KSH

2017. március 27. 11:37
2010 és 2016 között 78 ezer külföldön született gyermek magyar anyakönyvezését kérték – derült ki egy adatigénylésből. Ez nem sokkal kevesebb, mint ahány gyermek tavaly született Magyarországon.
2017. március 5. 23:23
A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon címmel – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
11 hónap alatt 48.920
2017. február 14. 16:05
Húsz év nem házasodtak annyian, mint tavaly: 2016 januárja és novembere között csaknem 49 ezer pár járult az anyakönyvvezető elé – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2017. január 26. 15:12
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb gyorsjelentése alpaján 2016 első tizenegy hónapjában 85.128 gyermek született, 1,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel párhuzamosan 114.407 halálozás 5,4 százalékos csökkenést jelent 2015. január–novemberhez képest. A természetes fogyás így 29.279 fő volt, ami 7.751-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.
2017. január 18. 13:01
Két év alatt közel 15 százalékkal nőtt az engedélyezett örökbefogadások száma, az emelkedés egyértelműen az állami szakellátásból történő örökbefogadásoknál tapasztalható. A nyílt örökbefogadások számának csökkenése pedig azt mutatja, hogy az utóbbi egy-két évben kevesebb nő került súlyos válsághelyzetbe – írja a Magyar Nemzet a KSH adatai alapján.
2017. január 13. 11:53
Tavaly csaknem 2,7 millióan kaptak Magyarországon valamilyen nyugdíjat vagy egyéb ellátást. A legtöbben az öregségi nyugdíjasok vannak, akiknek a nagy része legalább 40 évet dolgozott azért, hogy most nyugdíjat kaphasson. De vajon melyik megyében él a legtöbb nyugdíjas? Kiderül a Pénzcentrum összeállításából.
2017. január 8. 23:58
Ma már a nők minél intelligensebbek, annál pontosabban tudják: a világon a legcsodálatosabb dologból maradnak ki, ha lemondanak a gyerekvállalásról. És nem is kell róla lemondaniuk.
2016. december 24. 0:49
A rászoruló alacsony jövedelmű családok, munkavállalók és idősek számára is előrelépést jelentett az idei év az őket érintő különböző pozitív hatású kormányzati intézkedések miatt – erről az Emmi parlamenti államtitkára beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. december 22. 1:06
Több gyermek született és kevesebben haltak meg idén január és október között, mint 2015 első tíz hónapjában, így mérsékeltebb a természetes fogyás az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
2016. december 13. 22:36
Az elmúlt évtizedekben a fiatalok számára fontosabbá vált az önálló otthon megteremtése,mint a tanulmányaik befejezése vagy a családalapítás.
2016. december 5. 12:56
December ötödike az önkéntesek világnapja az ENSZ kezdeményezése nyomán. Ebből az alkalomból szeretnénk megmutatni, miért jó önkénteskedni. Ha pedig kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld magad, tippekkel, ötletekkel segítünk abban, hogy megtaláld a hozzád legjobban illő tevékenységet. A család.hu összeállítása.
2016. október 26. 14:07
Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016. első nyolc hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, összességében mérséklődött a természetes fogyás. A házasságkötése száma is nőtt az előző évhez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2016. október 19. 10:49
A Társadalmi riport 2016 tanulmánykötet kutatási eredményei, elemzései alapvetően megerősítik, hogy az elmúlt években társadalompolitikai fordulat történt és pozitív változások indultak meg Magyarországon – közölte az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Tárki által készített kiadvány bemutatóján. Tóth István György szerkesztő, a kötet főbb üzenetei között arról beszélt, hogy bár a makrogazdasági mutatók 2015-ben biztatóak voltak, az ország a stabilizáció után mégsem nézett szembe az oktatási és egészségügyi reformok kérdésével, ehelyett a menekültügy került a közbeszéd középpontjába.
2016. október 17. 15:37
Három alkalommal próbálják felkeresni a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai azokat a háztartásokat, amelyeket a mikrocenzusban kijelöltek, de a címükről nem érkezett be az interneten kitöltött kérdőív.
Havi 5.000 forint
2016. október 4. 11:49
Sok jogosult nem vette még igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt. De még nincs veszve semmi, utólag is lehet igényelni!
2016. szeptember 20. 22:42
Kis népszámlálást, úgynevezett mikrocenzust tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 1. és november 8. között – jelentette be Németh Zsolt, a szervezet elnökhelyettese. Az adatfelvétel első eredményeit várhatóan 2017 májusában teszik közzé.