A lecke fel van adva

2011. április 21. 07:26

Aki Hoffmann Rózsa bukásáért szurkol, az fiatalok tízezreinek ingyenes tanulását veszi semmibe.

2011. április 21. 07:26

„Egyvalamit azonban elfelejtenek a Hoffmann Rózsát oly lelkesen sárba tiporni szándékozók: az oktatásért felelős államtitkár olyan célokért küzd – és ennek érdekében hajlandó súlyos konfliktusokat is vállalni a kormányban is –, amelyek a mi gyermekeink érdekeit szolgálják. Aki ebben a csatában Hoffmann Rózsa bukásáért szurkol, az pedagógusok ezrei bérének csökkentését, rosszabb esetben állásának kockáztatását és fiatalok tízezreinek ingyenes tanulását veszi semmibe.

Hoffmann Rózsa nem véletlenül adta be a felsőoktatási törvény szövegét a múlt heti kormányülésre úgy, ahogy. Célja ugyanis továbbra sem az, hogy az minden kormányzati szereplő szája ízének megfeleljen. Sokkal inkább azt szeretné, hogy minden olyan magyar diák tanulhasson a felsőoktatásban, lehetőleg ingyen, akinek ez célja. És az államtitkár asszony tartja magát ahhoz is, hogy ha lehet, életben maradjanak a vidéki főiskolák. Ezzel szemben a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez köthető konvergenciaprogram a gazdaságossági szempontok figyelembevételével ésszerűsítene: 2014-ig 40 százalékkal csökkentené a felsőoktatásban az államilag finanszírozott hallgatók számát, és integrálná a felsőoktatási intézmények egy részét. E két álláspont között ma még áthidalhatatlanul nagynak tűnik a szakadék. A közoktatásban is hasonló a helyzet. Hoffmann Rózsa emelné a pedagógusok fizetését és csökkentené, de a kötelező óraszámok szinten tartásával legalábbis nem növelné a tanárok amúgy is jelentős terhelését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karcolt
2011. április 21. 15:46
Na, Matolcsyék most pont ugyanazt csinálják, amit a szoci-szdsz kormányoknál is rühelltem (nomeg Bokros összes ötletelésében), az oktatáspolititikát tisztán pénzügyi szemövegen keresztül nézik. Ez lehet, hogy olcsó, de legalább kurva szar minőségű közoktatáshoz vezet. Azt hiszem, nem ezzel lett a Fidesz-kormány megbízva... A 28 kötelező óra agyrém, a különböző adminisztrációs terhek, órán kívüli munkák mellett erre képtelenség felkészülni. Szóval a tervezetek kapcsán nem Hoffmannal van probléma, hanem azzal, hogy mindenki más megpróbál belepofázni, miközben szakpolitikailag semmi köze e témához...
OmegaMale
2011. április 21. 13:18
"Sokkal inkább azt szeretné, hogy minden olyan magyar diák tanulhasson a felsőoktatásban, lehetőleg ingyen, akinek ez célja." Ennél is tovább kéne menni: azoknak kéne a legjobb helyeket fenntartani a felsőoktatkásban, akiknek nem elsősorban a tanulás a célja, hanem a lehető legmagasabb szintű szakmai ismeretek elsajátítása a lehető legrövidebb idő alatt és utána valóban értékes, magasan kvalifikált munkaerőként tisztességesen helytállás a munkaerőpiacon (-> sokat és jól dolgozni cserébe sok-sok pnzért, amiből sok-sok adóbevétel keletkezik). Egy dolog ingyen tanulni és egy másik haszontalan képzéseket fenntartani. (Valójában mindenkinek ez lenne a dolga, de a magyar mentalitásba az épült be, hogy a másik iránti tiszteletet és bizalmat először a másik félnek kell felépítenie, így senki nem akar maximumon teljesíteni, ameddig nem kap érte sok-sok pénzt. A munkáltató viszont nem akar sokat fizetni nem maximális melóért, így az ördögi kör be is zárul.)
de karatna
2011. április 21. 08:52
"Aki Hoffmann Rózsa bukásáért szurkol, az fiatalok tízezreinek ingyenes tanulását veszi semmibe. " PONTOSAN EZ AZ IGAZSÁG!
==T==
2011. április 21. 08:24
A lecke fel van adva a fidesznyikeknek. Most akkor Hoffmannt vagy Eltolcsyt kell ez ügyben savazni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!