Ceruza, toll, füzet

„Nagyon örültem neki, hogy az én időmhöz képest sokkal természetesebb, hogy kimehetnek a srácok az intézetből, viszont az nagyon rossz döntés, hogy kevesen járnak a nem-nevelőotthonosoknak fenntartott általános iskolákba, sokkal rosszabb helyzetben lettem volna, ha én is ilyen helyre járok. Itt nem a tanárokról van szó, akik között vannak nagyon elhivatottak, hanem a mintáról amit kapnak, hogy bezárkóznak az intézetbe, hogy a legtöbbjüknek csak nevelőotthonos barátai vannak, ebből nem jöhet ki jó.

Az egész látogatás nagyon mély nyomot hagyott bennem, nyilván végig azon pörögtem, hogyan lehetne valamit segíteni, végül annyit tudtam kihúzni, hogy jó lenne a tanévre még kétszáz ceruza, ötven toll, meg ötven radír, mert ezek folyton elvesznek a gazdaságis meg nem tud év közben többet adni és állandóan ezen kell szívózni, ami nagyon zavaró.

Elhatároztam, hogy ezeket valahogy beszerzem (any help welcome). Igazából sokkal többet segítene, ha bejárnék, meg korrepetálnék, vagy valami funkciót kitalálnék magamnak, de egyelőre nem tudom, bírnám-e, és igazából itt nem ilyen jövő-menő emberekre lenne szükség, hanem mindenekfelett megbízhatóan és következetesen viselkedő emberekre, akik maradnak. A legtöbbjüket tényleg szinte mindenki átcseszte már, biztos nem akarnék én is egy lenni a sok közül. Szóval kétszáz ceruza, ötven radír, ötven toll, és akkor nyugodtan alszom egy darabig.”