változatlan formában élő tüzelőberendezés, a búbos kemence nem csak nosztalgia, a paraszti világ, a tanyasi élet élő hagyatéka. A kemencét valaha egy életforma és a szükségszerűség hozta létre, azokkal a növényi anyagokkal etették, melyek egykoron hulladékként jelentkeztek a vidéki gazdaságban.
2016. december 15. 12:57
A világon először született baba olyan petefészekszövet felhasználásával, amit még az anya gyerekkorában fagyasztottak le és ültettek vissza később a nő szervezetébe – tudósított a BBC hírportálja.
2016. december 13. 23:56
A szülés után is szeretnénk mihamarabb visszanyerni a formánkat, de a megfontolt, tudatosan felépített progresszió, fokozatosság talán még fontosabb ilyenkor, mint bármikor máskor.
2016. december 13. 23:44
Reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra! Amikor az ember kisgyerekkel megy étterembe, akkor ennél aligha kaphat hasznosabb tanácsot.
2016. december 13. 15:15
Tudjunk meg többet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Epidemiológiai Központ segítségével a meningococcus által okozott járványos agyhártyagyulladásról, és annak megelőzéséről. A család.hu összefoglalója.
2016. december 12. 23:54
Karácsonykor érdemes felelősségteljesen gondolkodni, és az ajándékot annak megfelelően kiválasztani. Ajándékunkkal akár még a hazai természetvédelmet is támogathatjuk, csupán egy Zöld Diplomát kell szereznünk a Budakeszi Vadasparkból.
2016. december 12. 22:50
Szülői belegyezéssel beadható méhnyakrák elleni vakcina, péntekig még térítésmentesen igényelhető az általános iskola 7. osztályába járó lányok számára.
2016. december 8. 11:26
Egy mobiljáték segítségével brit kutatók forradalmi eredményekre jutottak: az agy tájékozódási képességekért felelős területei fogékonyabbak a demencia okozta leépülésre, mint az emlékezetért felelős területek, ezáltal lehetségessé válhat a demencia kialakulásának diagnosztizálása még jóval azelőtt, hogy a betegeknél megjelennének a memóriavesztés tünetei. Az eredmény jelentőségét a téma hazai szaktekintélye, Kálmán János professzor is méltatja.
2016. december 5. 14:27
Egészségmegőrző programot indított a Mathias Corvinus Collegium 5-6. osztályosoknak – hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2016. november 30. 15:46
Fontos megtartani a gépektől való függetlenség nagyszerű biztonságát. Egyszerűbben mondhatnánk azt is, hogy az emberséget. És a szeretetet, amely valóságos tettek, áldozatok, fáradság nélkül csupán „like” marad.
2016. november 30. 13:20
Így esett, hogy míg a gyerekek karácsonyi filmet néztek, férjemmel ketten, ahogyan az előző évben is, földíszítettük a karácsonyfát. És amikor a gyerekek bejöttek a szobába, ugyanúgy meglepődtek, mintha a nagymamáéktól jöttek volna haza.
2016. november 17. 1:10
Lezárultak a szakmai egyeztetések, napokon belül megjelenik a közétkeztetési rendelet új változata: a sóbevitel mértékén változtattak, megtiltották a mesterséges édesítőszerek használatát és emelték a tej zsírtartalmát. Az OGYÉI elindítja egészségnevelő kampányát, amely során a diákok szavazatai alapján keresik Magyarország ötven legfinomabb menzáját és dönthetnek arról is, hogy mely cég legyen 2016 közétkeztetője.
2016. november 15. 12:19
A csokoládé már régi szerelem, és minél inkább képeztem magam, annál inkább éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni – mondja Bretz Bernadett, a nemrég nyílt Cocó 7 Csokoládébolt és Látványműhely tulajdonosa, Bretz Gábor operaénekes felesége és hét gyermekük édesanyja.
2016. november 14. 14:36
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő- és Gyermekosztályát támogatják a VI. Székesfehérvári Jótékonysági Estély bevételéből, amelyhez a tavalyi évhez hasonlóan csatlakozhatnak a II. Adventi Jótékonysági Futás résztvevői.
2016. november 9. 23:55
Az elektromos cigarettát rendszeresen használó fiatalok később nagyobb valószínűséggel lesznek erős dohányosok – mutatta ki egy friss amerikai kutatás, amelyet az Amerikai Orvosszövetség folyóiratának legújabb számában tettek közzé.
2016. november 6. 9:11
Végiggondoltátok már valaha, hogy milyen 8 órát tőletek távol, máshol, más szabályok között tölteni gyermeketeknek? Tudjátok, hogy mit várnak el tőlük, miben térnek el az óvodai környezet adta szituációk, elvárások az otthonitól?
2016. november 5. 11:30
Egyre több egyetemnek gyűlik meg a baja a szülőkkel az Egyesült Királyságban. A család.hu írásából kiderül, hogy a szülők egy része még az egyetemen is szeretné fogni gyermeke kezét...
2016. november 5. 11:17
Kevés jobb és meghatározóbb kapcsolat van egy ember életében annál, mint ami a nagyszüleihez köti. Ki ne emlékezne gyerekkorából a nagyiéknál töltött időkre, a nagymama süteményeire, a szeretetre, ami körülvesz? A család.hu írása a témában.
2016. november 3. 11:09
Általános iskolások körében is jelentkezhet a vesekövesség. A betegség oka ebben a fiatal korban szinte mindig környezeti tényezőkre vezethető vissza.
2016. október 31. 20:31
A legtöbb család életében elérkezik a pillanat, amikor a gyermek kisállatért kezdi nyúzni a szülőket. Miért jó, ha megosztjuk otthonunkat egy-egy szőrös, tollas, netán pikkelyes lakótárssal? A család.hu írásából kiderül!
2016. október 26. 14:15
A magyarok 80 százaléka, vagyis ötből négy ember eltörölné az óraátállítást – derült ki a Szallas.hu felméréséből.
2016. október 26. 13:24
A gennyes agyhártyagyulladást (meningitist) okozó mindkét baktériumtörzs elleni védőoltás hozzáférhetővé tételét szorgalmazta a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2016. október 24. 14:33
Ha szeretnéd, hogy gyermeked színházkedvelő és -értő felnőtté váljon: ismertesd meg vele ezt a világot minél korábban! Gyerekelőadások és színházpedagógiai foglalkozások a Magyar Színházban.
2016. október 24. 9:07
Ismét kedvezményes pihenési lehetőségre pályázhatnak a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint a fogyatékossággal élők az Erzsébet-program keretében – közölte az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.
2016. október 21. 11:10
Interjú a Boldogságprogram megálmodójával, Bagdi Bellával.
2016. október 20. 20:33
Európa-szerte megfigyelhető, hogy egyre kevesebben adatják be az influenza elleni védőoltást. Mi lehet a jelenség oka?
Az egyetlen barnamedve a Dunántúlon
2016. október 20. 12:50
Csütörtöktől láthatja a nagyközönség a pécsi állatkert legújabb lakóját: a 140 kilogramm súlyú, felegyenesedve két méter magas hím barnamedve Bulgáriából érkezett az intézménybe.
2016. október 19. 22:10
A katolikus egyház tanításai közül nagyon sokat ócsárolnak, ám talán egyiket sem éri annyi támadás, mint a házasságot és szexualitást érintő doktrínákat, amelyeket a legtöbben túlzottan puritánnak és reménytelenül idejétmúltnak tartanak.
2016. október 19. 21:04
Részvétnyilvánítás, meglepett arcok és hitetlenkedő tekintetek. Jellemzően még mindig ilyen reakciókra számíthatnak azok a férfiak, akik úgy döntenek, egy időre átveszik a tipikusnak mondható női feladatokat.
2016. október 19. 14:59
A magyarok ötöde utazik évente külföldre nyaralni. Az egyedülállók szívesebben utaznak külföldre: kétszer annyian, mint az országos átlag. Sőt, minden negyedik társkereső kizárólag külföldön nyaralt idén. A férfiak elutaznak egyedül is, a nők inkább barátaikkal nyaralnak. A család.hu összeállítása a Randivonal.hu és a Neckermann Magyarország közös, 1.800 társkereső körében végzett kutatásáról.
2016. október 18. 14:23
Az egészséges táplálkozásban minden élelmiszernek, így az édesítőszereknek is van helye, ám a gyermekeknek meg kell tanulniuk élvezni a természetes ízeket.
2016. október 18. 4:49
A csontritkulás kialakulásában döntő szerepet játszó vitaminhiány riasztóan sokakat érint Magyarországon: a felnőtt lakosság 71%-a D-vitamin-hiányos, az 1-3 éves korosztály fele pedig csak havonta egyszer vagy ennél is ritkábban kap D-vitamint — írja a család.hu.
2016. október 17. 20:50
A szoptatás egy ideje ismét kezdi elfoglalni méltó szerepét a csecsemőtáplálásban az évtizedekig tartó „tápszerkorszak” után. Ám a laktáció során felmerülő gyógyszeres kezelés még mindig a homállyal fedett területek közé tartozik.
2016. október 16. 22:06
Szülőként az ember hajlamos azt hinni, hogy csak ő kénytelen közelharcot folytatni azért, hogy ágyba dugja a gyerekeit, így aztán mindig némi megkönnyebbülést jelent arról olvasni, hogy más is így van ezzel. Ennél már csak az az érdekesebb, amikor kicsit körülnézhetünk a nagyvilágban, hogy máshol hogyan megy ez. A család.hu összeállítása.
2016. október 15. 21:50
Gondolkodásunk kihat az egészségünkre? Beszélgetés Keresztes Attila, akupresszőrrel.
2016. október 14. 14:11
A világ legnagyobb utazási oldala úgy döntött: többé nem ad el jegyeket olyan utakra, ahol a vendégek fizikai kontaktusba kerülhetnek vadállatokkal.
2016. október 13. 22:18
Hollandiában 2017-től bevezetnék, hogy ne csak a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, de az idősek is véget vethessenek az életüknek, ha már befejezettnek érzik azt.
2016. október 13. 10:42
A kormány elkötelezett az iskola-egészségügyi ellátás támogatása iránt, az idei évben 100 millió forinttal növelte az iskolaorvosi tevékenységre fordítandó keretösszeget, amely csaknem hét százalékos emelést jelent – közölte az Emmi parlamenti államtitkára.
2016. október 12. 20:55
Az Egyesült Államokban törvénybe iktatták, hogy a férfimosdókat is fel kell szerelni pelenkázóval.
2016. október 11. 23:07
Az ENSZ által kinyilvánított Leánygyermekek Nemzetközi Napja kapcsán aggasztó külföldi és magyar statisztikákat elemzett a család.hu.
2016. október 11. 13:14
Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan. Az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.
2016. október 11. 11:22
A kormány 5,7 milliárd forintot biztosít a kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztésére egy uniós program keretében – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
2016. október 10. 23:49
Az alternatív kerettanterv részeként a tervek szerint három év múlva már ezer iskolában oktathatják a cselgáncs alapjait, indul a Tompítás művészete program – erről tartott közös sajtótájékoztatót hétfőn a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség.
2016. október 10. 20:40
A Hópárduc Alapítvány megálmodójával terápiás falmászásról, gyerekekről és jövőről beszélgetett a Családháló. Interjú.
2016. október 10. 15:34
Sokkal harmonikusabban élünk, ha átvesszük a környezet tempóját. Éljünk a természet-kínálta lehetőségekkel és javakkal, bátran fordítsuk a hasznunkra, fogadjuk el- és be az ősz kincseit!
2016. október 10. 11:45
Megtévesztő jelölés miatt bio rizstejes csokoládét vonnak ki a forgalomból, a tejnélküli és vegán felirattal ellátott csokoládé fogyasztása a tejfehérje allergiások számára kockázatos – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Négy generáció futott együtt
2016. október 10. 11:19
Szombaton a hét rövidebb távú versennyel kezdődött a kétnapos 31. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. Már az első napon is óriási volt az érdeklődés, a nevezések száma elérte a 10.800-at. A családi futás 600 méterén részt vett egy négygenerációs csapat is.
2016. október 10. 11:08
Egyértelműen egyre kevesebbet dohányoznak a magyar fiatalok és a felnőttek is – közölte az Emmi parlamenti államtitkára.
2016. október 10. 10:55
A kormány a jövő év januárjától 4,5 milliárd forint ösztöndíjat biztosít az egészségügyi szakképzésben résztvevőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
Szállásra, étkezésre és kikapcsolódásra
2016. október 9. 22:31
A kormány elkötelezett a SZÉP-kártya fenntartásában, mivel az egyaránt jó a magyar családoknak és a turisztikai szakmának – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
2016. október 9. 20:40
A világ folyását elnézve lehetne ez akár száz is, de a család.hu cikkében most csak tíz olyan dolgot sorol fel, amiben érdemes lenne példát venni a gyermekekről.
2016. október 7. 11:19
Ez a cikk azoknak szól, akik elhessegetik a gondolatot maguktól: ugyan, hol is jutna droghoz a gyerekem? Vagy akik azt gondolják: kicsi még, eszébe sem jut. Vagy akik azt hiszik, annyi gondot fordítottunk a nevelésére, olyan jól kiválasztott (katolikus!) iskolába, közösségbe jár, rendesek a barátai is – honnan szedne drogot? Heló, nincs drogmentes iskola!
2016. október 6. 23:15
A asztma tüneteit kezdetben sokan félreismerik, ám ez a tévedés komoly következményekkel járhat! Mire figyeljünk oda?
2016. október 6. 22:59
Legalábbis a dietetikusok szerint. De mennyi is az annyi?
Több só, több friss tej és semmi mesterséges édesítőszer
2016. október 6. 22:38
Módosítják az EMMI közétkeztetési rendeletét, a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek – közölte a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön.
2016. október 6. 22:22
Vasárnaptól egy hétig Székelyföldön tevékenykednek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai.
2016. október 6. 21:45
Ha egyik barátunk panaszkodik és elmeséli a fájdalmait, akkor már felhatalmazva érezzük magunkat arra, hogy mi is panaszáradatba kezdjünk. Ezzel szemben mi történik akkor, ha a barátunk dicsekedni kezd? Irigykedünk.
2016. október 6. 21:21
Kutatások bizonyítják, hogy a kertészkedést akár komplex fejlesztésnek is nevezhetnénk! Hogy miért?
2016. október 6. 20:58
Hiába előírás a rövidnadrág és a póló a tornaórán: ha hideg van, fel kell öltözni!
2016. október 5. 12:56
Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai alapján a három nagy fertőzéstípus összesített esetszáma 2015-re öt százalékkal csökkent a 2014-es adatokhoz képest – számol be a család.hu.
2016. október 5. 12:13
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forint bírságot szabott ki a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.-re, mert álláspontja szerint a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Multi-tabs Multi Kid étrend-kiegészítő készítménye népszerűsítésekor.
2016. október 5. 0:02
A gyerekkorban átélt traumák felgyorsíthatják a felnőttkori öregedést egy nagyszabású, hosszú távú kutatás szerint.
2016. október 3. 21:05
Milyen játékokat vesznek a szülők, és miért ezeket választják? Ezt vizsgálta egy magyar kutatás.
Előzd meg a jövőd!
2016. október 3. 14:16
16 napon át, 1.600 kilométert futottak az egészségért dolgozók, azért, hogy felhívják a figyelmet arra: mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet szervezésében szeptember 17-én rajtolt el a futás Budapesten és miután körbe futották az országot, október 2-án ért célba a fővárosban.
2016. október 2. 21:15
Egy középiskolai tanár élete nem fenékig tejfel... vagy mégis?
2016. október 2. 21:00
„Ilyenkor tisztázom vele, hogy a következő alkalommal nincs hisztike, nyafika...” Interjú Dr. Vígh Annamária fogorvossal.
2016. október 1. 16:14
Egészségesen jött világra a napokban Pécsett az a veszélyeztetett ikerpár, amelynek tagjain júniusban, a magzatok 22 hetes korában, az anyaméhen belül végeztek el speciális életmentő műtétet a baranyai megyeszékhely szülészeti klinikáján – közölte a Pécsi Tudományegyetem.
2016. szeptember 29. 22:21
Átadták a felújított Jánoshegyi utat és a nyomvonalán kialakított rekortán futópályát a Normafánál.
2016. szeptember 29. 22:14
Ha a gyermek fogantatása előtt apja dohányzott, több mint háromszorosára növeli az asztma korai kialakulásának kockázatát az utódnál azokhoz képest, akiknek apja sosem cigarettázott – derült ki egy norvég kutatásból.
2016. szeptember 28. 20:35
A lakáson belüli allergiás megbetegedések tüneteiért jórészt a penészgomba és a háziporatka jelenléte okolható, de tavasztól őszig a bekerülő pollenek is súlyosbíthatják a helyzetet – írja a család.hu.
2016. szeptember 28. 20:28
Kisgyermekes anyukák rettegett ellensége a fejtetű. Hogyan védekezzünk ellene, és mit tegyünk, ha kialakul a fertőzés?
2016. szeptember 28. 11:30
Az internetes kereskedelem népszerűsége töretlen. Élelmiszerek vásárlásához is egyre többen választják ezt a sok szempontból kényelmes beszerzési formát. Az új lehetőségek azonban újfajta kockázatokat is rejtenek. A NÉBIH összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat – írja a család.hu.
2016. szeptember 27. 19:45
„Én kellőképpen fel vagyok vértezve a neten fellelhető legújabb tudományos eredményekkel, sűrűn kérem ki négy orvos családtagunk, kezelőorvosom, gyógyszerészem, sőt, edzőm véleményét, ezeket az információkat tökéletesen szintetizálom a bevásárlás, a háztartási teendők és a nevelés folyamatával...”
2016. szeptember 27. 8:36
Az akadálymentes utazást népszerűsíti az idén az ENSZ Turisztikai Világszervezetének felhívása, amelyhez csatlakozva Magyarországon hatodik alkalommal ünneplik meg a turizmus világnapját szeptember 27-én, országszerte ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2016. szeptember 26. 21:56
Nagykörű egy sziget, és nemcsak azért, mert a Tisza szabályozása előtt szinte teljes egészében körbefolyta a folyó, hanem azért is, mert ilyen különleges település az Alföld ezen részén nincs még egy. Interjú.
A szelfifüggőség betegség, nem hóbort
2016. szeptember 26. 20:45
Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik nem bírják ki, hogy ne posztoljanak reggel, délben, este, ételről, helyszínről, ruháról, gyerekről, motorról, naplementéről... De mikor lesz a megmosolyogtató rákattanásból veszélyes függőség?
Bangkok, London, Párizs...
2016. szeptember 26. 10:57
Bangkok, London és Párizs lett a dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak legújabb ranglistáján, amelyet a Mastercard állít össze évről évre. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatói szám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján hatodik helyezett lett, megelőzve más régiós fővárosokat, például Bukarestet és Szófiát – számol be a család.hu.
2016. szeptember 26. 10:43
Számos gyakori, úgymond népbetegségre létezik térítésmentes szűrővizsgálat a magyar egészségügyben. Mégsem járunk ezekre. A család.hu összeszedte az ingyenes, különböző korcsoportoknak ajánlott szűrővizsgálatokat.
2016. szeptember 26. 10:12
A Fiatal Családosok Klubja által szervezett és az újbudai önkormányzat által támogatott rendezvény alapelve, hogy az egészség érték, melynek megőrzéséért személyes felelősséggel tartozunk. Ezt a szemléletet már gyermekkorban ki kell alakítani, és ebben a legnagyobb szerepük a helyi közösségeknek van.
2016. szeptember 26. 8:38
Nem hiszem, hogy a halogatás vagy akár a gyermek nem vállalása mögött egyszerű anyagi okok szerepelnének, pontosabban, hogy csak ezek szerepelnek.
2016. szeptember 23. 21:54
Fiatal, jól képzett szakmunkás férfiak, diplomás családok hagyják el az országot a jobb munka, könnyebb megélhetés reményében.
2016. szeptember 23. 12:17
Megdöbbentő számok: a 16 évesek közül minden ötödik dohányzik, és még a lányok is megisznak alkalmanként közel 4 dl bort!
Nem lehet elég korán kezdeni
2016. szeptember 22. 21:49
A kora gyermekkori intervenció fejlesztése érdekében 5,7 milliárd forintos költségvetésű program indul – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Szegeden, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának nagygyűlésén.
2016. szeptember 22. 20:43
Hajnali edzés, diétás étrend, erősítő edzés, méregdrága felszerelések, edzőtáborok, felkészülési időszakok, versenyek és sérülések: ki is akarja annyira? A család.hu írásából kiderül, hogy sok esetben ki a motiváltabb.
2016. szeptember 22. 16:41
Az éghajlatváltozás miatt a kullancsveszély már gyakorlatilag egész évben fennáll. A vérszívók terjesztette betegségek közvetve, például pasztörizálatlan tej fogyasztásával is fertőznek. Hogyan védekezhetünk?
2016. szeptember 22. 14:49
A kora őszi időszakban a hirtelen időjárás- és hőmérsékletváltozás miatt gyakran érezzük magunkat levertnek, fáradtnak, de jelentkezhet fejfájás, ízületi fájdalom is. A család.hu cikkéből megtudhatjuk, hogyan vészeljük át ezt az átmeneti időszakot!
2016. szeptember 20. 23:04
A kisgyermekes anyák egészségértése szignifikánsan magasabb, mint a felmérésben vizsgált többi nő és férfi értéke, de még így is minden harmadik családanya egészségértése problémás vagy nem megfelelő – derül ki a család.hu által közölt elemzéséből.
2016. szeptember 19. 21:33
Egészségünk egyik alappillére az immunrendszerünk. A család.hu összefoglalta, hogyan segíthetjük megfelelő működését!
Fuss magadért egy kört!
2016. szeptember 19. 11:17
A 16 napon és 1600 kilométeren át tartó futással az egészségért dolgozók arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért.
2016. szeptember 16. 12:22
„Ami neked lom, másoknak álom” jelszóval a közelmúltban Debrecenben is nyílt egy adománylerakat a Gyermekálom Családsegítő Egyesület segítségével.
2016. szeptember 15. 20:35
Fotók a taxikban, dal és videoklip — így próbálják felhívni a figyelmet az eltűnt gyermekek problémájára. A család.hu cikkéből kiderülnek a további részletek.
2016. szeptember 13. 12:47
A legfontosabb üzenetem ezzel a kezdeményezéssel: a saját példámon keresztül megmutatni, hogy teljesen átlagos testalkatú, háromgyermekes és relatíve sokat dolgozó édesanyaként is bele lehet vágni, meg lehet ezt csinálni. Különösebben nagy dolgok nem kellenek hozzá, leginkább csak akaraterő és elhatározás. Interjú.
2016. szeptember 13. 10:55
Egyetlen jogszabályban sem szerepel, hogy az iskolákban reggel 8 órakor kell kezdeni a tanítást. Az iskolák tehát szabadon dönthetnének a fél 9-es vagy a 9-es kezdésről. Külföldi felmérések szerint a reggel 9-es kezdés jobb tanulmányi redményeket hoz. Ennek bevezetése azonban a szülők eltérő munkabeosztása miatt nem egyszerű.
2016. augusztus 30. 1:16
Még nyáron is?! Igen, sőt! Különösen, mert itt a vége, vele együtt új kihívások, újra munka és suli, rendszeresség – és minden, ami az ősszel jár.
2016. augusztus 15. 15:32
Sok édesapa jelzi azt vissza, hogy úgy érzi: a babamasszázzsal erősödött közte és csecsemője között a kapcsolat.
2016. július 7. 16:18
A BBMM Babamasszázs egy olyan korai fejlesztő módszer, amely figyelembe veszi az újszülött, a csecsemő fejlődésmenetének sajátosságait és a szenzitív időszakban nyújt optimális megsegítést, ezáltal megakadályozza a fejlődési ívben a megakadásokat, lemaradásokat.
2016. június 14. 14:06
Spanyol kutatók nemrég bebizonyították, hogy a szieszta egészséges és hasznos, ha jól időzített, megfelelő hosszúságú és rendszeres alvást, azaz lehetőleg mindennapos, rövid ebéd utáni szunyókálás – iktatunk a napirendünkbe, írja a csalad.hu.

összesen: 153 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 következő utolsó