Mindig sok a sírás Magyarországon

„Milyen zenét szokott hallgatni?

Mindenfélét, de főleg klasszikus zenét szeretek hallgatni, mert az nyugtat. Van benne valami egészséges. Ezen belül mindenfélét, barokkot, bécsi klasszikusokat, most az van például az autóban; szeretem a Bartók rádiót is. De szívesen meghallgatom a diszkót is, meg érdekelnek az új nóták; az elektronikus zene is, régen játszottam is sokat dj-kkel. Stílusban szerintem a zenék nem különböznek annyira egymástól. Van olyan, amibe valami bele van erőszakolva, meg van olyan, amibe nincs. Általában az a jobb, amibe nincs. (...)

Vannak, akik azt nem szeretik, ha azt hallják egy dalon, hogy azért készült, hogy pénzt keressenek rajta.

Persze, de van, aki meg pont ezt szereti. Nem az örökkévalóságnak készített mély dolgokat, hanem azt, ha valamit gyorsan el tud fogyasztani, aztán kap egy másikat. Ez egy külön ipar. De nincs is ezzel semmi baj szerintem. Ettől függetlenül, még így is, hogy minden irányból ordít valami zene, tévéből, rádióból, akárhova mész, mindenhol szól - még így is azt gondolom, hogy kevés zenét hallgatnak az emberek. Nekem legalábbis a zenehallgatás ennél több. Lehet úgy is hallgatni persze, hogy szól a rádióból az autóban, de úgy is, hogy felrak az ember otthon egy lemezt, lehunyja a szemét és átkerül abba a világba.

Egy jó koncerthelyszín is segít ebben, nem?

Persze. Makovecz Imre például közösségi-szellemi helyeknek tervezte az épületeit. Neki erről volt egy víziója, meg is csinálta. A Müpára [itt készült az interjú] azt mondta, hogy ide nem is hajlandó bejönni, mert annyira másképpen képzelte el a közösségi helyeket. Úgy tűnik egyébként, hogy sok helyen szeretik az emberek a Makovecz-épületeket, szeretnek járni oda, büszkék rá.

A zenének is lehet ilyenfajta közösségteremtő ereje.

A zene is egyfajta építészet, csak ott hangokból építünk egy láthatatlan várat. Emberek összejönnek egy helyen, zenét hallgatnak, ennek sok ereje van.”