kutatások

2017. március 17. 15:30
A felsőoktatási hallgatók szakkollégiumi támogatását, tudományos műhelyeinek fejlesztését célozza az a csaknem 11 milliárd forintos pályázat, amelyet Palkovics László oktatási államtitkár ismertetett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. További közel 30 milliárd forintos keret segíti a felsőoktatási oktatási-kutatási infrastruktúra fejlesztését.
2017. március 13. 10:07
Megesik néha, hogy a tanulással töltött idő nem öröm, hanem kínszenvedés, a reggeli készülődés pedig csupán az állandó szorongásról és a hasfájásról szól. Ilyenkor a gyermek–szülő kapcsolatot is felemésztheti a tanulás körüli harc.
2017. március 10. 23:19
Ma Magyarországon kevés olyan iskola és ezzel együtt szülő van, akik nyíltan vállalnák, hogy a versenyeztetés következménye nem az okos, bátor és sikeres gyerekek felnövekedése, hanem épp ellenkezőleg, szorongó, és teljesítménykényszeres, egymástól elforduló, elidegenedő, boldogtalan felnőttek létrehozásához vezet.
2017. január 31. 21:01
Sok szülő túlélési gyakorlatként éli meg a gyermeke kamaszkorát. Nem csoda, hogy felnőttként nem emlékezünk, hogy tizenévesként mi magunk is ilyenek voltunk. A család.hu összefoglalója erről a senki számára nem könnyű időszakról.
2017. január 30. 10:26
Ahogyan a „hagyományos” drogok esetében, az okos eszközöknél is komoly esélye van a függőség kialakulásának. Különösen a fiatal gyerekeknél, akiknek még mindig gyorsan fejlődik az agyuk, ezért ha túl sok digitális tartalomnak vannak kitéve, könnyedén függővé válhatnak. Kutatások szerint a digitális szórakoztató média hasonló részeire hat az agynak, mint a drogok. A későbbiekben ez agresszióhoz, depresszióhoz és elmezavarokhoz vezethet.
2017. január 15. 18:51
Az utóbbi évtizedekben meredeken emelkedett az autizmussal diagnosztizáltak száma, amit teljes egészében sem a nagyobb odafigyelés, sem a növekvő diagnosztikus pontosság nem magyaráz. Az autizmus iránti fokozódó társadalmi és tudományos érdeklődést szem előtt tartva az MTA a Magyar Tudomány Ünnepén kiemelt előadást szentelt a területnek, Sperlágh Beáta tudományünnepi előadásán keresztül.