Két és fél deci matolcsyzmus

2012. július 12. 15:01

Fontos lenne arról beszélni, sőt, kormányzati cselekvés tárgyává tenni, hogy miként érhető el, hogy kevesebb fogyjon a legális ajzószerekből, energiaital, kávé és egyebek.

2012. július 12. 15:01
Ceglédi Zoltán
HVG
„Megszűnt létezni a »hagyományos« energiaital. A picike betűkkel írt összetevő-listáról a közellenségnek kikiáltott taurin teljesen lekerült, a koffein csak nyomokban maradt meg, miközben továbbra is ott virít például a Na-benzoát (»magyarul« E 211). Az az anyag, ami C-vitaminnal (!) együtt alkalmazva benzolt, egy ismert rákkeltő anyagot keletkeztethet, hosszú ideig tartó magas fogyasztása pedig bélrendszeri panaszokat, görcsöket és az idegrendszer károsodást okozhat. De megadóztatása, betiltása nem lehetséges, mert túl széles körben használt tartósítószer. Szintén maradt az E 150d, azaz az ammónium-szulfitos karamell, színezőanyagként, ami állatkísérleteknél nagyobb adagban görcsöket váltott ki és csökkentette a fehérvérsejtek számát; rákkeltő hatása is lehet.

Csak a koffein meg a taurin, a lényeges összetevők tűntek el. És igen, fontos lenne arról beszélni, sőt, kormányzati cselekvés tárgyává tenni, hogy miként érhető el, hogy kevesebb fogyjon a legális ajzószerekből, energiaital, kávé és egyebek. Még fontosabb törekvés, hogy a fejlődőben lévő szervezetekre valóban káros termékeket minél inkább zárjuk el a fiataloktól. A cigarettánál ezt olyan szépen sikerült megoldani! Naponta fordul elő velem, hogy a sorban előttem álló SP-imitátortól személyi igazolványt kér a pénztáros, ha az cigit akar venni. Nyilván egy részük így is megszerzi, de ahogy evidens, hogy nem árulnak dohányt az iskolai büfében, nem adják oda a direkt ezért (meg persze a lopások ellen) a pénztáros feje fölé telepített cigaretta-tárolóból a gyereknek a 18+ terméket, lehetne ugyanígy az energiaitalokkal.

De a matolcsyzmus nem ezen súlyoz. Úgyhogy most nincs adóbevétel, nincs taurin és koffein a herélt energiaitalokban, nincs rendes piac, ami lefelé tolná az árakat és felfelé a minőséget (pedig a fogyasztói igényt érzékelve már maguktól is megjelentek az LMP-kompatibilis energiaitalok, benne fű-fa-virág meg biobikahere). Csak a már nem is leplezett, harmadik roham a pénzbeszedésért.

És hiába isznak rá Red Bullt, hogy jobban menjen, mert abban is már arginin van taurin helyett.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GY. F.űegér
2012. július 12. 21:53
Sportszerűbb lenne minden hó végén minden állampolgárnak kiküldeni a sárga csekket, hogy a megfáradt mágus a tárgyhóban épp mennyivel kúrta el, azaz személyre lebontva mennyit kell nyolc napon belül befizetnünk, hogy ne kapcsolják le a villanyt. Számszerűleg ugyanannyit buknánk, viszont lenne koffein a Red Bull-ban. És végre megvalósulna a Szent Arányos Közteherviselés is.
Hajdú Sógor
2012. július 12. 16:24
”És hiába isznak rá Red Bullt, hogy jobban menjen, mert abban is már arginin van taurin helyett” Lófaszt.
kjkj945
2012. július 12. 16:22
Drei liter zwam um zwa deciliter.
Viktus
2012. július 12. 16:16
"A stratégiai megállapodás célja a Coca-Cola Magyarország hosszú távú magyarországi jelenlétének biztosítása a kölcsönös bizalom és kiszámíthatóság jegyében, a hazai termelés bővítésének elősegítése a magyar gazdaságba történő mélyebb beágyazódás érdekében, valamint a nagyvállalat aktív szerepvállalásának megerősítése a versenyképesség növelését célzó kormányzati gazdaságpolitika megvalósításában." http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/strategiai-partnersegi-megallapodast-kot-a-nemzetgazdasagi-miniszterium-a-coca-cola-hbc-magyarorszag-kft-vel Ennyit az egészség handabandáról ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!