Meghalt az Andy Vajna sikereit is elhomályosító sztár

2010. október 27. 11:04

A Lábasfejű Orákulum elvesztése ugyan komoly csapás, de az utóbbi években a világ élvonalába fejlődött német sztárállatipar aligha torpan meg.

2010. október 27. 11:04
„Paul jelenlegi tudásunk szerint a valaha élt Legtöbb Világbajnoki Futballmeccs Eredményét Megjósló Gerinctelen Állat a világon, ami világszerte világrekord, ebből is látszik, hogy a német önkormányzati rendszer mennyivel fejlettebb, marketingötleteiben a világ leghosszabbb lókolbászánál, legkisebb tökös-mákos rétesénél és a széllel szemben hugyozásnál megragadt magyar településeket Június 17. strassze-hosszal veri.

Az oberhauseni Sea Life (tengeri élet) akvárium gyászjelentése szerint a nyáron sikerrel fölépített és még Andy Vajna vagy Dzsudzsák Balázs világsikereit is elhomályosító világsztár tetemét csütörtök hajnalban találta meg gondozója. Idegenkezűségre vagy kábítószer-használatra utaló nyomot nem találtak a helyszínen. Mindöszsze két és fél évet élt. »Természetes okból, békében, nyugodt körülmények között élve halt meg« –nyilatkozta róla Stefan Porwoll gondozó, aki minden bizonnyal nagyon szomorú volt, hiszen hosszú évek szívós és szisztematikus munkája veszett kárba az értelmetlen tragédiával.

A Lábasfejű Orákulum (paneljavaslatom a magyar sajtónak, lásd még: »nyuszis magazin«, »taláros testület«, »szexi sztár«) elvesztése ugyan komoly csapás az Emscher-parti iparvárosnak, de az utóbbi években a világ élvonalába fejlődött német sztárállatipar aligha torpan meg, alighanem valahol már – egy vidéki kiscsapatban, fővárosi intézetben, ki tudja? – utánpótlásnevelik a következő nagy sportesemény eredményeit megjóslandó hüllőt, csigát, rovart vagy moszatot.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. október 27. 16:38
Már elnézést, de Paul nem csupán ezen a vb-n szégyenített meg minden sportfogadót, már a bemelegítésnek számító EB-n 80%-os volt a pontossága, a vb-n pedig, ahogy mindenki emlékezhet, 100%! különleges lény volt, az bizonyos! Vagy az ápolói tippeltek kiválóan, és tették a kaját mindig a megfelelő dobozba...
GY. F.űegér
2010. október 27. 14:46
Barátaim, emeljük fel a fejünket: viszont nekünk van a világon a legkisebb kilátónk! (Bodrogkeresztúr, 40 cm, 39 milla. Ezt űberelje valami lábasfejű!)
röviden
2010. október 27. 12:30
Ennél még Paul is többet érdemelt volna. No meg van jócskán Gerinctelen Állat, akiről írni lehetne. Pedig él.
MOPO3OB
2010. október 27. 12:14
Paul polip jó példája annak, hogy tér vissza a görög-római vallásos gondolkodás Európa mindennapjaiba. A régi Római birodalomban nagy divatja volt a béljósok (haruspicium) mellett a madárjósoknak (augurium), sőt ők voltak a népszerűbbek. Náluk nem egy madár jósolt, hanem 'csapatosan' jósoltak, de a lényeg ugyanaz. Miután Európa, különösen nyugaton felszámolta saját keresztény gyökereit visszatérnek a korábbi pogány vallások. És valószínűleg nem az ős-germán, ős-viking és hasonló pogány vallások lesznek a meghatározóak, hanem a sokkal jobban dokumentált és sokkal jobban kimódolt római-görög vallásosság, amelyen minimum alap szintű ismerete egyébként is része az oktatásnak a legtöbb európai országban. Paul polipnak ez a legfontosabb jóslata. Az a törpeállam, amelynek lobbicsoportja az elmúlt évszázadban élen jártak a kereszténység pusztításában pedig jól teszi ha elgondolkozik azon mennyire lesz jó neki, ha Európa visszatér Római gyökereihez? Legutóbb rendesen szétkergették őket, igaz az már nagyon régen történt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!