Csak előjelet váltottak a Horthy-korról

„A Horthy-korszakról szóló diskurzust a kommunista rezsim irányította jó ideig. Ez erős torzításokhoz vezetett, amin – mondják sokan – máig nem léptünk túl. Nem gondolja, hogy ezért van igény az újabb történelemmagyarázatokra?

A Horthy-kor bűneit és csődjét a kommunisták valóban a saját ideológiájuk szerint, elfogultan, egy másik önkényuralom nézeteivel és uralmi helyzetével befolyásolva írták le, kevéssé tekintettek a történelmi tényekre, és a felelősségre vonásokat a törvényesség megsértésével hajtották végre, valamint átírták a történelemkönyveket. Ez tény. De csak azért, mert mindezt a Rákosi- és Kádár-kori hatalom a maga torz politikai ízlése szerint ítélte el, ettől még azokból a bűnösökből a rendszerváltás után és mostanra nem feltétlenül lesznek ártatlan áldozatok, hősök és nemzeti büszkeségek. Átszínezni a komcsik idején sötétre festett Horthy-kort most világosra – ez demagógia. És sajnos (a Kádár-rendszeren kívül) a Horthy-korszak is visszaköszön a hatalomgyakorlás módjaiban, a társadalmi berendezkedésben, a kisemmizettek és az uralkodó osztály viszonylatában, vagy akár a politikai retorikában, a szimbólumokban, az antiszemita megnyilvánulásokban és a rasszista beszéd feltámadásában, amely manapság a zsidóságon kívül elsősorban a cigányság ellen irányul. De abban is van hasonlóság, hogy kormányunk folyton konfrontálódik a szomszédainkkal, uniós szövetségeseinkkel. Azért fontosak az ilyen kiállítások, mint a Don-kanyarról szóló tárlat, mert a tudományos kutatásokra alapozó történészek, akik ezt készítették, nem hagynak kétséget az árnyalt kép jelentését illetően sem.

Mit tud tenni egy ilyen kiállítás vagy akár egy színdarab azzal az egész pályás letámadással szemben, amit most tapasztalunk a kultúrában, oktatásban? Épp most írják át a történelemkönyveket, még nem tudjuk, milyen módon…

Folyamatosan jelen kell lennie az ideológiai befolyástól mentes nézőpontnak, a kritikai helyzetleírásnak, dokumentálásnak. Ki-ki írja le, tegye közzé, ossza meg, mit tapasztal, mi történik vele és az övéivel, közösségeivel. Segítenünk kell egymást abban, hogy kinyíljon a szemünk, ne veszítsük el a tisztánlátásunkat, és ne hagyjuk félrevezetni egymást. Aki teheti (és sokan tehetik), őrizze meg józan eszét, végezze a dolgát a szakmája tisztességes normái szerint. Próbáljunk meg függetlenek maradni – szerintem többre juthatunk így, mint azt sokan hiszik. Ennek a kurzusnak nem marad arra ideje, hogy minden tervét megvalósítsa. A legnagyobb veszélynek azt tartom, ha eluralkodik az apátia, a beletörődés. Én optimista vagyok, meg fognak bukni.”