Öt év múlva mindenki egyperces dalokat ír?

2013. április 14. 18:30

Ezt a lemezt szoktam hallgatni is, pedig általában az épp elkészült dolgainkat nem nagyon szoktam, de ez most más. Interjú.

2013. április 14. 18:30
Óriás
Quart

„Egyedi: A lemezegységnek jót tett, hogy lehagytunk egy önmagában működő, de a többihez képest sok újat nem nyújtó számot. Egyébként én ezt a lemezt szoktam hallgatni is, pedig általában az épp elkészült dolgainkat nem nagyon szoktam, de ez most más. És ez jó érzés.

1. Leszek

Egyedi: Sokáig úgy volt, hogy a klipes szám, a Helyet tudni lesz az első track a lemezen, de végül ezt választottuk, és örülök is ennek. Ez már tavaly ősszel kijött, és egy viszonylag új arcát mutatja a zenekarnak, amellett, hogy talán dögösnek, döngölősnek is mondható. Amikor anno a próbán előkerült az alapötlete, szerintem senki sem gondolta volna, hogy ez lesz az új lemez programadó dala, de végül így kellett lennie.

2. Mindenki hasra

Örményi: Nekem ez talán a kedvencem a lemezen. A Péter és Zaza, a 30Y dobosa dzsemmeléséből született, és nekem a szám hiphopos groove-ja tetszik, Pálinkás Tomi (Isten Háta Mögött) szerint pedig jó a szám flow-ja. Az is tetszik, hogy ilyen déli rockos, kicsit countrys hangzása van.

Egyedi: A dal játékossága szerintem szövegileg is kihozott belőlem egy kötetlenebb, talán tényleg reppesebb vonalat, aminek örültem, mert vágytam az új ízekre, és szerintem ez a szám egy új színt is mutat. Alapvetően azért egy rockdal, és kezdetben erről se voltam meggyőződve, hogy elég tökös lesz, de végül többünknél favorit is lett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!