A letiltott interpelláció szövege

2013. május 06. 19:07

Kérdezem hát Miniszter Asszonyt: nem sül le a bőr a képükről?

2013. május 06. 19:07
Szanyi Tibor
Szanyi Tibor
hvg.hu

„Tisztelt Miniszter Asszony! Lett a nemzetnek pár ezer trafikosa. Övék a dohány java, egész pontosan a Fidesz haverjaié és csókosaié. A maffia-kormánynak mit se számít, hogy több tízezer benzinkutastól, élelmiszerboltostól, újságostól, avagy tényleg trafikostól vette el a megélhetés lehetőségét. A kereskedőknek a dohányon eddig se volt jelentősebb hasznuk, konkrétan 4%. Ez rendszerint kitett annyit, hogy talán fedezte a bolt rezsijét, habár a bérleti díjakat, a dolgozók bérét nyilván e felett kellett kigazdálkodni. Az igazi hasznot persze eddig is az állam kaszálta be a jövedéki adó és az áfa révén.

Mi történt most? Nagyjából minden húsz eddigi bolton lehúzhatják a rolót, s húsz-húsz bolt helyett nyílik egyetlen trafik. Ezt úgy is érthetjük, hogy húsz-húsz eddigi bolt haszna fog egy-egybe összpontosulni. Ám a most elrendelt, de már jobbára a csókosoknak járó 10%-os, illetve a hírek szerint 12%-os haszon révén az a helyzet áll elő, hogy egy-egy nemzeti trafik az eddig megszokott, boltonkénti dohányhaszon ötven-hatvanszorosára számíthat. Sokszoros jövedelem a haveroknak és a csókosoknak. Ez ám a vérbő disznóság! 

A trafikengedélyek ügye Európában szinte mindenütt a korlátozott munkaképességűek privilégiuma szokott lenni. Miért? Hát azért, mert ez a munka igényli a legkevesebb mobilitást, helyhez kötött dolog, és nem túl bonyolult. A kormány ezt a hagyományt rúgja fel azzal, hogy magyar kisvállalkozók tízezreit teszi földönfutóvá, s helyükben a dagadt hasú csókosainak ad szinte minden lehetőséget, akik immár tetszőlegesen válogathatnak a frissen kisemmizett nyomorultak közül, strómannak, éhbérért alkalmazottnak.

A kormány hazugságtrösztje közben ontja a hamis igét. Ám hiába hazudoznak, a tízezrével tönkrementeket nem fogják megtéveszteni, sem a családtagjaikat. De tovább megyek. Hovatovább élő ember nincs ebben az országban, aki bevenné az Önök álnok szövegeit. Még Önök saját maguk se, hiszen pontosan tudják, hogy törvényt hoznak, hogy rabolhassanak. Önök most igazi magyar munkahelyek tízezreit áldozták be, hogy szabadon garázdálkodhassanak az állami monopóliummal. Ebben az Önök Magyarországa valóban minden más rezsimnél »jobban« teljesít.

Kérdezem hát Miniszter Asszonyt: nem sül le a bőr a képükről? Ám ha lesül a bőr a képükről, akkor vajon tervezik-e a hatalomból való távozást és az illő elbujdoklást, avagy immár teljesen arcbőr nélkül, tehát - az önök szóhasználatával élve - pofátlanul akarják-e folytatni az ország fosztogatását? Várom magyarázkodását.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2013. május 07. 09:38
Szanyi kapitány, csak szeretni lehet!
mákos lecsó
2013. május 07. 08:33
Egyszerű ez mint az egyszer egy. A kereskedő megkapja a cigit egy bizonyos áron. Nem hallottam sehol, hogy mostantól olcsóbban kapná. Adó tartalom szintén nem változik. Eddig rátett 4% hasznot. Ezután meg rátesz 10% hasznot. Ennyi.
ballada
2013. május 07. 00:36
Mszp-k dollárkommunisták.....
SoukySanjay
2013. május 06. 22:58
Tibi!Már megint bebasztál?Ejnye.Hazamész így piásan,aztán a menyasszonyodnak sem kellessz majd.Más fogja kefélgetni.Jó lesz az neked?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!