A játék szabályai

„De ahol a kormányzást a szabályok megtörésére alapozzák, ahol mindenből csatát, vagyis háborút (forradalmat, polgárháborút, szabadságharcot) csinálnak, ahol mindent erőből és erővel akarnak megoldani, ott semmiféle szabály nem lesz többé: az ilyen politika semmit nem képes megtartani, minden kicsorog a kezéből, még az is, amit elért, sehol, semmiben nem vetheti meg a lábát, nem képes lezárni egyetlen általa kezdeményezett csatát sem, és a maga alkotta új szabályokat is lépten-nyomon meg fogja szegni, vagy − ami ugyanaz − hogy ne kelljen megszegnie, lépten-nyomon újraíratja parlamenti többségével napi politikai szükségletei szerint.

Így fordul át a szabad megegyezésen és demokratikus együttműködésen alapuló demokrácia a hatalommal való kollaboráció parancsán és az anyagi függésen, egzisztenciális félelmen alapuló autokráciába. Mivel egy ilyen rendszerben a szabálysértés válik általános szabállyá, a demokratikus játékszabályok betartásával történő kormányzásra képtelen hatalom maga sem számíthat semmiféle írott és íratlan szabály védelmére.

Csakis szabályokat megtörő csatákra számíthat, legvégül pedig arra, hogy a permanens politikai hadiállapotot megelégelő tömegek söprik majd el − összes ötpercenként újraírt, visszamenőlegesen megváltoztatott, önkényesen értelmezett játékszabályával egyetemben. Csak ekkor jöhet el Magyarországon a társadalmi béke és a társadalmon belüli együttműködés kora: az a »királyság«, amelyet a szabályok − a demokratikus játékszabályok − betartásával vezetnek.”