Maruzsa Zoltán

2017. április 25. 9:57
Több mint 300 ezer tanuló vesz részt a Fenntarthatósági témahéten, amelynek célja a Föld napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között, tanórai és tanórán kívüli programelemekkel – mondta az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára az egyhetes programsorozat nyitórendezvényén.
2017. március 7. 23:02
A kormány támogatni fogja a plusz egy év, azaz a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését, de pontosan be kell mutatni, hogy az az elvárt célokat hogyan szolgálja – közölte Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi ülése után. Csépe Valéria miniszteri biztos jelezte: szerdától megkezdődik az új Nemzeti alaptanterv koncepciójának szakmai egyeztetése.
2016. december 12. 15:50
Csaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton Sepsiszentgyörgyön.
2016. december 7. 0:58
A negyedik és nyolcadik osztályos magyar diákok nemzetközi szinten is kiemelkedő, erős „tantervi jellegű” tudással bírnak, ugyanakkor ezeket az alapokat a 15 évesek nem tudják a nem iskolai kontextusokat modellező digitális PISA-feladatokban kamatoztatni – többek között ez állapítható meg a PISA, a TIMSS nemzetközi és az országos kompetenciamérések legfrissebb adataiból.
2016. október 20. 14:55
Az óvoda a hazai nevelés legkiegyensúlyozottabb területe - mondta az Emmi köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szolnokon, a Kisgyermekkori nevelés támogatása elnevezésű, több mint 1,260 milliárd forintos kiemelt uniós projekt nyitókonferenciáján.